Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

MUNKÁSPÁRTI

AUGUSZTUS HUSZADIKÁK

Augusztus 20-a 1989 után is éveken át a Munkáspárt egyik legszebb ünnepnapja volt. Az ország alföldi megyéiben, ahol a párt mindig is erősebb volt, sok helyütt rendeztünk nagygyűléseket, munkás-paraszt találkozókat. Az elsőt 1990-ben Jászberényben - akkor még polgármesteri tiltás ellenére, nagy rendőri jelenlét mellett, s ahol  még az ünnepség vízellátását is kikapcsolták. Később egy orosházi ünnepségünkre repülőgépről szórtak ellenséges röplapokat. A Munkáspárt megfélemlítésének ilyen és más kísérletei a 90-es évek elején azonban nem érték el céljukat.
  Az augusztus 20-i ünnepek a párt mindenkori küzdelmeinek egyik színterévé is váltak. Fokozatosan a települések is befogadták a munkáspárti ünneplőket. Természetessé vált, hogy mi, munkáspártiak is magunkénak érezzük az ünnepet. A szocialista múlttal összeköt bennünket az új kenyér köszöntése, de tisztelgünk a falu népe előtt, gondolunk azokra is, akik áldozataivá váltak a magyar mezőgazdaság tőkés átszervezésének. Augusztus 20-án mi is ünnepeljük a magyar állam alapításának évfordulóját.
  Tavaly Kisújszálláson kezdtük újra hagyományainkat, s idén Orosházán, Kecskeméten és Budapesten is folytatjuk Képes összeállításunkkal felelevenítjük korábbi ünnepeinket.


Tiszakécske, 1994 – Bácsban több alkalommal is nevezetes ünnepeink voltak, amelyek Erős József tsz-elnökhöz, a párt volt alelnökének személyéhez fűződnek. 

Mezőkovácsháza, 1995 – Az új kenyér köszöntése összeköt bennünket a szocialista múlttal, s tisztelgés a magyar vidék népe előtt.