A MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM SZÜLETÉSE

Húsz esztendeje, 1988. szeptember 3-án, Lakitelken megalakult a Magyar Demokrata Fórum. Az MSZMP és általában a szocializmus ellen fellépő magyar ellenzék két áramlatban szervezkedik: a demokratikus és nép-nemzeti irányzat. A „demokratikus ellenzékből” nő ki az SZDSZ, a Fidesz, a nép-nemzeti irányzatból az MDF. Ez a kettőség ismétli a magyar szellemi élet hagyományos osztódását két táborra, azaz urbánusokra és népiesekre. A demokratikus ellenzék az urbánus hagyományok folytatója, liberális, tagjai között meghatározó arányban vesznek részt zsidó értelmiségiek. A nép-nemzeti irányzat a népies vonal folytatója.

Az MDF elsőként szerveződik meg. A népiesek jobban beágyazódnak a magyar társadalomba, mint a másik irányzat. Nemzeti problémákat vetnek fel: Bős-Nagymaros, erdélyi magyarság. Vezetőik a magyar valóságból jönnek. Bíró Zoltán, 47 éves, főiskolai tanár. Csengey Dénes, 35 éves, egyetemet végzett álmodozó. Csoóri Sándor, 58 éves író, dramaturg. Csurka István 54 éves író, József Attila díjas. Fekete Gyula 66 éves író, a Hazafias Népfront elnökségének tagja. Für Lajos 58 éves, történész, egyetemi docens. Joó Rudolf 42 éves, politológus. Kiss Gy. Csaba 43 éves irodalomtörténész, Lezsák Sándor 39 éves költő, tanár, író. Hamarosan előlép az igazi vonal. Antall József 56 éves muzeológus, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatója, Boross Péter 60 éves, a Vendéglátó Ipari Vállalat igazgatója. Mindkettőből miniszterelnök lesz.
  Az MDF létrejöttét támogatja a német tőke, és a német konzervatív erőkhöz való kötődés mindvégig megmarad. Az MDF megszületését segíti a külföldön élő magyar emigráció is.

MIT AKAR AZ MDF?

Nem kellett találgatni, hogy mit akar az MDF. Az egy évvel korábbi lakitelki nyilatkozat kimondja: „A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. (…) Nemzetünknek nincs közösen vállalható jövőképe. (…) Az a véleményük, hogy csak a társadalom részvételével lehet megoldani a válságot, mégpedig mind a társadalom, mind az ország politikai vezetőinek részvételével. A politikai és társadalmi szervezetek jelenlegi rendszerében nincs biztosítva az önálló és független nézetek kifejtése.” A nyilatkozatokban szó sincs kapitalizmusról, az MSZMP leváltásáról. Célként megjelöli, hogy az MDF „törekedjen megteremteni a párbeszéd és az együttműködés lehetőségeit a társadalom és az országot kormányzó hatalom között (…) vegyen részt a politikai intézményrendszer demokratizálásában.” A rendszerváltást „történelmi távlatban érvényes” célként jelölik meg. Akkor még ők sem nagyon hisznek abban, hogy két év múlva Antall József miniszterelnök lesz.

BÁBÁSKODÓ MSZMP

Bármilyen furcsa, de igaz: az MDF nem jöhetett volna létre, ha az MSZMP nem bábáskodik fölötte. A Kádár Jánost leváltó 1988. májusi pártértekezlet dönt a politikai intézményrendszer korszerűsítéséről. A baj az, hogy ennek tartalmáról nincs egység a pártvezetésben. Az eredmény az, hogy maga az MSZMP hozza létre a polgári demokratikus intézményeket, a többpártrendszert, azaz maga vezeti be a kapitalizmust. A Politikai Bizottság szeptember 6-án megtárgyalja az MDF megalakulásának ügyét. Mindenki világosan látja, hogy az MDF megindult a párttá alakulás útján. Még azt is felismerik, hogy az MDF vezetői tudatosan kerülik a szocializmus támadását, hiszen legalitásra törekednek. Az illetékes KB-osztály, ezúttal a Közigazgatási és Adminisztratív Osztály abban bizakodik, hogy az MDF-ben többféle áramlat küzdelme folyik. A Politikai Bizottság megbízza a kormányt, hogy tárgyaljanak az MDF tevékenységének kereteiről. Megdöbbentő, hogy mit írnak le hivatalos pártdokumentumban: „A Magyar Demokrata Fórum belpolitikai életünk része, és sajátos indíttatású, szerepű intézménye. Nagyságrendjének, politikai súlyának, befolyásának megfelelő mértékben részese lehet a társadalmi közmegegyezés folyamatának.”
  A Központi Bizottság szeptember 27-én ülésezik. Lukács János, a végtelenül tisztességes, de a történelmi helyzet követelményeitől messze elmaradó KB-titkár beszél a vezetés nevében. Lukács megállapítja, hogy „több mint 800 ezer ember a megújuló Magyar Szocialista Munkáspártot tartja a legalkalmasabb eszköznek társadalmi, közéleti tevékenységéhez”. Nem hallgathat arról, hogy 1957 óta először csökkent a taglétszám, egyre többen lépnek ki a pártból. Elmondja, hogy „az emberek nagy része ma türelmetlen, romlik a hangulat.” Szól arról is, hogy a pártszervezetekben nem folyik politikai munka. Lukács dicséri a „politikai intézményrendszer átalakításának” folyamatát, de nem tagadja: már az első pillanatoktól kezdve ebben a kérdésben a párt nem egységes. „Aggodalom, zavar, értetlenség, az állapotok úgymond ellenforradalom előtti állapotként való jellemzése éppúgy jelen van, mint a helyeslés, sőt az eddigi lépéseink lebecsülése, a „mindent vagy semmit” radikalizmus.” Ekkor az MSZMP taglétszáma 816 ezer fő. A tagkönyvcsere folyamán kilép 73 ezer ember, azaz 8,3 százalék. És ez, az akkor még mindig hatalmas erő tudomásul veszi, hogy létrejön egy új párt, amely a hatalomra tör. „A Központi Bizottság figyelmet érdemlő kérdésnek tekinti (…) azt, hogy a Magyar Demokrata Fórumot az alapítók szervezetté nyilvánították.” A KB támogatásáról biztosítja, hogy az állampolgárok éljenek jogaikkal és hozzanak létre szerveződést. Az MSZMP vezetése ismételten párbeszédet hirdet, de kihangsúlyozza: vannak erők, akik „a feszültség élezésére törekednek, egyes esetekben fellépnek szocialistaellenes erők is.” „Az MSZMP a maga részéről elutasítja az agresszív fellépést, az új politikai kultúrához méltatlan módszereket”.

