Cikkek
 

HÍREK

A U G U S Z T U S

A Magyar Kommunista Munkáspárt tisztelettel meghívja Önt és családját augusztus 20-án 11 órára Orosházára, a Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény udvarán tartandó alkotmánynapi ünnepségére. A nagygyűlésen felszólal Gál Ferenc megyei elnök, Németh Béla, Orosháza polgármestere, ünnepi köszöntőt Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke mond.

A gyűlés után a békéscsabai Jókai Színház színinövendékeinek előadása következik, majd délután fél egytől ebédre várjuk az ünneplőket.

 

 
Munkáspárti koszorúzások

Augusztus 19., kedd

Kecskemét, Kossuth tér, Szent István szobor, délelőtt 10 óra

Budapest, Budai Vár, Szent István szobor, délután 4 óra

Balszemmel – új kötet

Megjelent Thürmer Gyula Balszemmel című sorozatának 3. kö­tete. Az új kötet ára 500 forint. Korlátozott példányban  a három kötet is még megvásárolható a Baross utca 61-ben.

 

MUNKÁSSORS

Eltagadnák, ha lehetne, de a szocializmus évszázados folklórja és kultúrája igen is létezik. Következő számainkban évtizedes-évszázados idézeteket közlünk kommentárral, melyek mindmáig megállják helyüket, tükrözik a kapitalista rendszerek tulajdonságainak változatlanságát – s melyek tapasztalataiból mindannyian tanulhatunk.

Kommunista KÁTÉ (katekizmus)  1. rész

–       Kié ma minden ismeret?
–       A keveseké.
        A szocializmusnak köszönhetően ez ma már-még nincs így Magyarországon, de észre kell venni: a tőke az iskolák bezárásával, az oktatási rendszer szétzúzásával erre törekszik.

–       Mire használják fel a kevesek tudásukat?
–       Hogy biztosítsák vele uralmukat, s vele elnyomassák a gyöngék, tudatlanok millióit.
        Természetesen, hiszen a jól képzett, öntudatos dolgozói réteg elzavarhatná őket, kiállna saját érdekeiért. Nem lehetne választási ámítgatással hatalmat szerezni, uzsora-adókat bevezetni, és milliárdokat lopni az emberek kárára.

–       Mi teszi a milliókat gyöngévé?
–       A tudatlanságuk.
        Ezért hazudoznak média-kampányokkal, ezért nem tesznek közzé nyilvánvaló jogsértéseket. Ezért találkozhatunk mindenki számára új, felháborító tényekkel A Szabadságban: mert a média a tőkés hatalmat szolgálja.

–       Mi által lesznek ők is erősek?
–       A tudás, a megismerés, a látás, az erre törekvő munka által.
        Nem csak a méregdrága, megfizethetetlen iskolákban lehet szert tenni tudásra. Marx és Lenin művei, az Interneten hozzáférhető szakirodalmak, szakkönyvek és a napi kérdésekben való tájékozódás bárki számára hozzáférhető.

 (folytatjuk)

 

Írj! Fényképezz!

A Szabadság mindannyiunké. Közös érdekünk, hogy tájékozódjunk mindarról, ami országunkban történik. Legyen az jeles vagy felháborító esemény: tudnunk kell róla! A Szabadság szerkesztősége ezúton hív fel mindenkit, aki ilyennel találkozik: írja meg, vagy fényképezze le, s küldje be! Várjuk tudósításaitokat levélben a székház címére „A Szabadság” felirattal, vagy az info@aszabadsag.hu e-mail címre.

 

Keresd a Frontot!
Szabó Tamás országos elnök:
30/630-7157
Répási Zoltán budapesti elnök:
20/577-3034

A Magyar Kommunista Munkáspárt központi politikai lapja. Szerkeszti a szerkesztõbizottság. Szerkesztõség: 1082 Budapest VIII., Baross utca 61.; Telefon: 313-5420 (közvetlen); 334-1509/22 m. Telefax: 313-5423;
A Szabadság e-mail címe: info@aszabadsag.hu; internetcím: www.aszabadsag.hu
Kiadja: a Progressio Kft., a kiadásért felelõs: Vajda János igazgató; ISSN 0865-5146

A Munkáspárt internetcíme: http://www.munkaspart.hu