A kommunista és munkáspártok november 21-23-i nemzetközi találkozója sok tekintetben újdonságokat hozott. A sorban ez már a tizedik találkozó volt, ami önmagában is azt jelzi, hogy a világ kommunista és munkáspártjainak ez az együttműködési formája bevált, és a munkásmozgalom szerves részévé lett. Tavaly Minszkben, azt megelőzően Lisszabonban és Athénban került sor hasonló fórumokra.

Az idei újdonságot hozott azzal, hogy Brazíliában, Sao Paulo városában rendezték meg. A döntés nem véletlen. Latin-Amerika ma jelentős változások, forradalmi megmozdulások színhelye. Elég, ha Venezuelára gondolunk, ahol Chávez elnök vezetésével a Bolivári Forradalomnak nevezett mélyreható társadalmi változás megy végbe. Vagy éppenséggel vehetjük Brazíliát is, ahol az elmúlt hat évben Lula elnök vezetésével baloldali, demokratikus, népi változások tanúi lehetünk. A döntésben rejlő gesztus azonban szólt a világ egyik legnagyobb kommunista pártjának is, Brazília Kommunista Pártjának. A 180 milliós Brazíliában a pártnak 230 ezer tagja van, és 13 parlamenti képviselővel rendelkezik az 513 fős brazil parlamentben. A párt támogatja a Lula nevével fémjelzett politikát, és részt vesz a kormányban is.
  A tanácskozás új volt abból a szempontból is, hogy a kommunista és munkáspártok első ízben tanácskoztak a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság kitörése óta. Vége a liberalizmus világuralmának - fogalmazta meg beszédében Renato Rabelo, a házigazda párt elnöke. A jelenlegi válság nem egyszerűen pénzügyi válság, kiterjed a gazdaság egészére, sőt más területekre is, az élelmezés, a környezetvédelem, a politikai intézmények problémájára. A liberális politika nem a válság megoldása, hanem a válság előidézője – emelte ki Ammar Bagdash, a Szíriai Kommunista Párt képviselője is. Az imperializmus 1989 óta fő fegyverként használta a liberális, neo-liberális politikát. A következményeket ma már látni: tömeges elszegényedés világszerte, a nemzeti tőke tönkretétele, a közkiadások drasztikus csökkentése, a demokrácia korlátozása. A pártok egyetértettek abban, hogy a kapitalizmus mély rendszerválságáról van szó. Egyetértés volt abban is, hogy a válságnak még nincs vége, számos ország számára, beleértve Magyarországot is, még csak most jön a neheze.

Sao Paulo újat hozott abban is, hogy a pártok nem egyszerűen közös véleményt alakítottak ki a válságról, hanem első ízben fogalmazták meg a mozgalom közös lehetőségeit és teendőit is. Sokoldalú ellenállás bontakozik ki világszerte a neoliberális politikával és általában a tőkés rendszerrel szemben. A világ népei most már nem csupán azt várják a kommunista pártoktól, hogy védjék az eszmét és a vörös lobogót, hanem azt is, hogy mutassanak fel alternatívát, kiutat a válságból. A kommunista és munkáspártok ma új lehetőség előtt állnak, és ez új feladatot is jelent. A válságból az igazi kiutat a szocializmus jelenti. Ezt kell ma az emberekkel a politikai és ideológiai munka minden eszközével megértetni.
  A tanácskozás résztvevőinek nagy száma önmagában nem volt újdonság, hiszen évek óta mintegy hetven párt van jelen. Ezúttal 68 párt vett részt. A nemzetközi tanácskozásokon hagyományosan nem vesznek részt a japánok, és ezúttal a földrajzi távolság is akadály volt néhány szervezetnek. Az egyes pártok a képviseletük szintjével és hozzászólásukkal fejezték ki viszonyukat. A nagyobbak közül a francia csak megfigyelővel volt jelen. Az olasz mozgalomban pozitív változások indultak el, amit a nagyobb olasz érdeklődés is jelzett. A hatalmon lévő pártok közül a kubai képviseltette magát a csúcsvezetés egy tagjával, a többiek lényegesen alacsonyabb szintű képviselőt küldtek. Kuba szocialista marad – biztosította a jelenlévőket a kubai küldöttség. A kínai párt képviselője a kínai gazdaság sikereiről, a kínai sajátosságú szocializmusról beszélt. Sokakban hiányérzet támadt a kínai felszólalás után, hiszen a tanácskozáson végül is arról volt szó, hogy képes-e a kommunista mozgalom stratégiai ellentámadásra kihasználni a tőkés rendszer válságát. A hiányérzet nem csökkent a vietnami felszólalás után sem, amely döntően a szocialista piacgazdaság előnyeit taglalta. A hatalmon lévő pártok néhány udvarias megjegyzést leszámítva hallgattak a nemzetközi együttműködésről, egy esetleges kommunista internacionálé létrehozásáról is, noha sokan árnyaltan vagy keményebben rámutattak a hatalmon lévő pártszervezetek történelmi felelősségére.

A képviselők túlnyomó többsége azonban amellett szólalt fel, hogy szükség van az együttműködés új formáira. A német kommunisták „nemzetközi hálózat” létrehozását sürgették, a brazilok és a görögök az együttműködés lényeges korszerűsítését, a luxemburgiak a közös elméleti munkát. Az ukrán, a szerb, az orosz kommunisták újra megfogalmazták: új internacionáléra van szükség.

  A tanácskozás fontos dokumentumokat is elfogadott. A sao pauloi felhívás egyértelműen megfogalmazza, hogy a tőkés válságból egy tényleges kiút van, a szocializmus. A tanácskozás résztvevői szolidaritásukat fejezték ki a kubai néppel, a palesztin és a szíriai néppel. Felemelték szavukat a Grúziában tapasztalható elnyomással, a politikai jogok korlátozásával szemben. A tanácskozás dokumentumait olvasóink a későbbiekben részletesen is megismerhetik.

 Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke a tanácskozáson felszólalva köszönetet mondott a nemzetközi mozgalom szolidaritásáért. Emlékszünk, hogy tavaly a minszki tanácskozás felemelte szavát a Munkáspárt elnöksége ellen folyó perrel szemben. A nemzetközi szolidaritásnak is szerepe volt abban, hogy a közelmúltban végül is felmentették a párt vezetőit.

Thürmer kiemelte, hogy a Munkáspárt egyetért a nemzetközi válság közös értékelésével. „Meggyőződésünk, hogy Kelet-Európa a nemzetközi forradalmi folyamat fontos tartaléka” – szögezte le, utalva arra, hogy a gyarmatként kezelt kelet-európai országok tömegeire súlyos megpróbáltatások várnak. A magyar politikai elit semmit sem tanult az elmúlt évekből, és változatlanul a tömegek rovására akarja a válságot kezelni.

A Munkáspárt elnöke szerint világos ideológia nélkül nem számíthatunk győzelemre. A revizionizmus ma a legnagyobb veszély, amely fenyegeti a mozgalmunkat, következetesen fel kell lépnünk ellene, nemzeti és nemzetközi alapon is. Thürmer sürgette a kommunista és munkáspártok hatékonyabb együttműködését, új közös szervezet létrehozását.