A Kommunista Kiáltvány első fejezete a "Burzsoák és proletárok" címet viseli. Az
idősebb olvasóink jól emlékeznek arra, hogy a szocializmus idején elég gyakran
használták a burzsoá szót. Népiesen leegyszerűsítve, mint burzsuj a mozgalmi
dalokba is bekerült. Manapság azonban alig hallani. Mit is jelent ez szó? Az
egyik szerzővel, Engelsszel válaszolunk:
„Burzsoázián a modern tőkések osztálya értendő, akik a társadalmi termelési
eszközök tulajdonosai és bérmunkát alkalmaznak.“
Ez a kifejezés mai is minden további nélkül pontos és jó. Ez az, ami összeköti a
multit, a magyar bankárt, a nagyberuházót, a sörgyárost. És ez az, ami el is
választja a társadalom minden más rétegétől, azoktól, akik nem tulajdonosai a
termelési eszközöknek, a gyáraknak, bankoknak.
A proletár szóval sem találkozunk manapság. Van itt minden, a munkavállalótól
kezdve az állampolgárig, csak proletár nincs. Ha néha mondják, akkor inkább
becsmérlő szándékkal. Pedig proletár van bőséggel, és a jelentése is egyszerű.
„Proletariátuson pedig a modem bérmunkások osztálya értendő, akik, minthogy
nincsenek saját termelési eszközeik, kénytelenek eladni munkaerejüket, hogy
megélhessenek.“ Ez is Engels megfogalmazása.
Ez köti össze a hipermarket pénztárosát, a vasutast, a varrónőt, az ápolónőt,
sőt a banki alkalmazottat is. És ez különbözteti meg azoktól, akiké a gyár, a
bank, a hipermarket.
A tőke épít és pusztít is
Marx és Engels ebben a bizonyos első fejezetben kifejti a polgárság, a
burzsoázia történelmi szerepét. Miért fontos ez? Azért, mert ez egy lényeges
szemléleti kérdés.
A tőkés a mi ellenfelünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem ismerjük el azt,
hogy burzsoázia tette naggyá és vonzóvá Londont, Párizst. Nem jelenti azt, hogy
ma nem ismernénk el, hogy a tőkés rendszer szülte meg a számítógépet, az
Internetet, a mobiltelefont, tette tömegessé az emberek utazását.
Ugyanakkor nem esünk hasra a tőkés rendszer fejlődése előtt. Két okból sem.
Egyrészt, mert tudjuk, hogy a fejlődés, a terjeszkedés természetes igénye. "A
burzsoázia nem létezhet anélkül, hogy ne forradalmasítsa folyton a termelési
szerszámokat, tehát a termelési viszonyokat, tehát az összes társadalmi
viszonyokat." - olvashatjuk a Kommunista Kiáltványban.
De van egy másik ok is. Nevezetesen az, hogy látjuk ennek a fejlődési és
terjeszkedési kényszernek a negatív, pusztító következményeit is. „A burzsoázia
a világpiac kiaknázása által valamennyi ország termelését és fogyasztását
kozmopolitává formálta. A reakciósok nagy bánatára kihúzta az ipar lába alól a
nemzeti talajt.“ - mondja Marx és Engels. Mi, a ma élők ezernyi példával
támaszthatjuk alá. Magyarországon a tőkés rendszerváltás együtt járt a nemzeti
ipar megsemmisítésével. Ma már csak az emlékeinkben él a televíziókat gyártó
Videoton, az európai busztermelésben élenjáró Ikarusz, vagy a magyar műszeripar
fellegvára, a MOM. Ugyanez igaz a magyar mezőgazdaságra, amely egykor képes volt
ellátni az egész országot, sőt exportra is jutott. Ma pedig majdnem mindent
importálunk.
A tőke - ahogyan ezt Marx és Engels előrelátta - pusztítja az emberiség szellemi
értékeit is. Az egyik oldalon mindenki számára megvásárolhatóvá tette a
plazma-televíziót, a DVD-t, lassanként a házi mozit is, mivel ez a gazdasági
érdeke. A másik oldalon ezeken a nagyon korszerű eszközökön keresztül nem valós
értékeket továbbít, hanem a legsilányabb, legagresszívebb, legbutítóbb
"tömegkultúrát". Ez viszont a tőke politikai érdeke.
A kapitalizmus nem örök
A tőkés rend azt is jelenti, hogy a termelési viszonyok is tőkések. „Az ipar és
a kereskedelem története évtizedek óta nem egyéb, mint annak a története, hogyan
lázonganak a modern termelőerők a modern termelési viszonyok ellen, azok ellen a
tulajdonviszonyok ellen, melyek a burzsoáziának és uralmának életfeltételei.“ -
olvassuk a Kiáltványban.
Ezt látjuk ma is. Az emberi környezet megvédése az egész emberiség alapvető
érdeke, és technikailag ma már lehetséges is lenne.
A termelési viszonyok, az a tény, hogy a tulajdon a tőke kezében van, ezt
megakadályozza.
Vagy például a számítógépek korában technikailag az is lehetséges lenne, hogy
akár minden ember közvetlenül szavazzon, beleszóljon az állami ügyekbe. A tőkés
rendszer azonban ezt nem akarja.
Mesterségesen konzerválják a pártrendszert. Hiába járatódtak le Magyarországon a
parlamenti pártok, és ezen keresztül a polgári többpártrendszer, a tőke nem
fogja megváltoztatni.
Marxtól és Engelstől azonban kaptunk még egy fontos útravalót. A kapitalizmus
nem lehet örök. A tőke, mint láttuk a 20. században, nagyon sokáig nagyon sok
trükkel képes fenntartani uralmát.
A termelőerők fejlődése azonban kikényszeríti a termelési viszonyok változását.
A számítógép, az Internet eddig eltitkolt tudáshoz juttatja a munkást, a tömeges
utazások könnyebbé teszik a munkásosztály felvilágosítását és szervezését.
Olvassuk csak a Kiáltványt: „De a burzsoázia nemcsak kikovácsolta a fegyvereket,
amelyek halálát okozzák; megszülte azokat a férfiakat is, akik e fegyvereket
forgatni fogják - a modern munkásokat, a proletárokat. Amilyen mértékben a
burzsoázia, azaz a tőke fejlődik, ugyanolyan mértékben fejlődik a proletariátus,
a modern munkások osztálya…“
Ők pedig az eljövendő forradalom hordozói. Egyszóval, nem kell elkeserednünk!
