A KÜLPOLITIKA ,,KÁDÁRTALANÍTÁSA"

Húsz esztendeje, 1988. november elején tett hivatalos látogatást Grósz Károly, az MSZMP akkori főtitkára Bécsben. Két szomszédos ország viszonyában ez nem lett volna rendkívüli, ha Grósz nem tesz egy fontos ígéretet az osztrákoknak. De tett. Lebontjuk a vasfüggönyt! A vasfüggöny egy műszaki rendszer volt a magyar-osztrák határon, ami ugyan nem nagyon védte a szocializmust, de megakadályozta, hogy akárki átmenjen a határon. Grósz hozzá is tett az ígéretéhez egy mondatot: mi most lebontjuk, de holnap maguk fogják újjáépíteni. Ha nem is egészen így történt, tény, hogy az osztrákok az elmúlt húsz évben sok pénzt költöttek határuk védelmére, amit korábban elvégeztünk mi. A tőkés rendszerváltás külpolitikai téren sem volt egyszeri aktus, és lényegében már az 1990. márciusi választások előtt lezajlott. Hozzátesszük: a kormányzó MSZMP akkori vezetőinek aktív segédletével.

SZAKÍTANI A KÁDÁRI HAGYOMÁNYOKKAL

Grósz nem volt kifejezetten külpolitikus alkat. A miniszterelnöki és a pártelnöki posztot azonban elég konkrét külpolitikai elképzelések birtokában vette át. Ezeknek az volt a gyenge pontjuk, hogy döntően a korábbi külpolitika elutasítására épültek. A kádári külpolitika rendszert alkotott. Világos volt, hogy a Szovjetunió a fő szövetségesünk, az USA a fő ellenfelünk. Ha az USA Izraelt támogatja az arabokkal szemben, akkor mi nem lehetünk azzal az Izraellel, amely 1967-ben agressziót követett el. Grósz ezt a rendszert rúgta fel, de ellentmondásosan, hiszen a tőkés rendszerváltás még nem zajlott le, Magyarország még nem volt tőkés ország.

KI MELLETT ÁLLT A SZOVJET VEZETÉS?

A Szovjetunió Grósz számára is az első számú szövetségesünk volt. Grósz sokféle ötlettel állt elő a magyar-szovjet viszonyban. Például ő vetette fel először Sevarnadze akkori szovjet külügyminiszternek, hogy vonják ki a szovjet csapatokat Magyarországról. Később Horn Gyula úgy emlékezett, hogy az ötlet az övé volt, de igazából nincs jelentősége, hiszen a kérdés a levegőben volt. Nem azért, mert Magyarország akarta, hanem mert az USA és a Szovjetunió megegyezett a jaltai békerendszer megszüntetéséről. Grósz persze tudta azt is, hogy az esetleges ellenforradalommal szemben érdemben csak a szovjet csapatok tudnak segíteni, de ebben a kérdésben a szovjet vezetés sem volt egységes. A főtitkár számára igazából az volt fontos, hogy a szovjet vezetés őt támogassa. A szovjet vezetők között voltak, akik jobban rokonszenveztek Pozsgay Imrével, Nyers Rezsővel, vagy éppenséggel Berecz Jánossal, de hivatalosan 1989 októberéig Grósz mellett álltak ki.

KÍNA: GRÓSZ NEM HALLGATOTT KÁDÁRRA

Grósz végigjárta az akkori szocialista országok vezetőit, de igazi jó kapcsolat nem alakult ki. Erich Honecker, az akkori NDK vezetője figyelmeztette a tőkés ellenforradalom veszélyére, de ez nagyon távolinak tűnt. Wojciech Jaruzelski tábornok, Lengyelország vezetője részletesen elmondta, hogy 1981-ben miként szervezték meg a rendkívüli állapot bevezetését. Jaruzelski értékelése szerint 1981-ben „nyertünk egy csatát, de elvesztettük a háborút”. Grósz később mindig ebbe – az egyébként nem teljesen igaz – megállapításba kapaszkodott, amikor a magyarországi lehetőségekről esett szó. Grósz végiggondolta a katonai fordulat lehetőségét is. 1989 tavaszán Moszkvában jelezte Gorbacsovnak, hogy élvezi a magyar katonai vezetés bizalmát.
  Grósz nem jutott el Kínába. Kádár ösztönözte, hogy menjen el, folytassa azt, amit ő 1987 októberében Pekingben elvégzett. Kádár szilárd meggyőződése volt, hogy Kína a szocializmus útján halad, s Magyarország számíthat Kína támogatására, hasonlóan ahhoz, ahogy ez 1956-57-ben történt. Grósz utazása érdekében történtek komoly előkészületek, de végül nem került rá sor.

