A Munkáspárt Nagy-Budapesti szervezetei védnökséget vállaltak a Fiumei úti
sírkertben, a Munkásmozgalmi Panteonnál található mártírsírok gondozása felett.
A Szabadság újságban ezen a héten Nógrádi Sándort mutatjuk be.
Nógrádi Sándor a 20. századi kommunista mozgalom jellegzetes személyisége volt,
igazi internacionalista világvándor, akinek élete volt a szocializmus, a nép
szolgálata. Harcolt a Tanácsköztársaságért, részt vett a csehszlovák, a román, a
francia munkásmozgalomban, dolgozott a Komintern munkatársaként és segítette a
spanyol köztársasági kormány önvédelmi harcát a fasiszták ellen. Az 1950-es évek
első felének ismert politikai és katonai vezető személyisége.
1894. május 14-én született a felvidéki Füleken. Apja péksegéd volt. Kitanulta
az esztergályos- és a villanyszerelő-szakmát, majd elvégezte a felsőkereskedelmi
iskola első osztályát is. Budapesten tanoncként bekapcsolódott az építőmunkások
szervezetébe. 1918 szeptemberében belépett a MSZDP-be, 1919-ben a KMP-be. A
Tanácsköztársaság idején szakaszparancsnok volt a Vörös Hadseregben.
A Tanácsköztársaság leverése után Csehszlovákiába menekült. A Masaryk elnök
vezette cseh állam a magyarénál demokratikusabb felfogása és a
Horthy-Magyarországgal való szembenállása miatt ideig-óráig megtűrte a magyar
politikai menekülteket. 1921 februárjában azonban letartóztatták, 3 hónap
börtönbüntetésre ítélték. 1922-tól a Csehszlovák Kommunista Ifjúsági Szövetség
egyik titkára. 1923 májusától Berlinben a Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé
irodájában dolgozott, innen került Moszkvába, a Kommunista Internacionálé
központi apparátusába. A húszas évek közepén Romániába küldték, ahol
letartóztatták, de a tárgyalás során megszökött. Visszatért a Szovjetunióba.
1928 őszén Csehszlovákiába küldték.
A cseh rendőrség kitoloncolta, de 1929 és 1931 között ismét Prágában
tevékenykedett. A Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé megbízásából számos
nyugat-európai országban járt, Franciaországban a Fasizmus- és Háborúellenes
Világbizottság titkárává választották. A második világháború kitörése után ismét
Moszkvában élt, a Komintern munkatársaként dolgozott.
1940-ben átlépett a Magyar Kommunista Pártba. Előbb a moszkvai Kossuth rádió
szerkesztője. Együtt dolgozott Nagy Imrével, a későbbi miniszterelnökkel, Vas
Zoltánnal, az 50-es évek egyik meghatározó vezetőjével, Lányi Saroltával, a
költővel és másokkal. 1944 májusától a kijevi partizániskola parancsnoka volt.
1944 szeptemberében partizánakcióban vett részt Szlovákiában. Az akció katonai
értéke nem volt nagy, de példája erőt adott, megtestesítette a magyar hazafias
ellenállást.
Nógrádi Sándor tevékenységének legjava a felszabadulás után időszakra esett.
1945 végén iparügyi államtitkárrá nevezték ki, a „széncsata“ egyik fő szervezője
volt. 1945 után egészen 1956-ig a magyar kommunista mozgalom egyik vezető
személyisége. Fontos tisztségeket töltött be a Magyar Dolgozók Pártjában.
1948-tól a Magyar Néphadsereg Politikai főcsoportfőnöke. Jelentős érdemeket
szerzett a 200 ezer fős új hadsereg megszervezésében, a személyi állomány
nevelésében. Ugyanakkor végrehajtója volt a Rákosi-rendszer számos téves és
káros döntésének. 1955 végétől az MDP KV Agitációs- és Propaganda Osztályának a
vezetője. 1956. október 25-től az MDP KV által alakított Katonai Bizottság tagja
volt. November 2-án elhagyta Budapestet, és a tököli szovjet parancsnokságra
menekült.
1956 november 4-e után Nógrádi Sándor - a Rákosi-időszak számos vezető
személyiségétől eltérően - elfogadta az MSZMP programját az ellenforradalom
leverésére és a helyzet normalizálására. Támogatta a nála 18 évvel fiatalabb
Kádár Jánost. Kádár elfogadta Nógrádi támogatását, és fontos tisztségeket bízott
rá.
1957 elejéig a Központi Bizottság Agitációs- és Propaganda Osztálynak
vezetőjeként a szétzilált sajtót kellett rendbe tennie, és a párttagság belső
tájékoztatását megoldania. Tagja volt a párt Intéző Bizottságának is. 1957-60
között több fontos külügyi megbízatást töltött be. Pekingi magyar nagykövetként
1957. májusában adta át megbízólevelét Mao Zedong elnöknek.
Jelentős szerepe volt a magyar-kínai kapcsolatok normalizálásában, a
magyarországi konszolidáció elfogadtatásában Kínában. Tagja volt annak a
küldöttségnek is, amely Kádár vezetésével 1957-ben Kínába látogatott. A kínai
vezetés politikailag a Kádár János-féle vezetés mellé állt, és 25 millió dollár
hitelt nyújtott.
A pekingi nagyköveti cím együtt járt a KB-tagsággal is. 1957. júniusától 1962-ig
és 1966-tól 1971-ig volt az MSZMP Központi Bizottságának tagja. Kínából
hazatérve, a párt belső fegyelméért felelős Központi Ellenőrző Bizottságának
lett az elnöke, egészen 1966-ig. 1967-ben nyugdíjazták.
1968 januárjában Aczél Györggyel, az MSZMP KB titkárával együtt a Szovjetunióba
utazott, hogy megbeszéléseket folytasson a szovjetunióban élő Rákosi Mátyással,
a hazatérésének feltételeiről. A találkozón Rákosi megismételte kérését, hogy
vigyék vissza Magyarországra, és kijelentette: nem áll szándékában politikával
foglalkozni, jóllehet támogatja a párt politikáját. Azt is mondta, hogy
visszaemlékezéseit kívánja megírni. Mindezt írásos formában is megerősítette.
Nógrádi Sándor visszaemlékezései „Történelmi lecke“ címmel jelentek meg
1970-ben.
