Cikkek
 

INTERJÚ

A CSAPÁSOK ALATT CSAK A CSERÉP TÖRIK ÖSSZE, AZ ACÉL MEGEDZŐDIK

BESZÉLGETÉS KALAPOS MÁRIÁVAL, BÁCS-KISKUN MEGYE
10-ES ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÓKERÜLETÉNEK KB-MEGBÍZOTTJÁVAL

Kalapos Mária sok évvel ezelőtt kezdte el szervezni az alapszervezetet Bácsalmáson. Ma is naponta aktívan agitál, beszélget a városiakkal. Tudja, mennyire nehéz megélni a kapitalizmusban. Mindig az emberek érdekét tartja szem előtt, a jó ügyért összefog ideológiai elkötelezettségtől függetlenül bárkivel, aki a kiszolgáltatottakért tenni akar.


Kalapos Mária

1945. június 1-én született a mai Szerbia területén lévő Ókéren. A II. Világháborút követő rendezési elveknek megfelelően 1948 tavaszán családját marhavagonban telepítették át Magyarországra. Az általános iskolát Majson végezte, 1954-ben költöztek Bácsalmásra.
  A Szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karának matematika-fizika szakán végzett 1968-ban. Már nyugdíjasként tett vizsgát számítógép-kezelő és -felhasználó szakmában. Erre különösen büszke. A KB-tagja, választókerületi elnök, a Központi Etikai Bizottság tagja.

 – Hogyan kerültél a mozgalomba?

– 1956 őszén 11 éves múltam, éppen az Ifjú Gárdát olvastam. Anyukám akkor jött haza a péktől és elmondta, hogy Pesten zavargás van. Ölik a kommunistákat és az ávósokat. Ekkor vette észre kezemben a könyvet. „Jaj lányom! Te meg mit olvasol? Vörös csillag van a könyv borítóján! Valaki meglátja, és még baj lesz belőle...” Ennek a félelemnek mély gyökerei voltak. Anyai nagyapám 1918-19-ben csatlakozott a szocdemekhez, aztán a Tanácsköztársaság után az ő múltjával nem akadt állása. Batáron állandó csendőri felügyelet alatt volt. A II. Világháborúban menekültünk Újvidékre. Szóval Pesten dúlt az ellenforradalom, én meg olvastam az Ifjú Gárdát.
  Ma is vallom, hogy a csapások alatt csak a cserép törik össze, az acél megedződik. Voltam úttörő, KISZ-tag, aztán a Nagybátony-Bányavárosi Gimnáziumban kértem felvételemet a szakszervezetbe, majd a pártba. 1971. április 16-án vettek fel az MSZMP soraiba. Elvégeztem a Marxista-Leninista Esti Középiskolát, aztán az esti egyetemet. Teljesen új világ nyílt ki előttem. 1984 őszétől előképzős lettem a Munkásőrségben. 1985-ben tettem le az esküt.

– Mik a rendszerváltással kapcsolatos tapasztalataid?

– A puccs-kogresszus után első titkárunk azt mondta, hogy van egy éjszakánk eldönteni, aláírunk-e az MSZP-nek, vagy sem. Aki úgy dönt, hogy nem ír alá, be se jöjjön dolgozni. Életem legnehezebb éjszakája volt, beteg anyámmal és két gyerekemmel. Aláírtam. A fiam főiskolás volt. Mikor elmondtam, hogy mit tettem, szánakozó tekintettel nézett rám. „Te vagy az egyedüli kereső a családban” – mondta. Aztán egy novemberi napon azzal jött haza, hogy a főiskolán szervezik a megújult MSZMP-t. Büszke vagyok rá! Ő volt a legfiatalabb küldött a decemberi alakuló kongresszuson. Nem mindenkinek adatik meg a csoda, hogy fia egy adott pillanatban érettebben gondolkozik, mint az anyja. Ma is rengeteget segít nekem. Másnap bementem a volt munkahelyemre és letettem a tagkönyvem. Elkezdtem szervezni Bácsalmáson az MSZMP-t. Édesanyám is tag lett. Az is maradt haláláig.
  Amikor még csak tanultam a kapitalizmus politikai gazdaságtanát, nem gondoltam volna, hogy a valóságban megélni ennyire nehéz lesz.

– Esett-e bántódásod valaha?

– Igen. De szót nem érdemel. Az iskola előtti gesztenyefát gyakran ajánlgatták, de fel nem húztak rá.

– Miket olvastál mostanában?

– Sajnos nem olvashatok annyit, amennyit szeretnék. Regényre alig van időm. Verseket gyakrabban forgatok. Kedvenceim: Petőfi, József Attila, Váci Mihály, Tabák András. Újságok közül A Szabadságot és a Magyar Hírlapot olvasom. Általában az Interneten tájékozódom.

– Mi a legfontosabb érték az életedben?

– Hűség a vállalt sorshoz, kitartás a végzendő munkában és nyíltan vállalni önmagam.

– Ha találkoznál az aranyhallal, mi lenne a három kívánságod?

– Mi már látjuk, hogy a felül lévők nem tudnak normális módon „uralkodni”. Az aranyhalnak abban kellene segíteni, hogy az alul lévők erre képesek legyenek ráébredni. Nekünk legyen elég hitünk, hogy ezt a feladatot elvégezzük.

– Mivel töltöd a szabadidőd?

– Sok energiámat emészti fel a napi állagmegőrző tevékenység. Napi másfél óra jóga, szoba-kerékpár, séta. Ez utóbbi ritkán fér bele az időmbe.
  Bácsalmáson naponta járok, agitálok, beszélgetek. A helyi médiák közül a Bács-TV, illetve az Új Bácska hirdetőújság foglal el az adásaival, írásaival.
  Városunkban azt is gyakoroljuk, hogyan kell konkrét kérdésekben más pártokkal összefogni, ideológiai elkötelezettségtől függetlenül, az emberek érdekében.