„Nem sok ember akad a budapesti Ferencvárosban, aki nyíltan, emberek előtt be merne olvasni Gegesi Ferenc polgármesternek. Paulik Péter ilyen ember.” Ezt írtuk A Szabadságban pár hónapja. Az szdsz-es politikus azóta kimenekült a parlamentből, lesz új választás, Paulik Péter indul.

„Nála nem számit a polgármesteri hatalom tekintélye, nála az ügy, a jó ügy számít. A ferencvárosi egészségügy privatizálása rossz ügy, árt az embereknek, és ezért harcolni kell ellene. A kormány ellen is, a polgármester ellen is. Paulik Péter ezt vállalta.” Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke így mutatta be Paulik Pétert. A Munkáspárt képviselő-jelőltje  is felhívja az emberek figyelmét arra, hogy mit hozhat a kórházak bezárása, eladása, a társadalombiztosítás privatizálása, a tandíj bevezetése, az oktatás lezüllesztése. „Nem hagyhatjuk magukra a versenyből kimaradtakat, az esélynélkülieket.  Ezek a kérdések mindenkit érintenek. Lesznek-e jól képzett orvosok, ápolók? Tudják-e majd a szülők támogatni gyerekeiket? Már kevés van és ennél csak rosszabb lesz, ha tétlenkedünk. Ebben a nehéz helyzetben azt kell keresni, ami összeköt bennünket  ebben az országban, a pártban pedig meg kell érteni a mai kor kihívásait azoknak is, akik távolabb vannak az aktív munkától” – Paulik Péter szájából ez nem szólam, ez a valóság, a megélt Ferencváros.
  Paulik Péter a Munkáspárt jelöltje. Azé a párté, amely 18 éve mindig a kisemberek, a dolgozók, a nyugdíjasok mellett van.
  Paulik Péter 1960-ban született. Munkás családból származik, ő maga is a dolgozó emberek sorában él. Autószerelő volt iskolái elvégzése után. A rendszerváltásig az Ihász Dániel Szakközépiskola szakoktatójaként dolgozott. Ezután biztonsági  őrként szolgált.  2002 óta a Munkáspárt színeiben indult a budapesti Ferencváros politikai megmérettetésein. Jelenleg régióelnökként, a KB tagjaként a régió minden fontos politikai eseményén jelen van. Éles szemmel követi az emberek életét meghatározó történéseket. Gyakran felszólal fórumokon, tiltakozik, petíciókat ír, fogadóórákon bombázza kérdéseivel és véleményével a képviselőket – nem hagyja nyugodni a tőkés hatalom  kisebb – nagyobb uraságait.

A Heves megyei közgyűlés huszonegy, magát képviselőnek nevező népellensége végleg eldöntötte a Markhot Ferenc Megyei Kórház kiárusítását. November elsejétől az intézmény üzemeltetője elvileg húsz évig a HospInvest Zrt. Csak elvileg, mert a gátlástalanul privatizáló milliárdos kormány most már szinte akármikor, a magyarországi kapitalizmus pedig tíz-tizenöt éven belül megbukhat. Az MSZP-s nagyurak újabb tanúbizonyságot tettek Istenük, a pénz szolgálatában.
  Október 31. reggelétől több száz ember gyülekezett a megyeháza előtt, a kórházukért aggódva. A délelőtt folyamán egy rövid időre bombariadót is elrendeltek. A történelminek mondható esemény kezdetekor be sem akarták engedni a Kórházvédőket és az EDDSZ-t az ülésterembe, majd miután nagy nehezen bejutottak, nem kaptak szót. Ennyit a demokratikus jogállamiságról. Mi tizennyolc éve tudjuk, most már ők is megtapasztalták azt a szomorú tényt, hogy itt csak annak van demokrácia, akinek pénze van. A jogos felháborodást először szóbeli, majd fizikai tettlegesség követte. Egy utolsó, elkeseredett és hősies próbálkozás, szemben a kényelmes elnöki székéből bambuló Sós Tamással, és a HospInvest gúnyosan vigyorgó üzletembereivel. Minden tiszteletünk és szolidaritásunk továbbra is a Kórházvédőké. A Munkáspártra, a Baloldali Frontra eddig is mindenben számíthattak a kórházi dolgozók. Továbbra is kitartanak, velük együtt mi is, mindaddig, amíg – ahogyan azt a transzparensükre írták –  rend nem lesz az országban. Sós Tamás „tekintetesúrék” még nem nyertek, mi, Eger proletárjai pedig még nem vesztettünk. November első hetétől várhatóan megszűnik a kórház több számottevő osztálya, köztük a kardiológia, a neurológia is. A „Markhotunk” kis idő múlva szinte üres lesz, csakúgy, mint a gyöngyösi és a hatvani kórházak. Ebben a nehéz helyzetben sem szabad megtörnünk!
  Mi, igaz baloldaliak, ifjúkommunisták mindent megtettünk, csakúgy, mint mindenki, aki foggal-körömmel harcolt a kórházért. Nagy megtiszteltetés volt egy ilyen ügyért közösen küzdeni olyan nagyszerű, hazaszerető emberekkel, mint a Kórházvédők Egyesületének tagjai, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének harcosai, a kórházi dolgozók és még sokan mások. Nem szabad csüggedni, tudjuk mit vállaltunk, végig visszük ezt a küzdelmet, hiszen tudjuk, hogy ügyünk igaz, tiszta, magyar és munkásmozgalmi. Nem szabad elkeseredni, a végső győzelem a miénk lesz!

KOVÁCS BALÁZS