Cikkek
 

INTERJÚ

AZ EGRI KÓRHÁZVÉDŐ

BESZÉLGETÉS KOVÁCS BALÁZZSAL,
A BALOLDALI FRONT EGER VÁROSI ELNÖKÉVEL



Kovács Balázs

1987-ben született, Nógrád megyében nevelkedett. Ma Egerben hallgat történelmet és kommunikációt a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán. Ahogyan ő fogalmaz: a „csakazértis!” jegyében. Irodalomszeretete, párt- és közéleti tevékenysége révén korán ismertté vált a pártban. A Komjáthy Jenő Irodalmi Társaság tagja. A Baloldali Front – Kommunista Ifjúsági Szövetség országos elnökségének tagja, az egri szervezet alapító tagja. Aktívan részt vett az egri pártszervezet újjászervezésében.
 

 Nehéz helyzetben van a nép, régóta nem volt akkora szükség összefogásra és harcra, mint most. Ahhoz, hogy feladatunkat, a dolgozók szemének felnyitását el tudjuk végezni, előbb le kell gyűrni a velünk, kommunistákkal szembeni előítéleteket. Ezt csakis tettekkel és rengeteg pártmunkával lehet – mondja Kovács Balázs, az egri Front-szervezet alapító tagja, a KISZ országos vezetőségének tagja.

– Hogyan kerültél a mozgalomba?

– Mióta feleszméltem, baloldalinak éreztem magam. 2006-ban, a választások idején történt meg az igazi felismerés, az öntudatra ébredés. A főiskola megkezdésével párhuzamosan kezdtem el tevékenykedni a mozgalomban. Egerben létrehoztuk barátaimmal a Front-szervezetet és újjászerveztük a pártot.
  Elkeserít, hogy városunkban a turistáknak mutatott csillogás-villogás mellett milyen körülmények között élnek a proletárok a külvárosokban. Ez ellen a szörnyű állapot ellen kívánok harcolni.
  Nehéz helyzetben van a nép, régóta nem volt akkora szükség összefogásra és harcra, mint most. Ahhoz, hogy feladatunkat, a dolgozók szemének felnyitását el tudjuk végezni, előbb le kell gyűrni a velünk, kommunistákkal szembeni előítéleteket. Ezt csakis tettekkel és rengeteg pártmunkával lehet. Ha az embereknek bebizonyítjuk, hogy mellettük vagyunk, előrejutunk. Biztatni szoktam idős és fiatal elvtársaimat egyaránt, hogy velünk az igazság, így történelmi szükségszerűsége van győzelmünknek.

– A családod, hogyan viszonyul politikai munkádhoz?

– A családom sajnos nem tolerálja nézeteimet, kivéve 40 éve élmunkás nagyapámat, akire igazán büszke vagyok.

– Miket olvasol? Moziban, színházban mit néztél mostanában?

– Folyamatosan olvasom A Szabadságot, Lenin írásait és nagyon szeretem József Attila és Kassák Lajos verseit. A II. világháborús kalandregények jelentik számomra a kikapcsolódást. Mozira, színházra nincs pénzem. Szeretem a mozgalmi filmeket, a művészfilmeket, Kusturica az egyik kedvencem, például A cigányok ideje. Szeretem az avantgárd irodalmat és képzőművészetet.

– Mik életed legfontosabb értékei?

– Az önzetlenség, a kisemberért való tettek, a munkásosztály szolgálata és a hazasze­re­tet, ezen belül a Palócföld szeretete. Úgy igyek­szem élni, hogy minél több időm jusson a harcra, ebben a nehéz, kapitalista világban.

– A hazaszeretetről beszéltél...

– A történelemből indulok ki. Gyermekkorom óta rajongója vagyok a magyarság történelmének, nagyjainknak, akik nélkül szegényebbek lennénk. Nagy megtiszteltetés számomra olyan emberekkel küzdeni a nemzeti értékekért, akik nem csak kommunista, hanem magyar mivoltukat is megmutatják. Városom, Eger és a palócvidék nagyon sok nemes nemzeti öntudattal táplál, és biztat cselekvésre hazánk érdekében. A kórházvédőkkel való együttműködés is ennek egyik megnyilvánulási formája. Össze kell fogni más meggyőződésű emberekkel is a nép, a nemzet érdekében.

– Mivel töltöd a szabadidőd?

– Verset, novellát írok. Lehetőségeimhez mérten igyekszem részt venni kulturális rendezvényeken. Szívesen beszélgetek a helyiekkel és a barátaimmal.

– Melyek a kedvenc ételeid?

– A házias magyar ételeket szeretem, ezenkívül a szlovák konyha megszállottja vagyok. Egyik kedvencem a juhtúrós sztrapacska.

Sztrájk az egri kórházban

A HospInvest kedden tervezi átvenni az intézményt, de nem fog sikerülni. Ha mégis, akkor határozatlan időre sztrájkot hirdet a Kórházvédő Bizottság és az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete (EDDSZ). Szeptember 26-án reggel figyelmeztető sztrájkot, valamint tüntetést tartottak a dolgozók, amelyen részt vettek a Munkáspárt aktivistái is. Cser Ágnes, az EDDSZ első embere felhívta a figyelmet arra, hogy a HospInvest nem csak az egri kórházat fenyegeti: veszélyben van a kazincbarcikai kórház is. A Markhot Ferenc Megyei Kórház dolgozói és a velük szolidárisak kitartása továbbra is példamutató, akármennyire is próbálja lekicsinyíteni a népakaratot a kormány-közeli sajtó. A felszólalók köszönetet mondtak minden jelenlévőnek, és külön köszönettel illették a Munkáspártot, az egyetlen pártot, mely folyamatosan küzdött velük a kórházért, az emberekért. A tüntetők között jelen voltak aktivistáink az ország minden részéből, Miskolctól Budapestig. A sajtótájékoztatón a kórházvédők kijelentették, hogy a HospInvest pályázatának felülvizsgálását követelik, tekintve annak érvénytelenségét. A szocliberális megyei urak és a HospInvest azzal a szánalmas kifogással védekeznekk, hogy a sztrájk és a tüntetés az, ami érvénytelen. Deák Gábor, a HospInvest alelnöke szerint a tiltakozás akadályozza a betegellátást. A betegellátás azonban a sztrájk ideje alatt sem szünetelt, az ápolók, orvosok váltották egymást. A nagytőke akárhogy is mesterkedik, a kórházvédőkkel vállvetve, Egerért és a betegekért végigvisszük a harcot!