Cikkek
 

BALSZEMMEL


 

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak
a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy,
balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen
esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

GYANUS ANTIKOMMUNIZMUS

„Nyilvánosságra hozzuk a kommunizmus bűnöseinek névsorát” – jelentette be a múlt héten Szöőr Anna, az Október 23. Bizottság Alapítvány elnöke. Nem ismerem személyesen Szöőr Annát, de emiatt nincsenek álmatlan éjszakáim. Saját elmondása szerint a nagyapja megjárta a recski tábort. Vélhetően innen a kommunista-ellenes indíttatás. Na meg onnan, hogy a kommunista-ellenesség mindig hozhat valamit a konyhára válságok és választások idején.
  Ki ne emlékezne 1994-re, amikor Franka Tibor, akkor még újságíróként, a Köztársaság téren kazamatákat keresett, és még hallani is vélte a kommunisták által megkínzott „forradalmárok” hangját. Mi lett a vége? Nem az MDF nyert, ahogyan sokan gondolták volna, hanem az MSZP, élén Horn Gyulával.
  A kommunistázás ugyanis nem a jobboldal sorait zárja szorosabbra, hanem az MSZP táborát. Szóval, azóta gyanús nekem ez az egész kommunistázás. Most is gyanús. Gyanús azért is, mivel egyszerre jelenik meg más ismert trükkökkel. Masíroznak a szélsőjobboldali rohamcsapatok, de senki a kormányzatból még a kisujját se mozdítja meg, hogy tegyen ellene valamit. A média kedvenc témája, hogy rohamosan terjed az antiszemitizmus, a cigányellenesség, a másság-ellenesség. Nem szeretném, ha bárki is ezekkel a jelszavakkal nyerné meg a választást. Ma ugyanis nem ez az igazi kérdés. A valódi probléma az, hogy ki tud munkát adni az embereknek, ki tud biztos jövőt teremteni, ki tudja megteremteni a közös teherviselést, ki tudja megvédeni nemzeti érdekeinket. Lehet neveket megnevezni, ahogyan Szöőr Anna követeli. Ettől azonban, ahogyan manapság mondják, nem leszünk beljebb. Sőt, inkább kijjebb leszünk.

CHARLES GATI

A magyar sajtó a múlt héten közölte a hírt: Charles Gati, az Egyesült Államokban élő magyar származású politológus az új demokrata kormányzat első számú jelöltje a budapesti nagyköveti posztra. Állítólag még nem lefutott az ügy, és más neveket is emlegetnek. Szóba jöhet még Tom Lantos lánya is, de még Richard Holbrooke magyar származású felesége is. Holbrooke meghatározó szerepet játszott Jugoszlávia szétverésében, gondolom, ezért az amerikai nép hálája.
  Megmondom őszintén, hogy egyiküknek sem örülök. Charles Gatit ismerem személyesen, járt nálam, a Baross utcában, és a személye ellen nincs, nem is lehet kifogásom. Ha Obamának jó, rajtam nem múlik. Mástól félek. Magyar honfitársaim reagálásától. Már hallom a hangokat. Te, én ezzel a Karcsi gyerekkel együtt jártam általánosba! Az semmi, a sógornőm unokahúgának a férje jól ismeri a titkárnőjét. És így tovább. A magyar közélet szereplői tolongani fognak körülötte. Mindenki úgy gondolja majd, hogy az ő barátja, s végül mindenki örülni fog, hogy itt van egy egykori magyar, aki azért jött, hogy segítsen a szerencsétlen magyar népen. Jobb, ha tőlem tudod: nem azért jön.
  Akárki is lesz az USA budapesti nagykövete, nem a magyar érdekeket képviseli Washingtonban, hanem az amerikai érdekeket Budapesten. Obamának rendbe kell tenni a világgazdáságot, de mindenekelőtt az amerikait. Ezt várják tőle azok, akik elnököt csináltak belőle. Obama nyilván továbblöki majd a bajokat Európába, annak is a keleti részébe, ahol Árpád óta mi is vagyunk. A keserű pirulát meg le kell majd nyeletni, bár szerintem több is lesz belőle, és ehhez a feladathoz jól jönnek az egykori magyarok.

NEM HALLGATUNK

Hát, ez igen! Ez aztán honleányi gesztus! Dávid Ibolya, az MDF elnöke a hírek szerint több százezer forintért vett OTP-bankpapírokból. Isten bizony, ebben a nőben egy Széchenyi István veszett el. A haza veszélyben, és akad egy nő, egy asszony a gáton, aki példát mer mutatni az ország nagyjainak. Igen, előre, minden parlamenti képviselő, miniszter és államtitkár, költse a fizetése felét magyar részvények vásárlására! Ja és persze, a köztársasági elnök is, meg a miniszterelnök is
  Most jól figyelj! Dávid Ibolya ötlete baromság. A helyzet komolyságára való tekintettel megengedem a nem túl hízelgő kifejezést. Nem ez a dolga az MDF elnökének, de nem ez a dolga az ország többi vezetőjének sem. Fogadjanak el törvényt a magyar vállalatok védelméről, és én két kézzel támogatom. Adóztassák meg a multikat, tiltsák meg nekik, hogy a válságra hivatkozva magyar embereket bocsássanak el, és én is erre fogok szavazni. Ne engedjék, hogy Gyurcsány-kormány újabb és újabb hiteleket vegyen fel, és én azt mondom: ez igen! Változtassák meg az adórendszert, vessenek ki luxusadót a gazdagokra, csökkentsék a szegények terheit, és én szívesen támogatom. De nem leszek partner a nép átverésében, a politikai színjátékokban, a manipulációban. Nem vagyok hajlandó, és nem vagyunk hajlandóak hallgatni akkor, amikor újabb és újabb bőrt húznak le rólunk, a dolgozó emberekről.

THÜRMER GYULA