|
 MUNKÁSSORS
Eltagadnák,
ha
lehetne,
de
a
szocializmus
évszázados
folklórja
és
kultúrája
igen
is
létezik.
Következő
számainkban
évtizedes-évszázados
idézeteket
közlünk
kommentárral,
melyek
mindmáig
megállják
helyüket,
tükrözik
a
kapitalista
rendszerek
tulajdonságainak
változatlanságát
–
s
melyek
tapasztalataiból
mindannyian
tanulhatunk.
Jövendőmondó
rigmus
(A
Magyar
Nép
Naptára
1910,
Pokróczi
Ferenc)
4.
rész
|
|
Nyár
Hogyha
nóta
csendül,
nem
a
szerelemről,
Hanem
bús
nyomorról,
fájó
szegénységről…
A
részesarató
miért
is
dalolna?
Véres
verejtéke
omlik
a
tarlóra.
Behordja
a
magot
a
magtárba,
csűrbe,
S
a
gyerekeinek
nincs
télen
kenyere.
Ő
hordja
az
ország
ezerféle
terhét,
S
a
herék
viszik
el
minden
javát,
kincsét…
|
Magyarországon
ma
már
alig
akad
nóta.
A
munkás
rég
nem
énekel,
örül,
ha
van
dolga,
s
fogát
összeszorítva,
ereje
végét
szakítva
végzi
a
munkáját.
Leginkább
feketén,
ami
után
nem
jár
TB
vagy
nyugdíj:
ha
a
gazda
még
be
is
jelentené,
éhenhalásra
se
lenne
elég
a
bére.
De
még
álmodik
családról,
tisztességes
életről,
ezért
elvállal
mindent,
hogy
valamennyi
pénzhez
jusson.
A
magyar
„elit”,
a
sznobok
már
gúnyolódnak
a
magyar
muzsikán,
nem
divatos.
„Ciki”
lett
a
mulatós,
köze
nincs
a
multinacionális
kultúrához,
népzenét
tanulni
már-már
alternatív
allűrnek
számít.
Lassan,
de
következetesen
mindent
elvesznek,
ami
a
miénk:
gyárat,
iskolát,
kultúrházat,
népzenei
kört.
Miért?
Hogy
utódainknak
már
eszükbe
se
jusson
az
a
virágzó
Magyarország,
ami
lehettünk
volna.
Vesszen
Trianon,
igen!
De
ma
más
a
lényeg:
ott
tartunk,
ahol
a
század
elején.
Sőt,
rosszabbul:
elveszik
a
hovatartozásunkat
is.
Az
„urak”
semmit
nem
termelnek,
zsebből-zsebbe
osztanak
milliókat,
amíg
a
kizsákmányolt
nép
adóterhek
tömegét
gürcöli.
Talán
így
holnap
is
jut
zsemle
a
gyereknek.
De
miért
nem
jut
az
eszünkbe,
hogy
volt
egyszer
egy
Tanácsköztársaság?
(Folytatjuk)
|