Lakitelki találkozó. Akkor is csak a szocializmus ellenzésében értettek egyet
  
A Központi Bizottság ülésén néhányan azért odafigyelnek a veszélyre. Borbély Sándor, a Munkásőrség parancsnoka mondja: „Vajúdnak az embereink, gondokkal küszködnek, nem értik a központ szándékát”. Aczél György is keményen fogalmaz: „a pártértekezlet, amelynek politikai állásfoglalását, állítom, nem csak a párttagság, hanem az egész ország közvéleménye jól elfogadta, hangulata tulajdonképpen eltűnt. (…) Én ott azt mondtam, nem dőlt el, hogy ez egy 1953-as Központi Bizottság lesz, amiből egy válságba mentünk, vagy egy 57-es, ahonnan a konszolidációba. (…) még mindig sajnos nem dőlt el.” Aczél tesz még kísérletet, de a KB nem hallgat rá. „Ha egy tömeg radikalizálódik, a legnagyobb hiba centiméterenként engedményeket tenni. Akkor egyet lehet tenni: a mozgalomban benne lévő értékekig megmondani, hogy meddig akarunk elmenni a demokráciában, az ország érdekében, a szabadságjogokban; nem feladni a létbiztonság szocialista célját és ott megpróbálni tábort toborozni.”

MIT ,,KÖSZÖNHETÜNK" AZ MDF-NEK?

Az 1990. márciusi választásokat az MDF nyeri meg és Antall József miniszterelnök lesz. Antall József lerakja a kapitalista Magyarország alapjait. Bevezetik a koronás címert, bár a királyságot nem állítják vissza. Hazahozzák Horthy Miklóst, és Kenderesen demonstratívan újratemetik, de a kísértés ellenére a Horthy-rendszerhez nem térnek vissza. A katolikus egyházat közelebb engedik a politikához, de az állam világi jellege megmarad. Általánossá válik az antikommunizmus, de a Munkáspártot nem tiltják be.
  Antall a politikai stabilitás érdekében megköti az elmúlt két évtized legnagyobb kompromisszumát, kiegyezik az SZDSZ-szel. A kiegyezés azonban csak átmeneti. Az SZDSZ hamarosan változtat, és szövetséget köt az MSZP-vel.
  Az MDF-kormány elkezdi az ország vagyonának privatizálását. Beengedi a külföldi nagytőkét, bár a külföldi tőke majd igazából az MSZP országlása idején válik dominánssá. Megszüntetik a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, bevezetik a kárpótlást. E két intézkedéssel az MDF tönkreteszi a magyar mezőgazdaságot. Az Antall-kormány ideológiai okokból visszafejleszti a magyar-szovjet viszonyt, s kivonul az orosz piacról, ezzel helyrehozhatatlan kárt okozva a magyar gazdaságnak. Magyarország minden területen elveszti azokat a pozitívumokat, amelyekkel a szocializmus idején rendelkezett.

UTÓDOK

Antall nem képes egyben tartani az MDF-et. Hamarosan kiválik Csurka István vezetésével egy radikális szárny, és létrejön MIÉP. Napjainkban a MIÉP politikai örökségét egyre inkább egy új párt, a Jobbik veszi át, amely a Magyar Gárda elnevezésű szélsőjobboldali egyesület szervezője is. A konzervatív MDF igazi örökösévé azonban a Fidesz válik, amely feladja korábbi liberális arculatát, konzervatív néppártként definiálja magát és ezzel a programmal megnyeri az 1998-as választásokat. Az MDF megmarad parlamenti pártnak, hol a Fidesszel, hol az MSZP-vel működik együtt, de a politikai élet fő áramlatából kiszorul.