VÉGCÉLUNK A SZOCIALISTA
TÁRSADALMI RENDSZER LEGYEN

BESZÉLGETÉS ÓDOR GYÖRGGYEL, BARANYA MEGYE 5. VÁLASZTÓKERÜLETÉNEK KB-KÉPVISELŐJÉVEL

 – Mi hozott a párt soraiba?

– Soha nem volt kétséges számomra, hogy milyen politikai párt alapértékeit tartsam magaménak. Alighanem sokan gondolkodtak s gondolkodnak így rajtam kívül. Akik a II. világháború előtt vagy alatt születtek, s megjárták a szegénység elnyomorító bugyrait, vagy minden egyéb hátrányt el kellett viselniük, melyben a hozzám hasonló sorsú elesetteknek része volt, hamar felismerték, hogy olyan pártban van a helyük, mely a korábbi pária-sorsúakat az öntudatos emberek színvonalára emelte. A tőkés rendszer hazai restaurálásának kilátástalanságba taszító mai kórtünetei gyakran felidézik bennem is sanyarú gyerekkoromat. Ennek is része lehet abban, hogy szociálisan „túl” érzékeny vagyok. Gyermekeim, unokáim jövőjét bizonytalannak látom. Szeretek foglalkozni az emberek ügyes-bajos dolgaival, s jó érzéssel tölt el, ha segíthetek nekik problémáik megoldásában.

– Mi tart a pártban?

– A szocializmusban párttagként mindvégig elvhű, nyíltszívű, a véleményemet kertelés nélkül kimondó, némelyek szerint a szükségesnél „nagyobb szájú” kommunista voltam. A többi párttaghoz hasonlóan végeztem a munkámat. A rendszerváltáskor nem voltam köpönyegforgató, sokaktól eltérően nem zarándokoltam el a damaszkuszi útra, megmaradtam becsületes, elveihez hű kommunistának. Csak sajnálni tudom azokat az egykori párttársaimat, akik kaméleonok lettek, megtagadták valóságos baloldali mivoltukat, s azok szolgálatába álltak, akik baltázgatták a szocializmus fáját. Jó érzéssel tölt el, hogy ma is a kommunisták között tudhatom magamat, s annak a pártnak lehetek tagja, mely a rendszerváltás kárvallottjainak érdekeit a legkövetkezetesebben képviseli; sajnos, hogy egyelőre még csak a parlamenten kívül.

– Mi a személyes tapasztalatod a rendszerváltással kapcsolatban?

– A szocializmust aláaknázó percemberkék legsürgősebb teendőjüknek a kommunisták lejáratását, megalázását és félreállítását tartották. Mint az építőipar ágazatvezetőjét, engem is célba vettek az uborkafára felkapaszkodott urak. Kegyesen, méltóságteljesen felajánlották, hogy „el lehet menni”. Ha pedig nem óhajtok a kívánságuknak eleget tenni, maradhatok tovább, de csak mint előadó a Házkezelőségnél. Azt is tudatták velem, hogy ez prémium-megvonást és a munkabérem csökkentését vonja maga után. Bosszantott a dolog, de maradtam. Nem futamodtam meg, s jól tettem, mert megérte. A percemberkék eltűntek mellőlem, a munkámat pedig később elismerték. A munkám kapcsán még közelebb kerültem az emberekhez, s végül az ingatlanforgalmazás vezetőjeként mentem nyugdíjba.

– Mivel töltöd a szabadidődet?

– Nyugdíjazásom óta lényegesen megnőtt a szabadidőm, bár lehetne több is. Legtöbbet a családdal, különösen az unokákkal foglalkozom, amikor tehetem. Szeretem a természetet, szerencsére ilyen körzetben lakom, s imádok horgászni, az erdőben barangolni. A párttisztségemből következően sok teendő hárul rám, amit igyekszem tisztességgel elvégezni.

– Van vörös inged?

– Van bizony, és büszkén viselem. Ha felveszem, még „vörösebbnek” érzem magamat.

– Mit szól a családod a pártmunkádhoz?

– Szerencsés vagyok: feleségem és gyermekeim szintén baloldali beállítottságúak, s persze szociálisan ők is érzékenyek. Mindenben támogatnak. Ilyen családi háttér birtokában könnyebben végzem a pártmunkámat is.

– Ha találkoznál az aranyhallal, mi lenne a kívánságod?

– Nagyon szeretnék hinni a mesékben: ettől az érzéstől azonban már húsz éve megfosztottak.

– Mi a legfontosabb érték az életedben?

– Családomat említem első helyen. A törődést, melyben általuk részem van. Továbbá az elesettek érdekeinek képviselete, a kilátástalanság leküzdése, az emberek elbutításának megakadályozása, a testi és szellemi frissesség megőrzése. Legfontosabbnak pedig az egészséges társadalom felépítését tartom, s az sem lenne baj, ha azt szocializmusnak neveznék.