Cikkek
 

AUGUSZTUS 20

ÜNNEPSÉG OROSHÁZÁN

Augusztus 20-án az orosházi aktivisták ékes bizonyságot tettek róla, hogy ha akarat és szív áll a tettek hátterében, nincs olyan feladat, amit ne lehetne kiválóan megoldani.

A többszáz párttagot és szimpatizánst vörös lobogóval díszített kapuk és figyelmes rendezők fogadták – a patinás iskolaépületet el sem lehetett téveszteni. A dekoráció és a tereprendezés már órákkal korábban elkészült, a korán érkezők is kész színpadot, beállított hangosítást, tökéletes sátrakat, kikészített széksorokat találtak. Az iskola sportpályájánál már főtt a jó magyaros marhapörkölt, a büfé üzemelt, az étkezéshez terített asztalok és padsorok várták az ünneplőket.
 

A szervező csapat semmit nem bízott a véletlenre. Pontban 11 órakor felcsendült a Himnusz, majd Németh Béla, Orosháza polgármestere mondta el ünnepi beszédét. Méltatta Orosháza polgárait, a térségben elért eredményeket, a helyi kórház megmentését és a fejlesztések fontosságát. Gál Ferenc Békés megyei elnök is köszöntötte az egybegyűlteket, s aktív munkára szólította helyi és országos szervezeteink tagjait. Thürmer Gyula pártelnök beszédét gyakori taps kísérte.

A felszólalók után a békéscsabai Jókai Színház növendékei léptek fel színvonalas műsorukkal.

Az Internacionálé zárta a rendezvény hivatalos programját, melyet könyvvásár, A Szabadság árusítása, a Baloldali Front sátránál kötetlen beszélgetés követett. Az ebédet a sportpályán hangulatos zene kísérte, néhányan táncra is perdültek. Gratulálunk az orosháziak kiváló programjához! Tanuljunk tőlük!