Cikkek
 

MOZGALOM

A BRAZIL SIKER TITKA


Az idén novemberben Brazília Kommunista Pártja lesz a házigazdája a Kommunista és Munkáspártok Nemzetközi Találkozójának. A párt parlamenti párt, a 2006-os választásokon a szavazatok 2,1 százalékával 13 mandátumot szerzett. Két minisztere is van a jelenlegi kormányban. Mégis keveset tudunk a brazil kommunisták életéről és harcáról.

Brazília Kommunista Pártja 1922 márciusában alakult meg, az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom utáni forradalmi hullámban. Az alapító kongresszuson hét küldött vett részt, 73 párttag képviseletében. Hat évvel később már 800 tagja volt a pártnak. Ma a párt taglétszáma meghaladja a hetvenezret. A brazil kommunistáknak nem kell magyarázni, hogy mit jelent illegalitásban, elnyomásban dolgozni. A párt hatvan esztendeig illegalitásban küzdött, és csak az 1980-as évektől működik legálisan. Az illegális munka megedzette a pártot és kádereit. Ez sikerük egyik titka.
  A másik titok a párt szilárd eszmei arculatában van. Brazília Kommunista Pártja kommunista párt, amely a marxizmus-leninizmus tanításait alkotó módon alkalmazza a brazil viszonyok között. A párt a demokratikus centralizmus elvére épül, azaz vita a döntéshozatal előtt, fegyelmezett végrehajtás a döntés után. Minden párttagtól elvárják, hogy megismerje a marxizmus alapjait. A párt mindig kitartott a marxizmus alkalmazása mellett. 1956 februárjában elítélték az SZKP 20. kongresszusát, Nyikita Hruscsov politikáját, amely revízió alá vette a marxizmus alapvető tételeit. 1962-ben az ennek kapcsán kialakult belső pártvita miatt a párt kettészakadt. A párt szilárd eszmei bázisa is szerepet játszott abban, hogy 1989-90-ben sem omlottak össze, noha számos nyugati kommunista párt akkoriban feladta a harcot, sőt, átállt a szociáldemokraták oldalára.
  A párt sikerének harmadik forrása a sokévtizedes osztályharcos tapasztalatban van. 1964-ben, amikor USA-barát diktatúra vette át a hatalmat, a Brazil KP a diktatúra elleni harc egyik fő szervezőjévé vált. A 80-as évek végére a harc meghozta gyümölcsét. 1989-ben Luiz Ináció Lula da Silva vezetésével győzött a haladó koalíció, amelynek részese volt a kommunista párt is. Ez az együttműködés folytatódott az azt követő választásokon is.

Út a szocializmus felé?

Renato Rabelo, a Brazil Kommunista Párt elnöke a közelmúltban interjút adott az Avante című portugál lapnak. Ebből idézünk részleteket.
  „A célunk a kormányban az, hogy segítsük egy olyan fejlesztési terv kialakítását, amely biztosítaná az ország demokratikus fejlődését, a nemzeti függetlenség védelmét, a társadalmi haladást, a szubkontinens integrációját. E célok jelentős részét el tudtuk érni a Lula vezette két kormány idején. Ezek olyan lépések, amelyek elősegítik a Brazil KP stratégiai céljának megvalósítását, a szocializmus megteremtését…
  Előreléptünk az állam demokratizálásában. Hét és fél millió munkahelyet teremtettünk, ami igen jelentős brazil viszonylatban. 11 millió gyerek számára oktatási programot kezdeményeztünk…
  A kormányhoz való viszonyunk kettős: támogatjuk azt, ami egybevág a mi céljainkkal, bíráljuk azt, amit nem tartunk jónak. Lula második kormányának makrogazdasági politikáját egy hibrid politikának lehetne nevezni.”