Nem sok ember akad Ferencvárosban, aki nyíltan, emberek előtt be mert olvasni a polgármesternek. Paulik Péter ilyen ember. Nála nem számít a polgármesteri hatalom tekintélye, nála az ügy, a jó ügy számít. A ferencvárosi egészségügy privatizálása rossz ügy, árt az embereknek, és ezért harcolni kell ellene. A kormány ellen is, a polgármester ellen is. Paulik Péter ezt vállalta – mondja Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke.
  Paulik Péter tenni akar mindaz ellen, amit a kórházak bezárása, a társadalombiztosítás privatizálása, a tandíj bevezetése, az oktatás lezüllesztése hozhat. Ezek a kérdések mindenkit érintenek. Lesznek-e jól képzett orvosok, ápolók? Tudják-e majd a szülők támogatni gyerekeiket? – Paulik Péter szájából ez nem szólam, ez a valóság, a megélt Ferencváros.

Ferencvárosnak rendre, fejlesztésre, következetes döntésekre van szüksége!

BESZÉLGETÉS PAULIK PÉTERREL, A MUNKÁSPÁRT FERENCVÁROSI KÉPVISELŐJELÖLTJÉVEL

Paulik Péter büszkén indul a Munkáspárt színeiben a ferencvárosi választásokon. Tudja: a Munkáspárt húsz éve ugyanazon az oldalon áll, ugyanazt mondja. Vezetői, tagjai nem köpönyegforgatók, amit megígértek, azt mindig meg is tartották. Bátran kimennek az utcára, vállalni tudják mai és tizennyolc évvel ezelőtti mondataikat is. Ez egy tisztességes, vállalható párt. Lehet benne bízni.

– Miért lenne szükség munkáspárti képviselőre a parlamentben? Ha nyer is januárban, mit tehet egyedül?

– Mondok egy példát. Egyik barátom mérnöknek tanult, mérnökként dolgozott, de leépítették a munkahelyét, ötvenévesen utcára került. Egy szupermarketben kapott csak munkát, hadd ne mondjam, mennyi fizetésért. Minden elképzelhető módon kizsákmányolják és megalázzák. Bent tartják munkaidőn túl, levonnak a béréből, mondvacsinált indokból, szó szerint a vécére is csak külön engedéllyel mehet. Amikor a cégvezetőhöz fordult, a munkaszerződését lobogtatva, kiröhögték. Mit kellett volna ez esetben csinálnia? Tovább tűrnie a gyalázatot, az éhbért? Ugyanezt csinálja ma velünk nagyban a szocialista kormány és itt a Ferencvárosban a ki tudja milyen önkormányzat! Mindenhatónak, érinthetetlennek érzik magukat. Ezért kell és lehet tenni, ha kell, egyedül!

– A barátja mit csinált?

– Amikor az asztalra csapott, megint kiröhögték. Amikor a nyilvánossághoz fordult, kicsit megijedtek. Amikor pedig többedmagával jött vissza az asztalra csapni, a cégvezetőnek kellett mennie. Egy munkáspárti képviselő az Országházban a parlamenti uraknak olyan lenne, mint az asztalra csapás az irodakukacnak a szupermarketben. Végre egy dolgozó ember mondaná el a véleményét, hallatná a kisemberek, a tisztességes emberek hangját!

– Nem röhögnék ki Önt is, mint barátját a multinál?

– De, biztosan. Hiszen egyébként is mulatni és nem dolgozni járnak a parlamentbe, már ha egyáltalán bejárnak. Ám az Országgyűlés nyilvánosságot ad, kénytelenek lennének nekem, a kommunistának, az emberekért felszólalónak is lehetőséget adni. S nehéz lenne még a baráti újságíróikat is elhallgattatni, ha a disznóságaikról, ha a lopásaikról és csalásaikról beszélnék. Tudja, a munkatársaim között van egy mondás: mikor hazudik a parlamentben a politikus? Amikor beszél. Ha egy képviselő végre nem hazudna, hanem az igazságot mondaná, azt meghallanák az egész országban.

– Ön nem politikus?

– Kényszerpolitikus, mint ahogy sokunk kényszervállalkozó is. Higgye el, a saját szakmámmal szeretnék foglalkozni, de a mindennapokban érzem, ahogy velem és sok millió társammal a kormányzó urak packáznak. Nem a pénzért akarok képviselő lenni. Az országos átlagfizetésen túl egy fillért sem vennék fel. A benzint is én fizetném, s lakástámogatás sem kell, jól elvagyok én a saját ferencvárosi otthonomban. Itt ismernek, itt élnek a szertetteim, a barátaim. Köztük a helyem. Azért vállaltam a képviselőjelöltséget, azért akarok a parlamentbe menni, hogy újra nyugodtan, becsülettel és jól élhessünk a Ferencvárosban és az egész országban. Vetélytársaim a csillagokat is odaígérik az égről, hogy a parlamenti meleg fotelban ülhessenek, én pedig azért mennék, hogy becsülettel jöhessek haza minden nap. Hogy amikor belépek a házba, a szomszéd azt mondhassa, jól van Péter, megtetted, amit lehet, tisztességgel, értünk dolgoztál.

– Ezért indul a Munkáspárt színeiben?

– A Munkáspárt következetesen képviseli az igazi baloldali értékeket, ma az egyetlen baloldali párt. A Magyar Kommunista Munkáspárt nevében minden benne van. Magyar, mert büszkén vállaljuk hazafiasságunkat. Hadd oszlassak el egy közhelyet: Trianon nem csak a jobb oldalon fáj! Nem Horthy, a Magyar Tanácsköztársaság katonái ontották a vérüket a történelmi határokért. Kommunista párt vagyunk, mert hiszünk egy igazságosabb társadalomban, ahol nem csak a pénz, a kapcsolat, a hamis érték számít. Munkáspárt vagyunk, mert a dolgozó embert képviseljük. Könnyen tehetjük: mi is azok vagyunk. Munkások, parasztok, dolgozók. A Munkáspárt húsz éve ugyanazon az oldalon áll, ugyanazt mondja. Vezetőink, tagjaink nem köpönyegforgatók, amit megígértünk, azt mindig meg is tartottuk. Mi bátran kimegyünk az utcára, vállalni tudjuk mai és tizennyolc évvel ezelőtti mondatainkat is. Ez egy tisztességes, vállalható párt. Lehet benne bízni.

– Az interjú elején asztalra csapó barátjáról beszélt. Az Ön parlamenti képviselősége lenne ennek a nagypolitikai párhuzama. De hogyan tovább?

– Az első asztalra csapás már megvolt: a Munkáspárt képviselőjeként indulok a választásokon. A második csapás a parlamentbe jutás lenne, ez megadná a Munkáspártnak a nagyobb nyilvánosságot. Az igazi asztalra csapás pedig az lenne, amit mindenki meghallana a következő választások eredményhirdetése után. S akkor már nem csak egy lennék, hanem sokan a parlamentben, s akkor már tenni is tudnánk a változásokért!