Cikkek
 

BALSZEMMEL


 

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak
a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy,
balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen
esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

NEM ÉRTEM!

Nem értem! Nem értem, hogy kapitalizmus van Magyarországon is, Ausztráliában is, a tőke mégsem egyformán áll a dolgokhoz. Magyarországon befagyasztják a béreket, nem lesz 13. havi nyugdíj. Az ausztrál munkáspárti kormány viszont 10,4 milliárd ausztrál dollárt oszt vissza a dolgozó családoknak, és mintegy két és fél millió nyugdíjasnak még karácsony előtt. Továbbá 21 ezer dollár támogatást ad minden első lakásvásárló fiatalnak. Ne gondold, hogy mindez az ausztrál tőke jótéteménye. Az ausztrál dolgozók, az ottani emberek kiharcolják maguknak ezeket az engedményeket. Jó lenne, ha ezeket a híreket a hazai napilapokban is lehetne olvasni. Talán éppen azért nem lehet, hogy nehogy a magyar dolgozók is kedvet kapjanak.

MIÉRT VAGYUNK MI ROSSZABBAK?

Jó, rendben, Ausztrália messze van. De nem tudom, hogy tudod-e: Ausztria itt van a szomszédban. Egy magyar kisváros, ilyen sok van, ne firtasd, hogy melyik, vezetője elmondja, hogy mi a különbség az idegenforgalom fejlesztésében a magyar kisváros és az osztrák kisváros között. Az osztrákoknál az idegenforgalmat komplex módon fejlesztik. Te, ezek rájöttek, hogy nem csak panzióra, Gösser sörre és Mozart csokira van szükség, hanem, például, jó helyi közlekedésre is!
  Nálunk a helyi közlekedést éppen vissza­fejlesztik. A határon túl örülnek, ha találnak egy elavult ipari vasutat, mindjárt kicsinosítják, néhány munkavállalalót beöltöztetnek K.u.K.-vasutasnak, és máris mehet a nosztalgiavasút, amit csípnek a külföldiek. Nálunk egymás után rohadnak el, bocsánat, rohasztják el az osztrákokénál ezerszer szebb helyi vasutakat. De van itt más is! Ha az osztrák gazdának van egy kis bora, saját sütésű kenyere, házi sajtja, kínálhatja vele a turistákat, s nem kell félnie attól, hogy fejbe vágja az adóhivatal. Nálunk sehol nem találsz a falvakban házi kolbászt, friss kovászos uborkát, nagymama szilvalekvárját, mert az adóhatóság gyakorlatilag bünteti.
  Szóval nem értem! A tőke sehol sem munkásbarát, de nem mindenütt ésszerűtlen. Miért lehet jól és ésszerűen működtetni a kapitalizmust Ausztráliától Ausztriáig, és miért áll meg a józanész a magyar határon?

MAGYARORSZÁGNAK NICS RÁM SZÜKSÉGE

Magyarországnak nincs rám szüksége – mondta a celldömölki piacon egy ötven év körüli asszony. A szocializmusban a vasútnál volt jó állásom, tanítottam. A vasúti gócpont ma már a múlté, a vasutasokat sem kell tanítani. Elbocsájtottak. Vállalkozó lettem, egy kis boltot nyitottam. Ahogy jöttek a multik, nekem is le kellett húzni a rolót. Eladó lettem, immáron a multinál. Nem sokáig kellettem a multinak. A multinak senki sem kell sokáig, csak ezt nem mindenki tudja azonnal. Kizsigereltek, belebetegedtem, munkaerőként már nem kellettem. Kitanultam egy új szakmát, biztonsági őr lettem. Nagyjából egyszerre voltam portás és éjjeliőr, ráadásul nő létemre. Ahogyan szokott lenni, kellett az állás a férfiaknak, kirúgtak. Leszázalékoltak, szociális segélyből élek. Most már bárhova is fordulok, senkinek sem kellek. Tudnék még sokat tenni, a városért, az emberekért, talán még az országért is. De Magyarországnak nincs rám szüksége.

BAJ VAN!

Miért gondolta sokáig a magyar kormány, hogy nálunk nem lesz baj? Nos, azért, mert nálunk a gazdaság nagy része a külföldiek kezében van. Miért lett mégis baj Magyarországon? Nos, azért, mert nálunk a gazdaság nagy része külföldiek kezében van. Mitől reméli a magyar kormány, hogy rendbe jönnek a dolgok? Nos, attól, hogy még jobban elkötelezzük magunkat a külföldnek, hitelt veszünk fel az IMF-től. Mitől lesznek még nagyobbak a gondok? Nos, attól, hogy még jobban elkötelezzük magunkat a külföldnek, és hitelt veszünk fel az IMF-től.
  Gondolod, hogy a kormányban ezt nem tudják? Tudják! Éppen ezért csinálják. Hidd el, szívesen dicsérném én a kormányt, ha lenne miért. De akár tetszik, akár nem, a tény az tény marad. 2002 óta, amióta a szocialisták hatalmon vannak, egyre jobban függünk a Nyugattól. Tudod, ha eladják a budapesti hőerőműveket nyugati cégeknek, s a szocik ezt tették, akkor Budapest fűtésébe semmi beleszólása sincs sem a kormánynak, sem nekünk, akik fizetjük az egyre drágább fűtést. Most pedig elkövetik a legmocskosabb és legtisztességtelenebb lépések egyikét, hitelt vesznek fel egy olyan uzsorástól, akiről mindenki tudja, hogy a legkegyetlenebb, legembertelenebb. És mindezt meg lehet tenni, anélkül, hogy bárki is bármit kérdezne tőlünk, állampolgároktól. Egyszóval, baj van.

THÜRMER GYULA