Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

 

NEM VÁRHATUNK CSODÁKRA

Gál Ferenc, a Munkáspárt Békés megyei elnöke
vállalta: augusztus 20-a Orosházán ünnep lesz

 

A második félév konkrét teendőiről tanácskoztak a múlt hétfőn a párt megyei elnökei. A választókerületekben szervezett pártelnöki látogatások beváltak, és a következő hónapokban is a pártmunka fontos eszközét jelentik. Ezzel a megállapítással valamennyi megyei és budapesti vezető egyetértett. Ugyancsak egyetértés volt abban, hogy ezek a látogatások a politikai munka fontos gyakorlati terepei. Minden ilyen látogatás megmozgatja a tagságot, munkát ad az aktivistáknak. Lehetőséget teremtünk KB-képviselőink szerepeltetésére.
  Thürmer Gyula elmondta, hogy a párt felkészültségét a következő időszakban több tényleges vizsgán is bizonyítani kell. Ilyen lesz mindenekelőtt az Európai Parlamenti választás 2009. júniusában. A megyei és budapesti vezetők egyetértettek abban, hogy nem az ilyen választáshoz szükséges 20 ezer kopogtatócédula összegyűjtését kell megcélozni, hanem 150-160 ezret, vagyis annyit, amennyire majd a parlamenti választásokon szükség lesz. Most kell begyakorolni a kopogtatócédulák gyűjtését a magyar parlamenti választásokra. Többen világosan kimondták: ha 2009-ben nem tudjuk megszervezni a kopogtatócédulák gyűjtését, akkor 2010-ben sem számíthatunk csodára.
  A pártelnöki látogatások augusztus végén folytatódnak. A tervek szerint Thürmer Gyula augusztus 26-án Kecskeméten vállalkozókkal találkozik, augusztus 27-én Óbuda-Békásmegyerre látogat, augusztus 28-án pedig Kaposvárra. A szeptemberi hónap is igen zsúfolt lesz. A tervek szerint a szeptemberi programba kerül Szeged, Salgótarján, Zugló, Szob, Budaörs, Csorna, Pétervására, Esztergom, Szarvas, Nagykanizsa. Természetesen nem csupán az egyes városok meglátogatásáról van szó, hanem a választókerülethez tartozó más településeket is célba kell venni. A párt elnöke várhatóan részt vesz Tatabányán a Bányásznapon, Mezőtúron pedig a hagyományos Kubikus napon. Elképzelhető egy villámlátogatás a Fehérvári Napokon is, Székesfehérváron. Az igen feszes program azt követeli mindenkitől, hogy mindent nagyon precízen szervezzünk meg, és maximálisan használjuk ki egy-egy ilyen látogatás lehetőségeit.
  Előbb azonban jön augusztus 20-a. A Munkáspárt Bács-Kiskun megyei szervezete augusztus 19-én, délelőtt 10 órakor rendezi immáron hagyományos ünnepségét Szent István szobránál, Kecskemét központjában. A budapesti pártszervezet is újítani akar, és az idén koszorúzási ünnepséget rendeznek a Budai Várban, a Mátyás templomnál lévő Szent István szobornál. Időpont: augusztus 19., 16 óra. Augusztus 20-án reggel pedig Orosházán találkozunk, a Munkáspárt központi ünnepségén.

A Pártra hagyom a pénzem

A Pártra hagyom a pénzem. Nem akarom, hogy a kapitalista állam örökölje. Én sokat kaptam a Párttól, valamit szeretnék visszaadni belőle – mondta Bedő Mihály szegedi munkáspárti tag Thürmer Gyulának, a Munkáspárt elnökének. Misi bácsi nem gazdag ember. Világéletében munkásember volt. A szocializmus idején egy darabig külföldi építkezéseken is részt vett, amiből tudott félretenni is. Mindig rendszerető, takarékos ember volt. Tudta, hogy a pénzt nehéz munkával keresi, és megtanulta becsülni. Szép életkort élt meg, a 94. életévét tapossa. A párt eseményeit élénken figyelemmel kíséri, A Szabadságot előfizeti és olvassa. Tudja és érzi, hogy miért küzd a Munkáspárt, és szívvel-lélekkel mellette van. Nincs olyan pártrendezvény Szegeden, ahova ne menne el. A párttagsággal nem csak jogok járnak, hanem kötelezettségek is – mondja.
  Thürmer Gyula köszönetet mondott azért, hogy Bedő Mihály elvtárs azzal is támogatja a Munkáspártot, hogy a pártra hagyja egy élet munkájával szerzett pénzét. Jó célokat fog szolgálni, a párt, a magyar munkásság, a szocializmusért küzdő erők javát – hangsúlyozta a párt elnöke. Végezetül arra kérte a szegedieket, hogy viseljék gondját Mihály bácsinak, segítsék, amivel csak tudják. Dr. Gesztesi Ferenc, a szegedi alapszervezet tagja, aki már sok hasonló ügyet intézett, ügyvédként ezúttal a végrendeletet készítette el. Köszönjük, Bedő Elvtárs!