Ne finomítsuk: leszerepeltünk a pekingi olimpián. Ilyen pocsék teljesítményt a magyar csapat majd’ kilencven éve nem ért el. Magyarország huszonegyedik még sohasem volt az olimpiák történelmében. Csak jobb.
  Szégyen ez, azonban nem a sportolók gyalázata. Ők megtettek mindent, azonban hogy készüljön fel tisztességgel egy céllövő, ha a versenyek előtt bezárják a lőteret. Miképp eddzen rendesen egy úszó, amikor az uszodában nincs télen fűtés, ráadásul a neki beígért támogatást sem utalja át az illetékes minisztérium. Cseh László így is nyert három ezüstöt, de másoknak nem sikerült, nem sikerülhetett.
  Meddig maradhat itthon egy edző elkötelezettségből, hazaszeretetből, ha hazája nem becsüli meg? Sem erkölcsileg, sem anyagilag. Meg aztán lassan nincs is kit edzenie. Gyurcsány Ferenc és Gyenesei István sportért felelős miniszter azt mondja, az élsportra nagyjából annyi pénz jut, mint eddig. Ami nagyjából stimmel. Ami azonban ennél is fontosabb, az utánpótlást tönkretették. Az iskolákban hetente ha két tornaóra van, 450 magyar iskolában nincs se tornaterem, se sportpálya. Volt, csak ki- vagy eladták. Mint legutóbb például a jó nevű fővárosi Fazekas Mihály Gimnáziumban.
  Nincsen sportkör, nincsen szakosztály a művelődési házban, nincs úttörő olimpia, nincs semmi. A nagy klubok megélhetésükért küzdenek, utánpótlásra nem jut se pénz, se hely, se edző. A kicsik meg megszűntek. Hogyan válogatjuk hát az utánpótlást? A jövőben kizárólag azok közül, akiknek a szülei megengedhetik maguknak, hogy megfizessék a méregdrága sportlétesítményekben az edzéseket? Ahol a kiválasztottak, a sportfelszerelést megfizetni tudók sportolhatnak, s nem minden tehetséges fiatal?
  A rendszerváltás utáni öt olimpián megéltünk a szocializmusból, ez az örökség mára elfogyott. Ma már kevés kivétellel azoké a terep, akik 1990 után születtek, a kapitalista Magyarországon kezdtek el sportolni. S miért legyen a sport más, mint maga az ország. Huszonegyedikek lettünk az olimpián. Az ország helyzetét nézve ez több, mint hízelgő.

KAPITÁNY GYULA

Minap munkából hazafele menet felszálltam a vonatra. Kicsit elcsigázottan, mert nagyon meleg volt, ráadásul a vonaton sem lelhettem enyhülést: a régi szerelvényeken nincs légkondicionáló. Elfoglaltam magam, olvasni kezdtem.

Haladtunk Pestről kifele, lassan elcsendesedett a teljesen lehúzott ablakokon behallatszó városi zaj. Ekkor különös hangokat hallottam meg a vasúti kocsi vége felől. Olyasmi zaj volt, mint amikor a repülőgépen a légikisasszony tolja az italos kocsit. Elhangzott a bűvös mondat is: hideg a sör! Tessék, ásványvizet tessék! A melegtől és fáradtságtól félig behunyt szemeim előtt megjelent egy múlt századi filmjelenet. Az Orient Expresszen elegánsan öltözött férfi kínálta az embereket frissítővel. Halvány mosoly került az arcomra. Talán a MÁV kompenzálni kívánja a klíma hiányát a vonaton? Talán rájöttek, hogy egy Nagykanizsáig közlekedő vonaton, még ha személy is, ami a szegényebb embereket szállítja, megérheti büfékocsit fenntartani? Már-már kezdtem reménykedni, hogy ez nem a képzelet szüleménye.
  Néhány perc eltelt, mire a zsúfolásig tömött kocsiban, emberek és csomagok akadálypályáján elért hozzám szomjúságom megváltója. Kihajolva hátra fordultam, és ekkor ért a megdöbbenés. Mit mondjak? Egy rozzant bevásárló kocsi, roskadásig megrakva italokkal, közeledett felém. A palackokon szemernyi pára sem látszott – ekkor már tudtam, hogy közel se hideg, sőt. Amikor e bizarr italos kocsi gazdáját is megpillantottam, minden reményem elszállt. Egy kétes külsejű, tetovált, rövidnadrágos férfi tolta a kocsit. Megkopott papucsban, nagyon koszos lábbal csoszogott, és próbálta eladni ki tudja, milyen áruját. Érden szálltam le a vonatról, ahol pár vagonnal arrébb lekászálódott az italos is, várva a következő vonatot. Nekik aztán végképp nem jut hideg sör! Bár örülhetnek, hogy legalább valamilyen vonat jut, s ezeket a vonalakat még nem zárta be, nem adta el a kormány. Minek álmodni tiszta, légkondicionált, kulturált vasúti személyszállításról? Fejlesztett vasútvonalakon nemzetközi színvonalú teherszállításról? Az ember nem fontos, vasutat építeni meg hogyan érné meg, amikor ott nem lehet kilométerenként milliárdokat lopni? Mindez történik Magyarországon 2008-ban, az MSZP országlásának hatodik évében, egy olyan korban, amikor az EU-ban a korszerű fejlődés egyik mércéjévé válik a gyors, tiszta, megbízható vasút.

KOVÁCS ISTVÁN