A Munkáspárt október 30-án emlékezett meg a Fiumei úti Sírkertben az 56-os körnél az ellenforradalom mártírjairól. Az alábbiakban Kozák András megemlékező beszédéből idézünk.

Emlékezni jöttünk ma ide, nem ünnepelni. Emlékezni 1956 októberének véres eseményeire. Arra, hogy tragikus történések sora zajlott le hazánkban ötvenkét esztendővel ezelőtt, melyet minden méltósággal és történelmi tárgyilagossággal nevezhetünk nemzeti tragédiának. Emlékezni az október 30-i Köztársaság téri vérengzésre, melynek során a mai politikai elit által hamis módon forradalomároknak és szabadságharcosoknak titulált felkelők megmutatták igazi arcukat. Felléptek a néphatalmat és a törvényes rendet esküjükhöz híven védő katonák, munkás, paraszt ifjak ellen. Legyilkolták őket, lelőtték a fehér zászlót lengetőket, és az élve elfogottakat kegyetlenül megkínozták. Emlékezni jöttünk ma ide mindazokra az eseményekre – a Magyar Rádió ostromára, kerületi és vidéki pártközpontok, laktanyák megrohamozására, kiprovokált fegyveres összetűzésekre – melyeket a burzsoá ellenforradalmi lázadás hívott életre. Azért jöttünk ma ide, az 56-os kör síremlékéhez, hogy kegyeletteljesen tisztelegjünk a népi demokráciát, a szocializmus vívmányait öntudatosan védelmező hősök, a kizsákmányoló rendszer restaurációs törekvései elleni harcban életüket áldozó igazi forradalmárok előtt.  
  Mi, a Magyar Kommunista Munkáspárt tagjai a Köztársaság térre emlékezni és emlékeztetni fogjuk az eljövendő munkásnemzedékeket. E napon tisztelettel adózunk a pártházat és a munkáshatalmat a Rádiónál, a Szabad Nép szerkesztőségénél és másutt védő azon harcosoknak, akik akkor elestek, és azoknak, akik ma is köztünk vannak. Köszönjük nekik, amit tettek. Tisztelettel adózunk mindazoknak, akik 1956 őszén tudták, hogy hol a helyük, akik nem adták fel a pártházat, a népi hatalmat. Nem úgy, mint az említett Köztársaság téri székház 1989 utáni „lakói”, akiket nyilván nyomasztott az épület szelleme, ahogy minket az ő árulásuk…

Mező Imre és mártírtársai olyan körülmények közepette tudták a helyüket, s vállalták az életük feláldozását, mikor az ellenforradalmárok a rendőrséget szétverték, az államvédelmi alakulatokat feloszlatták, amikor megszűnt a közrend, s a csőcselék szabadon gyilkolt, rabolt, gyújtogatott. Ekkor már Budapesten és vidéken is az ellenforradalom terrorkülönítményeinek tucatjai garázdálkodtak. Az utcákon lincseltek, és egy hét leforgása alatt közel háromszáz, lakásáról vagy munkahelyéről elhurcolt kommunistát kínoztak majd gyilkoltak meg, sokukat köztéri szemlére raktak ki, nyílvánosan megalázva őket.
  Nem feledhetjük a Fehér Könyv minden jóérzésű és normális ember lelkét megrázó képeit: ahogyan lábuknál fogva akasztottak ÁVH-egyenruhás vagy annak vélt embereket. Felismerhetetlenségig vertek, rúgtak össze kiskatonákat, szöggel vertek be párttagsági könyveket egyesek mellkasába. Folytathatnánk a borzalmak sorát, melyek bizonyságai annak, hogy az ellenforradalmi terror egyre növekedett, s folytatódott azzal, hogy a fegyveres banditák kiengedtek a börtönből mintegy tízezer köztörvényes bűnökért elítéltet. Az általuk elfoglalt börtönökbe hurcoltak több ezer kommunistát. A különítmények általános leszámolásra készültek, idézve az 1919-es fehérterrort. A későbbi vizsgálatok során arra is fény derült, hogy november 5-re tervezték az igazi, nagy mészárlás egyidejű elkezdését Budapesten és néhány vidéki városban.
  Mi, kommunisták sohasem lehetünk egy olyan politikai hatalom elismerői, amely mindezeket a történelmi eseményeket, s a mögöttük megbújó emberi borzalmakat hazug módon a társadalmi fejlődés, a haladás élvonalába sorolja. Amely eltűri, hogy az egykori ellenforradalmár banditák ma hősökként tetszeleghessenek ország-világ előtt, s eltűri azt, amit tavaly a Nemzeti Kegyeleti Bizottság határozatára tettek: levésették az itt látható síremlék szarkofágjáról a halottakat megillető tisztelet, a kegyelet szavait. Márpedig ezt megtették. Megtették a Gyurcsány-kormány cinkos hallgatása, statisztálása mellett.
  A Magyar Kommunista Munkáspárt Elnöksége 2007-ben már hangot adott tiltakozásának, eljuttatva levelét az illetékeseknek az ügyben, mely érdemi válasz nélkül maradt.
  Mi ismételten tiltakozunk e példátlan halottgyalázás, az 56-os kör síremlékének meggyalázása ellen és követeljük, hogy állítsák vissza az eredeti sírfeliratot!

