Cikkek
 

VÉLEMÉNY

BEZÁRT ISKOLÁK - ELZÁRT LEHETŐSÉGEK

Kicsi faluból származom, annak is a peremkörzetéből: tanyáról. Nem volt nagy élmény hat órakor felkelni, egy kilométert sétálni a buszmegállóig, hogy beérjek időben a becsengetésre. Ma már vigasztal, s tisztelettel tölt el: a tanáraink ugyanezt tették, csak ők a városból buszoztak ki a faluba, tanítani. Minden reggel, pontosan. Napról napra meg kellett vívniuk azt a csatát, amit a falusi lét jelentett a gyerekek számára: előbb a ház körül segíteni, utána jöhet a tanulás. Ha volt még rá idő. Mégis, mindannyiunkból ember lett: mindenki megtanult írni-olvasni, senki nem maradt szakma nélkül, néhányan még főiskolára, egyetemre is eljutottunk. Tíz fős volt az osztályunk, a pedagógusnak volt ideje mindenkire: akinek akadoztak a betűk, azt tanulták, akik tehetségesebbek voltak, városi, megyei, országos versenyekre jártak. Sikerrel!
  Mára ennek a falunak az iskoláját – amit a szülői munkaközösség fel is újított – bezárták. Kevés a gyerek, mondták. Ma már nem csak a tanyasi gyerekek kelnek hatkor – vagyis ők még korábban – hanem a falubeliek is: húsz kilométerrel arrébb „becsapták” őket a helyi általános iskolába. Harminc fős osztályokban bizonyosan akad kapacitás mindenki felzárkóztatására…
  Eötvös József oktatásügyi miniszterünknek annó szívügye volt, hogy a nemzet minden gyermeke számára hozzáférhetővé váljék a tudás. Az ő munkássága indította el azt a folyamatot, melyet a szocializmus kiteljesített: nincs olyan település, ahol ne lenne iskola. De ezeket ma bezárják! Csak ebben az évben 10 000 (!) gyermeknek kellett a „reformok” rémségeivel szembesülnie: nincs már a régi iskola, se az általános, se a középiskola. Mert már csak az a szempont, hogy minél kevesebbet költsön kormányunk az oktatásra. A multinak nem kell a „jól képzett, művelt emberfő”. Meg a zsebükben is több marad. Az „átkosban”, aki felvételt nyert egy középiskolába, ott is érettségizett. Ma hiába küzd meg a gyerek az áhított felvételért, bármikor előfordulhat, hogy máshová helyezik (ahol azt sem tudják, hová tegyék), mert a másik iskolát „alacsony létszám” miatt egyszerűen becsukják. Az épületet meg eladják a haveroknak, vagy a zsebbe legtöbbet ígérő multinak. Az, hogy a tanyasi kölyök hol, milyen színvonalon tanul, a tanárnak hány gyerekre van valós, odafigyelő kapacitása, senkit nem érdekel. A többi tanár utcán, hiába szeretné, és tisztességgel ellátná a munkáját: az a lényeg, hogy az „urak” porontyai megfizethetik a magániskolákat, elit órákra járathatják őket, mert a papa eladta a lelkét és az országát azért, hogy neki jusson.
  Ezek szocialisták? A szocializmus azt jelenti: felelősséget vállalok a nép szociális jólétéért. Nem azt, hogy funkcionális analfabétákat képzek ál-oktatás keretében egy olyan világ számára, ahol nem számít a tehetség, az emberi jogok, csak a pénz, a pénz, a pénz.

CSEH KATALIN

Már megint Tibet?!

Pár napja megint Tibet a főszereplője a híradásoknak: az ellenzék követeli a kormánytól, hogy most aztán már tényleg ítéljék el a Kínai Népköztársaságot Tibet miatt! Erről természetesen mindig lehet szenvedélyes vitákat kialakítani a „tisztelt” Házban, sokszor 10-20 fő jelenlétével is. Fenn kell tartani a figyelem-elterelést: a most már „természetes”, hétköznapi társunkról, a nyomorról, az egyre jobban fojtogató hiteleinkről, a közelgő télről (jobban mondva: fűtési szezonról), az éhezőkről! Tegnap bemondták ugyanis, hogy a kompenzációról még nem nyilatkozott a kormány. Tibet fontosabb napirendi pont náluk… Közben persze Ibolyka nyavalygásait is hallgathatjuk, hogy e-mailjeit elolvassák, telefonjait lehallgatják, őt magát megfigyelik!
  Mert az ellenzék és a kormány, mialatt a tibeti nép (sic, nemzet!) emberi jogairól vitázik szép kényelmesen, a saját népe nyomoráról elfelejtkezik. Mert én azt mondom, hogy a rossz körülmények között élő embereknek is csorbultak az emberi jogai! Itt nemcsak a hajléktalanokra kell gondolni, hanem a sok százezer nyomorgóra, aki ugyan még nem került utcára, de jelenlegi szociális helyzete alapján bármikor odakerülhet, vagy még előtte a saját lakásában felfordul az éhségtől-hidegtől.
  Egyéként az amúgy is annyira a külpolitikában elmerült „honatyáink” az USA által elkövetett bűnöket miért nem ítélik el? Újra megbizonyosodott a kettős mérce!
  Mindenesetre, amíg Tibetről megy a vita a Parlamentben, addig én azon izgulok, hogy lesz-e a multinál holnap is értékcsökkent termék, amit meg tudok fizetni, lesz-e pénzem ebben a hónapban is feladni az összes csekkemet, és egyáltalán: ki tudom-e húzni jövő hónap tizedikéig?

Ez az én fontossági sorrendem. Nekik meg Tibet.

DELIKÁT DÓRA VERA