Cikkek
 

AKTUÁLIS

GYőzelem Gyöngyösön

Az Apollo Tyres úgy döntött, hogy mégsem építi meg gumiabroncsgyárát Gyöngyösön. A multinál nem is titkolták az okokat: a helyiek ellenállása miatt távoznak. A gyár létesítése ellen ugyanis népszavazást kezdeményezett a helyi Fidesz frakció, az akcióhoz csatlakozott az MSZP kivételével az összes párt és számos civilszervezet. Aktívan gyűjtötték az aláírásokat a gyöngyösi munkáspártiak is, az Apollo megfutamodása a Kiss Balázs vezette fiatal csapat sikere is.
  Miért nem akartuk a gyárat, hiszen állításuk szerint 1500 munkahelyet teremtenének a környéken? Először is azért, mert az Apollo nem a két szép szemünkért jött volna Gyöngyösre, hanem a beígért 7-9 milliárd forintos állami támogatás miatt. Ennyi támogatással a helyi kis- és középvállalkozók négy-ötször több munkahelyet teremtenének – ez tény, amit a kormány által finanszírozott statisztikai hivatal állapított meg. Másodszor: a gyenge kategóriába tartozó gumikat gyártó cég környezetvédelmi hatástanulmány nélkül kapott ígérvényt a beruházásra. A gyár veszélyeztetné a szőlő- és gyümölcstermesztéséről ismert Mátraalja környezetét. A gumiabroncsgyárban évente 21 ezer tonna hulladék keletkezne, s az évente 800 ezer köbméternyi vízfelhasználás veszélyeztetné a város és környezete vízkészletét.
  Mi lesz most? A kormány mindent megtesz, hogy valamelyik másik magyar városban építsék fel az üzemet. No nem a munkahelyek miatt, hanem az Apolloval kötött alku miatt. Miben egyezett meg a multinacionális társasággal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János akkori gazdasági miniszter? Netán mit kaptak ők és pártjaik az alkuért, illetve a gyárnak nyújtott állami támogatásért cserébe? Milyen plusz jogokat biztosítottak a multinak? Nos, erre nincs válasz, hasonlóan a Suzuki vagy a Hankook beruházásokhoz. Egy biztos, ez az üzlet Gyurcsányéknak többet ér, mint a lakosság egészsége avagy a tényleges munkahelyteremtés.

 

MUNKÁSSORS

Eltagadnák, ha lehet­ne, de a szocializmus évszázados folklórja és kultúrája igen is lé­tezik. Következő szá­mainkban évtizedes-évszázados idézete­ket közlünk kommen­tárral, melyek mind­máig megállják helyü­ket, tükrözik a kapita­lista rendszerek tulaj­donságainak változat­lanságát – s melyek ta­pasztalataiból mind­annyian tanulhatunk.

 

Szocialista közmondások 2. rész

        

–       Furcsa, hogy a kapitalisták az állatvédelmet fejlesztik, de az embereket baromszámba se veszik!

        Jól bevált bulvár-szokás, hogy napról napra kivert kutyát, megkínzott állatot mutatnak a tévében. Szégyen, hogy van ilyen! De nem sokkal nagyobb szégyen-e, hogy emberek százezrei élnek az utcán, éheznek, fáznak, nyomorognak? Gyerekek esnek ki az iskolapadból az éhségtől? Igen, büntessük meg azokat, akik embertelenül bánnak az állatokkal! De mikor büntetik meg már végre azokat, akik embertelen körülmények közé kényszerítik Magyarország lakosságát? A politika „urai” dőzsölnek, nem tudják, hány milliárdjuk lapul itt meg ott, az emberek tömegei pedig munkanélküliek, elárverezik a lakásukat, lekapcsolják náluk a villanyt, mert ha valamit enni is akarnak, a számlára már nem futja. Elég abból, hogy felszín-problémákra akarják az emberek figyelmét terelni ahelyett, hogy a valós gondokat orvosolnák. Legyen erős állatvédelmünk, adjanak arra is pénzt, de mindenekelőtt az állampolgárok védelmére fordítsanak, mielőtt mindannyian állati sorba kényszerülünk.

–       A tömegnyomor megszüntetése csak a fényűzés megszüntetésével valósulhat meg!

        Kevesen gondolnak bele, mitől élnek olyan jól néhányan, amikor az ország többsége nyomorog. Nem, nem tehetséges vállalkozók politikusaink: egyszerűen lopnak. A mi pénzünket. Az apáink-nagyapáink által épített vasutat, energiaszolgáltatást, kórházat, iskolát, mindent, amit eladtak vagy eladnak. Nem kerül 3 milliárdba egy kilométer autópálya! De lehet belőle „csúsztatni”. Nem tudjuk, mennyi 1 milliárd forint? Ha minimálbérben mérjük, pontosan 14492 embernek adhatnánk belőle munkát. Amíg hagyjuk, hogy a külföldi és magyar nagytőke a dolgozók kárára éljen fényűzően, a tömegek nyomorogni fognak!

 

Balszemmel – új kötet

Megjelent Thürmer Gyula Balszemmel című sorozatának 3. kö­tete. Az új kötet ára 500 forint. Korlátozott példányban  a három kötet is még megvásárolható a Baross utca 61-ben.

 

Keresd a Frontot!
Szabó Tamás országos elnök:
30/630-7157
Répási Zoltán budapesti elnök:
20/577-3034

A Magyar Kommunista Munkáspárt központi politikai lapja. Szerkeszti a szerkesztõbizottság. Szerkesztõség: 1082 Budapest VIII., Baross utca 61.; Telefon: 313-5420 (közvetlen); 334-1509/22 m. Telefax: 313-5423;
A Szabadság e-mail címe: info@aszabadsag.hu; internetcím: www.aszabadsag.hu
Kiadja: a Progressio Kft., a kiadásért felelõs: Vajda János igazgató; ISSN 0865-5146

A Munkáspárt internetcíme: http://www.munkaspart.hu