Cikkek
 

BELPOLITIKA

 

GYURCSÁNY ANTIFASIZMUSA: ÉGJEN A SZOVJET EMLÉKMŰ

Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, miközben a Kossuth téren nagy garral beszélt antifasizmusról és törvényességről, minden további nélkül eltűrte, hogy megbecstelenítsék a nácizmust eltipró nemzet emlékművét.

A Szabadság téri Szovjet Hősi Emlékművet nem először támadta meg a csőcselék. Két éve a csillagot, a Magyarországért elesett katonák neveit is leverték. Ha valamikor, most szombaton mindenki biztos lehetett benne, hogy a Hősök teréről induló menet itt köt ki. Biztosak voltak benne, ám lényegében mégsem tettek semmit. Pár tucatnyi rendőr lézengett csak az emlékműnél, szinte felkínálták a terepet a tüntetőknek. A környező mellékutcákban ott álltak a csapatszállító buszok, vízágyúk. A cél azonban a jelek szerint a balhé volt, s nem az, hogy megakadályozzák a szovjet emlékmű meggyalázását.
  Mit kellett volna tenni? Például nem a „cél-objektumtól” tíz méterre állítani fel néhány vaskorlátot, hanem legalább százméteres körben kordont vonni. Ám ha ezt teszi, hogyan dobálhatták volna meg az emlékművet?
  Nem jutott volna a rendőrök eszébe a nagyobb kordon? Aligha, hiszen alig tucatnyi méterrel arrébb a Szabadság téren így védik az amerikai nagykövetséget. S még egy véletlen: se két éve, se most nem jutott eszébe egyetlen spontán tüntetőnek sem egy kicsit jobbra fordulni, s az USA követség felé hajítani Molotov-koktélt és cipőt. Pedig a szélsőjobboldali internetes portálokon, kiadványaikban legalább annyi amerika-gyűlölet tapasztalható, mint orosz utálat. Talán azért, mert erre nem kaptak, kaphattak megbízást a tüntetés szervezői? Se most, se 2006-ban. Félreértés ne essék, itt nem tengerentúli gazdáikról van szó, pár száz méterre kell csupán elmenni. Arra van a Kossuth tér, a Miniszterelnöki Hivatal, s Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter székhelye.
  Hogyan dobálhattak benzines palackokat a tüntetők, amikor állítólag a rendőrség úton-útfélen motozott, ráadásul elismerten a titkosszolgálat is beépült a „szélsőjobboldali radikálisok” közé? Miért dobáltak cipőt, utalva ezzel az 1944-ben Dunába lőtt zsidó honfitársainkra? Ezt a borzalmat eddig csak egy erő idézte fel Magyarországon: Gyurcsány Ferenc MSZP-je, amikor a Duna partra hívta a – menetrendszerű kormányzati válság idején – fasizmus ellen tiltakozni híveit. Durván és ízléstelenül kormányzati propaganda szaga van ezeknek a cipőknek. S mellesleg, kik osztogattak, s hogyan osztogathattak horogkeresztes karszalagokat a tüntetők között?
  Megválaszolatlan kérdések. Tényleg nincs rájuk válasz? Gyurcsánynak kellettek fasiszták az antifasiszta chartája legitimálására. Amikor látták, hogy az újabb charta-maszlagot alig pár ezer ember veszi be, még úgy is, hogy busszal hoztak vidéki párthíveket és fizetett roma tüntetőket, ki kellett valamit találni. Legyen újra rombolás, újra gyújtogatás, felborított rendőrautó. Radikalizálták a tüntetőket.
  Jó ez külföldre is: az amerikaiaknak jelezzük, hogy az ő követségüket megvédjük, s ha biztonságot akarnak a tőkének, támogassák a létező kormányzatot, a stabilitást. Moszkvának meg újra elmondhatjuk: látjátok, milyen a magyar jobboldal, felgyújtja emlékműveiteket, minket támogassatok.
  Az üzlet folytatódhat.

Hulladékgyűjtés motiváció nélkül

Évtizedeken át a MÉH-telepekre vittük a még hasznosíthatónak ítélt papírt, vasat, színesfémet, rongyokat. Az iskolákban verseny folyt, ki gyűjt többet. A fiatalok az iskolában megtanulták, hogy a hulladék is érték, s az ellenértékből osztálykirándulásokra is futotta. A gyűjtögető pénzt kapott, a MÉH-nél dolgozók kaptak fizetést, s a feldolgozók olcsón jutottak alapanyaghoz.
  Mindenkinek megérte!
  Ma is az újrahasznosítás a cél. Szelektív hulladékgyűjtő szigeteket hoztak létre, drága pénzért. Az itt lévő színes ládákba lehet bedobni a háztartásokban keletkező hulladékokból az üvegpalackokat, a műanyag palackokat, a fémpalackokat és még a papírhulladékokat is.
  De hol van a gyűjtésre a motiváció? Nem lesz kevesebb egy-egy házban a kukák száma, nem lesz kevesebb a „szemétpénz”, nem keletkezik megtakarítás, tehát nem jelent a gyűjtőnél értéket a hulladék, sőt, még cipekedhet is!
  Egyre többször kerül a lerakó szigetekre háztartási hulladék, egyéb szemét.
  A mellékelt fotók csütörtökön délután készültek a Füredi lakótelepen. Ez a látvány riasztó. Köszönjük, inkább nem is kérünk a hulladékgyűjtőkből!
  Pénteken délben már mindenhol tisztaság fogadott. Tehát most is csak a szemetelőkkel van a baj!? Más módszert kellene megvalósítani!

Baráthné Éva


Külföldi példa

Ha valahol, akkor Németországban tudják, mint jelent a fasizmus. Tudják azt is, hogy mit jelent a polgári demokrácia. A múlt hétvégén radikális jobboldali szervezetek Kölnben tartottak volna nagygyűlést a muzulmán bevándorlók ellen. A német nagyváros rendőrsége természetesen engedélyezte a gyűlést, azonban amikor felmerült, hogy lesznek ellentüntetők, botrány és utcai randalírozás várható, Köln polgármestere egy percig sem habozott. „A kölni polgárok biztonsága fontosabb mindennél” – jelentette be a városvezető, miután utasítást adott a gyűlés betiltására. A kereszténydemokrata politikus mást is mondott: „Köln polgárai és a Német Szövetségi Köztársaság vezetői pártállástól függetlenül nem tűrik, hogy a városban félfasiszták gyűlésezzenek.” Értjük? Nem szavakban, semmitmondó szólamokban látta a megoldást, nem keltett pánikot, nem próbált politikai tőkét kovácsolni mások félelmeiből, hanem cselekedett. Megvédte városa biztonságát és tett a barna veszély ellen is. Demszky Gábor és Hagyó Miklós a hétvégén széles vigyorral chartázott és demokráciáról handabandázott Budapesten, miközben pár száz méterre tőlük gyújtogattak és romboltak.