PEST
MEGYÉBEN
SINCS
LEHETETLEN
|
Búza
Róbert
életében
fontos volt
a múlt
csütörtök.
Amióta
vállalkozott
arra, hogy
fiatalemberként
a Pest megyei
Nagykáta
térségében
képviseli
a Munkáspártot,
és
KB-képviselőként
mindent
megtesz
a párt
szervezéséért,
először
látogatott
el ide a
Munkáspárt
elnöke.
Első útjuk
a polgármesteri
hivatalba
vezetett,
ahol Kocsi
János
polgármester
sajnálatos
balesete
miatt dr.
Salibáné
Dr. Pap
Terézia
alpolgármester
adott tájékoztatást
a város
helyzetéről,
s mutatta
be Nagykáta
nevezetességeit.
A pártelnök
elismeréssel
szólt
a város
fejlődéséről.
A városi
könyvtárban
külön
is kiemelte,
hogy a város
vezetése
sokat tesz
a nemzeti
értékek
megőrzéséért,
a kultúra,
az oktatás
gyarapításáért.
Thürmer
elmondta,
hogy a Munkáspárt
változást
akar a politikában.
Az emberek
tartalékai
kimerültek,
sok a csalódott,
reményt
vesztett
ember. A
Munkáspárt
azt akarja,
hogy a jelenlegi
válság
terheiben
mindenki
osztozzon,
és
fellép
az ellen,
hogy a kormány
újra
a dolgozó
emberekre
hárítsa
át
a terheket.
A Munkáspárt
a multinacionális
vállalatok
korlátozását,
a magyar
vállalkozások
támogatását
akarja.
Elmondta:
örömmel
tapasztalta,
hogy Nagykátán
is ismerik
a Munkáspártot.
Az emberek
becsülik,
hogy a Munkáspárt
nem forgatott
köpönyeget,
mindig a
dolgozó
emberek
mellett
állt,
nincsenek
ügyei,
nem lopott,
nem korrumpálódott.
A párt
ezt az erkölcsi
tökét
kívánja
kamatoztatni
a következő
választásokon. A
Munkáspárt
elnöke
Búza
Róbert
és
Kajli Béla
nagy-budapesti
elnök
kíséretében
felkereste
a Clarion
Hungary
Elektronikai
Kft-t, ahol
Susumu Yamada
elnök
és
a cég
más
vezetői
fogadták.
Megismerkedtek
a cég
tevékenységével,
a dolgozók
munkakörülményeivel.
A délutáni
órákban
a munkáspárti
politikus
a Kincsem
Lovasparkban
tett látogatást,
és
ismerkedett
a térség
idegenforgalmi
fejlesztéseivel.
Sikeres
program
volt, bizonyíték
arra, hogy
ott is lehet
dolgozni,
ahol kevesen
vagyunk,
vagy nincs
is szervezetünk
– összegezték
a nap végén
a tapasztalatokat.
November
7-i
megemlékezés
Keszthelyen
|
A
keszthelyi
aktivisták
nemcsak
egyszeri
akcióként
újították
fel
a
helyi
szovjet
emlékművet.
Tudják,
hogy
jelentőségét
minden
alkalommal
hangsúlyozniuk
kell.
November
7-én
koszorúzást
tartottak
az
emlékműnél.
Beszédet
Farkas
Márton
mondott.
A
hősökre
emlékezve
kiemelte,
hogy
a
Nagy
Októberi
Szocialista
Forradalom
eszmeiségének
hiánya
a
jelen
események
tükrében
még
aggasztóbb.
A
globális
kapitalizmus,
a
kizsákmányoló
tőke
korlátozása
soha
nem
volt
időszerűbb,
mint
napjainkban.
|
A
jó
kommunista
is
holtig
tanul
82
éves
korában
elhunyt
Fegyveres
Zsigmond.
Középiskolai
történelem-magyar
szakos
pedagógus
volt.
Idősebb
kora
ellenére
is
mindig
részt
vett
a
pártéletben.
Felkészült
volt
politikai
téren,
mindig
tudott
újat
mondani.
Bárki
kérdezte
őt
rólunk,
kommunistákról,
mindig
érthetően,
életszerűen
mutatta
be
a
pártunkat.
Történelemtudása
révén
hitelesen
mondott
véleményt
a
múltról
és
a
jelenről.
Az
utolsó
pillanatig
tanult.
Igazi
kommunista
értékekből
mutatott
példát:
szolgálni
a
népet
önzetlenül,
a
tudásunkat,
emberségünket
latba
vetve.
Tanulni,
tanulni,
tanulni,
ezáltal
hatással
lenni
mások
életére.
Emlékét
megőrizzük
minden
cselekedetünkben.
TÓTH
LÁSZLÓ
|
|