Cikkek
 

AUGUSZTUS 20

SUZUKI MUNKÁSOK A FRONTBAN


Augusztus 28-án megalakult a Baloldali Front esztergomi szervezete. A népes alakuló gyűlésen részt vettek a párt helyi vezetői, Szabó Tamás, a Front országos elnöke és Fogarasi Zsuzsanna budapesti alelnök is.

Barátságos udvar terített asztalánál alakult meg az új szervezet. Ízletes pörköltet, finom süteményeket kínáltak a házigazdák. Ebben a vidám környezetben töltötte ki belépési nyilatkozatát két öntudatos Suzuki-gyári munkás és Pálinkás Róbert. Pontosan tudják, mit akarnak, miért harcolnak. Ők minden pillanatban érzik a tőkés kizsákmányolás durvaságát és cinizmusát. Fáradt tekintetükön átsüt a forradalmi tenni akarás. Ez itt nem szólam, valóság. Voltak, akik nem bírták a robotot – mondja egyikük –, és visszamentek az Alföldre, a semmibe, a kilátástalanságba. Aki nem dolgozott ilyen körülmények között, nem tudhatja, mit jelent rabszolgamunkával profitot termelni a kíméletlen kapitalistának. Jönnek még a Frontba, van, aki ezekben az órákban is dolgozik, nem lehet velünk – számolt be a szervezet „kovásza”, Pálinkás Ferenc.
  Tóth István, a Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, megyei elnöke nem tartott fölösleges hegyi beszédet, a valóságról beszélt: „Soha ne higgyetek el semmit, mindent kritikával fogadjatok, csak a saját jó eszetekben bízzatok. Ez egy másfajta világ, nem hasonlít a szocializmusra.”
  Szabó Tamás, a Front országos elnöke bemutatta a szervezetet, a Front munkáját. Saját élményeivel gazdagította beszédét. Három éven át építkezésen dolgozott, nyáron 42 fokban, reggeltől estig. Most szórólapokat és könyveket hozott. Thürmer Gyula Balszemmel című köteteit és szépirodalmat. Szükséges a szellemi felkészültség, az ideológiai képzettség és a továbbadandó propagandaanyag. Ezek nélkül félkarúak vagyunk – mondta Szabó tamás.
  Kiss Tamás régi frontos, ízelítőt ad az elmúlt esztendők harcaiból. A Front két új tagja hamar elbúcsúzik: sietnek az éjszakai műszakba. Esztergomban munkásokból alakult szervezet, másutt főiskolásokból. Az ifjúság minden rétege jelen van tapasztalataival, tudásával, vágyaival, problémáival. Saját bőrükön érzik az igazságtalanságot. Nekik nem kell mesélni, milyen rossz a kapitalizmus.
  A munkások köztünk vannak, a kommunisták pedig az üzemekben. A Front most már igazi országos szervezet, több és nehezebb feladattal, kihívással.

Van Munkáspárt Szombathelyen


A múlt héten Szombathelyen újjáéledt a Munkáspárt városi szervezete. A nyugat-dunántúli régióvezetés hosszú előkészítő munkája beérett. Középiskolás fiatalok lelkes kis csapata a régióvezetés irányításával összehozta az alakuló megbeszélést.
  A térség pártvezetése – az esemény jelentőségének megfelelően – szép számmal képviseltette magát. Az elnök, alelnökök, sőt még a Zala megyei Cseh Miklós, aktív, fiatal pártszervező is ott volt az eseményen. Neki nagy szerepe volt abban, hogy a szombathelyi fiatalok megalakíthatták a párt helyi szervezetét. Jó hangulatú, több órás beszélgetésen tisztázódott az új szervezet feladatsora, melyre készséggel vállalkoztak Kovács Marcell titkár vezetésével. Kovács Barbara és Peresztegi Szilárd elsőrendű feladatuknak a szervezet megismertetésével a további tagtoborzást tekintik. Szeretnének úgy készülni a választásokra, hogy az Vas megyében is eredményesen segítse a Munkáspártot a minél jobb eredmény elérésében. Ehhez pedig aktivistákra, bázisra van szükség. Vállalták A Szabadság terjesztésének szervezését, hogy ezen keresztül is minél többen értesülhessenek a párt munkájáról. Legközelebbi erőpróba a sárvári választási körzetben az elnöki látogatás előkészítése, melybe már az újdonsült pártszervezetnek is jelentős részt kell vállalni.
  Jelentős esemény a vasi megyeszékhelyen a kommunista párt újraalakulása, mert a szakadárok itt is súlyos károkat okoztak. A mostani alakulás értékét az is növeli, hogy fiatalok alakították meg a pártot. Sipőcz Sándor, a régió elnöke elmondta: azért a jövő pártja a Munkáspárt, mert egyre több fiatal jön közénk, az új feladatokat, új módszerekkel az új körülmények között a fiatalok értik a legjobban. Bízunk bennük, és nagy várakozással tekintünk az új Vas megyei pártszervezet tevékenységére.

Pálinkás Ferenc, a Baloldali Front Baranya megyei alelnöke 1988. november 14-én született. Mogyorósbányán lakik, Esztergomban, az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskolában érettségizett. A dorogi mentőknél dolgozott mentőápolóként, jelenleg Baranyában főiskolai hallgató. Tanév közben a baranyai szervezetben tevékenykedik, azonban a nyári szünetben sem hagyta abba mozgalmi munkáját. Ennek eredménye a hazai pályán létrehozott esztergomi Front-szervezet. Társadalmi felelősségét mindenütt komolyan veszi, a főiskolán tagja a Hallgatói Önkormányzatnak is.
  Vidám ember, szeret beszélgetni, mindenkivel szót ért. A főiskolai hallgatókkal és a munkásokkal is kitűnő a kapcsolata. Ismeri az életüket, és nem lepődik meg, ha gondjaikat osztják meg vele. A magyar mentőautó legfontosabb tartozéka az ápoló - szokta mondani. Tizenévesen belekóstolt az egészségügy penészedő kenyerébe. Rendkívüli emberi elhivatottságot és sok lemondást követel a mentők munkája, mégis ezen a pályán marad.
  A mozgalmi munkához is idő és erő kell, ezt az árat meg kell fizetni a közös boldogulásért.