FORDULAT AZ USA FELÉ

A kádári hagyományok felrúgása igazából a magyar-amerikai viszonyban következett be. Grósz az első perctől kezdve szeretett volna elmenni az USA-ba. Még abba is belement, hogy alacsonyabb szintű protokollt kapjon, csak legyen már túl az úton. A környezetében ekkor már gyakori volt a kanadai milliomos, Andrew Sarlos, az amerikai politikus Tom Lantos, de sok kevésbé ismert személy is. Hatásuk döntő volt Grószra. Az amerikai út során Grósz hivatalosan is elkötelezte magát a rendszerváltás mellett. Még büszke is volt arra, hogy mindez békésen fog végbemenni. Az amerikai út után már egyéb területeken sem volt visszaút.
  Az amerikai úttal nyilvánvalóvá váló külpolitikai orientáció-váltás más területeken is éreztette hatását, ami nyílt szakítás volt nem csupán a kádári hagyományokkal, de a szocialista külpolitika alapelveivel is. A koreai háború óta Magyarország a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot tekintette szövetségesének. A politikai és ideológiai fenntartások ellenére a magyar kormány támogatta a KNDK-t. Így például nem ismerte el Dél-Koreát. Grósz főtitkársága idejére az amerikaiak által támogatott magyar pénzügyi körök nyomása jelentősen megnőtt, és Magyarország rendezte kapcsolatait Dél-Koreával.
  Ugyancsak érzékeny kérdés volt Izrael ügye. 1967-ben a szocialista országok megszakították a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, mondván, hogy az arab népek elleni háborút ők kezdték. Kádár idején a magyar külpolitika kitartott a szocialista országok döntése mellett, noha volt izraeli nyomás is, és egyes hazai körök is szorgalmazták. Arafat palesztin vezető eljött Budapestre is, hogy meggyőzze Grószt, de akkor már nyilvánvaló volt, hogy a magyar kormány hivatalos viszonyt létesít Izraellel.

LUFTWAFFE-GÉP FERIHEGYEN

A hidegháborús világ sajátossága volt a két Németország léte is. Magyarország a Varsói Szerződésben, a KGST-ben és kétoldalú alapon is a szocialista Német Demokratikus Köztársasággal volt szövetségesi viszonyban, miközben intenzív politikai és gazdasági együttműködés volt a tőkés NSZK-val is. Az NSZK aktívan részt vett a magyarországi tőkés ellenforradalom előkészítésében. Az NSZK azonban nem kért semmi olyat, ami alapjaiban érintette volna az NDK-hoz való szövetségesi kapcsolatunkat. Így volt az NDK-turisták ügyéig. Az NDK kormánya, és személyesen Honecker is arra kérte a magyar párt- és állami vezetést, hogy ne engedjék ki Ausztriába a kelet-német turistákat, mert ezt a szocialista rendszer elleni fellépésre fogják használni, és veszélybe kerül a munkás-paraszthatalom. Grósz becsületére legyen mondva, hogy az akkori csúcsvezetés tagjai közül ő volt az egyetlen, aki ellenezte a turisták kiengedését, azaz a magyar-NDK szövetségi viszony felrúgását. A tényleges hatalom ekkor már Németh Miklós miniszterelnök kezében volt, akit nem nagyon érdekelt a főtitkár véleménye. Azóta már tudjuk, hogy Horváth István bonni magyar nagykövet útján napi érintkezés volt Németh Miklós és az akkori kancellár, Helmuth Kohl között. A magyar miniszterelnököt már az sem zavarta, hogy Kohl a Luftwaffe, a német katonai légierő gépét küldte érte Budapestre.

Honecker hiába figyelmeztetett