Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

ENGEDJÜK KI A KÉZIFÉKET!


Dr. Sztrémi Melinda Szabó Lászlónéval es Thürmer Gyulával

Salgótarján, Nógrád megye közel áll a szívemhez. A Munkáspárt, a munkásmozgalom számos hagyománya köt bennünket ide – hangsúlyozta Thürmer Gyula a múlt heti nógrádi látogatása során. Nógrádban mindig erős volt a párt. Az elmúlt évek eseményei itt sem múltak el nyomtalanul, de van lehetőségünk erősíteni. E gondolatok jegyében került sor a helyi programra, melynek sikeréért a szervezők sokat tettek.


A Borbély Lajos Szakmunkásképző és Szakközépiskola meglátogatása jó ötlet volt. Akárhogyan is nézzük, itt képzik a jövő magyar munkásainak egy részét. Csank Csaba igazgató nem titkolta a nehézségeket. A mai helyzetben nem lehet pontosan tudni, hogy milyen szakmákra van szükség. Ráadásul az ide jövő multik nem igényelnek szakmunkásokat, csak betanított munkaerőt. Kevés a pénz. Egyebek között az iskolai sportra sincs pénz. Ráadásul a gyerekek többsége nem hozza magával a sport szeretetét. Az iskolában jóleső érzés volt látni, hogy a diákok jó viszonyban vannak Tóth Lászlóval, a Központi Bizottság tagjával, a Baloldali Front helyi szervezőjével, aki kertészként dolgozik itt.
  Thürmer Gyula találkozott dr. Sztrémi Melindával, Salgótarján polgármes­terével, és Becsó Zsolttal, a megyei közgyűlés elnökével. Mindketten megerősítették, hogy a Munkáspártnak mély gyökerei vannak a térségben, számítanak a párt aktív részvételére a helyi politikában. Tennivaló pedig van bőven. 21 százalékos a munkanélküliség. A jelenlegi kormánypolitika hátráltatja a magyar beruházásokat, a multik pedig ide nem jönnek. Sokak immáron visszafordíthatatlanul elszegényedtek.
  A kultúra és az idegenforgalom fejlesztéséről is szó esett a salgótarjáni múzeum meglátogatásakor. A térség ezernyi lehetőséggel rendelkezik. Szlovákiában, Ausztriában fele ennyi érték köré felépítettek egy idegenforgalmi ipart. Nógrádban és általában Magyarországon alig megy előre valami.
  A pártelnök találkozott a párt helyi tagjaival is. Biztatta őket, hogy segítsék a helyi vezetők, Szabó Lászlóné megyei, Nagy Attila városi elnök, Csank Péter, Tóth László elnökségi tagok munkáját. Kérte a Nógrád megyei kommunistákat, hogy jóval nagyobb számban fizessenek elő A Szabadságra, vásárolják meg és terjesszék a Balszemmel című könyvet. Haladunk, mondta Thürmer Gyula, de egy kicsit az az ember érzése, mintha olyan autóval menne, amelyiknek be van húzva a kéziféke. Sokkal többre vagyunk képesek. Engedjük ki a kéziféket, dolgozzunk többet és jobban, használjuk ki a Munkáspárt történelmi lehetőségét!

BÁNYÁSZNAP TATABÁNYÁN

A Munkáspárt Komárom-Esztergom megyei szervezete új lépésre szánta el magát. Ha nem csinálunk semmit, biztosan nem leszünk erősebbek, akkor legalább próbáljuk meg! – mondta Tóth István megyei elnök. A szót tett követte, és az idén önálló sátorral vettek részt a bányásznapi ünnep­ségen. Meghívták Thürmer Gyu­la pártelnököt is. Tatabányán sokan meglepődtek a Munkáspárt elnökének jelenlétén. A többség morajlásából érezhető volt, hogy nem ellenzik, sőt természetesnek tartják.
  Ezen a napon nagyon sokan jönnek össze Tatabánya lakosai közül. A mostani gázárakat látva, kár volt szétverni a magyar szénbányászatot – mondja az egyik nyugdíjas bányász. A bányászoktól féltek ezek – teszi hozzá a másik. Tatabányán erős az MSZP, és a bányászszakszervezet is a szocialistákkal rokonszenvezik, így nem kevesen védik az MSZP-kormányt. A többiek sem tudnák jobban csinálni – hangzik az ismert érv. Az egyik asszony körömszakadtáig védi az MSZP helyi ötletét egy szemétégető felépítésére. Hagyjál már, mondja egy asszony, jöttök mindenféle hülyeséggel, közben 70 ezerből kellene megélni. Hol éltek ti? Az MSZP-t támogatók tábora érezhetően elhalkul. Igen, ezzel szemben nem lehet Gyurcsányt védeni, s már ők se nagyon akarják.