Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

DON PEPE, EZ KI VOLT?

A múlt heti kemény politizálás után engedtessék meg egy kicsit könnyebb téma. Kezdő külügyes koromban mesélték a történetet az egyszeri magyar nagykövetről, aki a 60-as években valamelyik dél-amerikai országban képviselte kis hazánkat. Akkoriban Dél-Amerikát valamilyen kitörési pontnak gondolták, és igyekeztek minél több helyre nagykövetet küldeni. A nagykövet éppen megbízó levelét adta át az ország államfőjének. Ez olyan futószalag-ceremónia volt, a nagykövetek ugyanis egymást követték az elnöknél. Becsületére legyen mondva, a dél-amerikai ország államfője annak rendje és módja szerint végighallgatta nagykövetünk lelkes bemutatkozó beszédét, de tény, ami tény, az ilyen államfők többsége nem Oxfordról került ki, hanem többnyire valamilyen katonai iskoláról, és bizony Kelet-Európa földrajza sem tartozott erősségeik közé. A nagykövet már kifelé tartott, amikor az államfő odaszólt a titkárához: Don Pepe, ez ki volt?
  Ez annak kapcsán jutott eszembe, hogy köztársasági elnökünk csaknem lemaradt a magyar-ecuadori elnöki találkozóról. Történt ugyanis, hogy Sólyom László, a Magyar Köztársaság első embere a KLM holland légitársaság menetrendszerű gépével utazott volna Ecuadorba. A gép azonban elromlott. Gondolom, a magyar protokoll rögtön jelezte a hollandoknak, hogy a magyar elnökről van szó. A hollandoknak nem ugrott be rögtön, elvégre rengeteg király, kormányzó, meg ki tudja még, ki utazik át Amszterdamon. A magyarok megmagyarázták, hogy ez valami olyasmi tisztség, mint a holland királynő, s még koronánk is van, csak nem hordjuk. A hollandok ettől még jobban bepipultak. Azt még lenyelték valahogyan, hogy Magyarország is a NATO tagja, sőt még az EU-ba is beengedték, de hogy a királynőhöz mérjék magukat, az már sok. Ráadásul még egy vacak különrepülőjük sincs, pedig az még a szlovákoknak, szlovénoknak, románoknak is van.
  Az ecuadori elnöki palotában az elnök titkára nyilván most is, mint minden reggel, referált az elnöknek. Fontos ember, sok találkozó, megjegyezni is nehéz. Emlékezett, hogy valamilyen új demokrácia elnökével is kell találkoznia. Azt már elfelejtette, hogy ez demokratikus új demokrácia vagy amolyan diktátori új demokrácia, de végül is egyre megy, ha külföldiekről van szó. A sok S betű miatt a nevét úgysem tudta kiejteni, ezért nem volt nehéz nem terhelnie memóriáját. A titkár mondott még néhány keresetlen szót a magyar elnök elnézéskéréséről, de az elnök ekkor már csak a papírjaiból nézett fel: Don Pepe, ki ez?
  Mi a tanulság? Nos, az, amire cseh barátom tanított. Barátom jól menő üzletember. Nem mindig volt az, valaha ő is magamfajta pártmunkás volt. Idővel alkalmazkodott a tőkés rendszerhez, és bejött neki. Ő is tehetős ember lett, mint sokan mások errefelé Európában, de van egy óriási különbség. Ő pontosan el tud számolni az első millióval is. Na, de nem ez a lényeg! Egyszer megcsodáltam barátom nagyon elegáns, de nem luxus kocsiját. Nézd, mondta, az üzlet miatt kell egy elegáns autó. Mit gondolnának rólam a partnerek, ha csóró kocsival jönnék? Ilyennel nem is állnának szóba. Ha üzletet akarsz, áldozni kell!

A KELTA CSALÁD ÉS MI

Az esztergomi Vármúzeum új szárnyában láthatóak egy kelta család sírkövei. Tudod, a kelták itt éltek kis hazánk területén, egészen addig, amíg jöttek a rómaiak. Nem akarok idegen tollakkal ékeskedni, ezért bevallom, hogy a történet Tolnai Gergelyé, a kitűnő fiatal régészé, aki végigkísért nemrégiben a múzeumon.
  Nos, mi lett a kelta családdal? Ne ijedj meg, a rómaiak nem mészárolták őket le, nem volt ókori holocaust, de a kelta család mégsem élte túl a rómaiakat. A sírkövön látható, hogy az anya még kelta nemzeti viseletet visel, de az apa már római tógában van. A sírkő maga is római stílusú. Leányuk sírkövén, aki még szülei életében ment el, a nevek is a hódítók szokásai szerint vannak feltüntetve. A rómaiak nem ölték meg őket, csak elvették nemzeti kultúrájukat, szokásaikat, lassanként nyelvüket. Beolvadtak a nagy – ma azt mondanánk: globalizált – római civilizációba, és feladták, elvesztették nemzeti létüket.
  Az Európai Unió sem öl meg bennünket. A legújabb kori népirtást ennél kifinomultabb eszközökkel végzik. Az EU “csak” belekényszerít bennünket egy globalizált EU-civilizációba, amely se nem angol, se nem német, de főleg nem magyar. Az EU nem veszi el életünket, csak éppen a kultúránkat, nemzeti múltunkat, nyelvünket, szokásainkat. Talán még nem késő ellenállni. Sőt, sosem lehet, hogy késő legyen az ellenálláshoz, a nemzeti ellenálláshoz. A másik út ugyanis rémisztő. Nekünk talán már sírkő se jutna, mint a kelta családnak, legfeljebb EU-komfort módon hamvasztanának el.

THÜRMER GYULA