Gondolatok 1956-ról

A politikai elit gyökértelennek érzi magát, amíg nem tudja a magyar közvélemény nagyobbik részével elfogadtatni 1956 „magasztos forradalmiságát”. Ezért a nagy igyekezet, hogy „októbert” beépítsék az általuk legitimált történelmünkbe. Igyekezetük egyelőre nem sok sikerrel járt. A fiatalság többsége nem tudja magáévá tenni, mert nem lát benne olyan magasztos, szívet megdobogtató célokat, melyekért érdemes lenne hevülni. Pedig az illetékes propagandisták nem kis áldozatot hoznak, hogy az ellenforradalmat 1848 mellé állítsák, mint annak folytatóját, beteljesítőjét. Intézmények, monográfiák, ünnepségek, kiállítások, előadások egész sora erejét meghaladó munkát fejt ki annak érdekében, hogy meghamisítsák 1956 jellegét. Úgy kívánják feltüntetni, mint hazánk – sőt: a világ – nagy sorsfordulóját, mely elindított egy, a rendszerváltáshoz, a szocialista tömb összeomlásához vezető folyamatot.
  Az 1848-as forradom és szabadságharc szerves eseménye volt múltunknak: fel kellett számolnia az előrehaladásunkat gátló elavult feudális viszonyokat, biztosítani kellett az akkor progresszív polgári átalakulást, s meg kellett szabadulni a mindezt gátló osztrák önkényuralomtól. Kossuth, Petőfi, Széchenyi, Táncsics nimbuszával nem tud vetekedni Nagy Imre, Maléter, Kéthly, Dudás, Mindszenty művi úton kierőszakolt „népszerűsége”. A magyarság lelkébe nem lehet merőkanállal belekényszeríteni azokat, akik méltatlanok a megbecsülésükre.
  Mi történt valójában 1956-ban? A Rákosiék hibáival szemben joggal elégedetleneket sikerült átmenetileg odáig manipulálni, hogy kiöntsék a szennyes vízzel együtt a szocializmus nagy vívmányait és eszményeit. Ez a kísérlet tényleg csak átmenetileg járt sikerrel. Mihelyt úgy hitték az ellenforradalmárok, hogy nyeregben vannak, differenciálódtak: előtérbe került a „hogyan tovább?” kérdése, mely már erősen megosztotta az egységesnek látszó tábort. Mellesleg megjegyezve: 1956 előképe volt 1989-nek. Nem tudnak ma sem összefogni a szocializmus felszámolásában egységes erők; a pártok azóta is egymásnak feszülnek a jövőkép dilemmájában.
  Ha 1956 októberét megtisztítjuk a mesterséges rárakódásoktól, egészen prózai képet kapunk.
  Igazi rendeltetése a magántulajdont veszélyeztető közösségi társadalom felszámolása, a tőkés rendszer visszaállítása. Ezért ellenforradalom: a kialakult szocialista társadalmat visszakényszeríteni a közösségi érdekeket eltipró kapitalista rendszerbe. A szovjetellenes szabadságharc meghirdetésének egyetlen oka volt: megszabadulni a progresszív erők szövetségesétől. Hogy a polgári rezsim restaurálásának társadalmi bázisa mennyire gyorsan leszűkült, mi sem bizonyítja hitelesebben, mint az 1957-es május elsejei hatalmas demonstráció, az a tagadhatatlan körülmény, hogy a kezdeti nehézségek leküzdése után ország-világot ámulatba ejtette a gyors konszolidáció. Sajnálatos, hogy a jobb sorsra érdemes Nagy Imre egy nemtelen cél szolgálatába állt, elárulva korábbi kommunista meggyőződését.
  1956 antitézise a Kádár-rendszer, mely a polgári átalakulással szembeállította a szocializmust. A történelem bebizonyította, hogy a kapitalizmus, mely óriási vívmányokkal „ajándékozta” meg az emberiséget, akkor és most is olyan pályára jutott, amikor már képtelen megoldani a világ nagy és egyre tornyosuló problémáit. Megérőben van a szocializmus napirendre tűzése, mely nem a szűk tőkés globalizációban érdekelt tényezők kénye-kedve szerint kívánja berendezni glóbuszunkat, hanem az emberiség nagyobb része számára akar élhető világot teremteni. Ettől retteg a polgári elit, itthon és szerte a világon. Ezért 1956 szemfényvesztő, hazug, csinnadrattás felmagasztalása, az ellenforradalom hiteltelen vezetőinek bálvánnyá szentelése. Ezért a hamisan csengő ünnepségek sorozata, a történészek legitimációs, de kétes eredményt felmutató áltudományos erőfeszítései, és az a megfontolásra ajánlott gondolat, miszerint szankciókat alkalmazzanak 1956 igazi arcának leleplezőivel szemben. A hatalom és a magántulajdon, a tőke oltalmazása többet ér, mint a polgári demokrácia álszent betűinek védelme.

HEGEDŰS SÁDOR