EZ AZ OTTHONOM, ITT KELL HARCOLNI!

BESZÉLGETÉS HUSZÁR GÁBORRAL, A BALOLDALI FRONT MISKOLCI ELNÖKÉVEL

Huszár Gábor vallja: a párttagságot Front-munkával kell kiérdemelni. Azért dolgozik, hogy a Baloldali Front – Kommunista Ifjúsági Szövetség egyre több helyen, egyre több képviselővel, egyre hatékonyabban rámutasson a rendszer fiatalokat sújtó visszásságaira.

 – Hogyan kerültél kapcsolatba a mozgalommal?

– A Munkáspárttal először az 1994-es választásokon ismerkedtem meg. Igaz, akkor még csak kilenc éves voltam, de élénken figyeltem a választási műsorokat. Volt egy kampányfilm, ami nagyon megfogott, és a nyilatkozó vezető is, aki azt mondta (erre mindig emlékezni fogok): „Én nem tudom elképzelni, hogy ne jusson be egy munkás vagy parasztember se a Parlamentbe”. Nagyon szurkoltam neki. Thürmer Gyula volt. Végül a mozgalomba Répási Zoltán, a Front budapesti elnöke hívott meg egy közösségi portálon keresztül. A „Kommunisták ide!” klubban aktívan írogattam a faliújságra. 2007 telén vetődött fel, hogy meg kellene alakítani Miskolcon is a Baloldali Frontot. 2008 februárjában létrehoztuk a helyi szervezetet, és a kis csapat engem választott vezetőjének.

– Családod hogyan viszonyul politikai tevékenységedhez?

– A családom nem nagyon politizál. Különösebb véleményük nincs arról, hogy kommunista lettem. Természetesen meghallgatnak és támogatnak mindig és mindenben. Nagypapám ávós volt – ezt nem titkolom, mint igen sokan –, a szocialista hazát védte.

– A Baloldali Frontról gyakran mondják, hogy vidék-centrikus lett az utóbbi időben...

– Örülök neki, hogy egyre több helyen vagyunk jelen az országban. Már szinte minden megyében van Baloldali Front. Most vidéken látványosabb a fejlődés, és ez fontos, hiszen mindenütt dolgozni kell, mindenütt képviseltetnünk kell magunkat. Május elsején szinte minden vidéki szervezet felvonult a budapesti rendezvényen. A Front-táborba is sokan eljöttek. Nekünk, fiataloknak itt van a helyünk. Nekünk kell azt a feladatot ellátni, amit évtizedekkel ezelőtt a KISZ megkezdett. Még nem vagyok párttag, de jövőbeni tevékenységem ott kívánom folytatni. Az a véleményem, hogy a párttagságot Frontmunkával kell kiérdemelni.

– Sokat foglalkozol Che Guevara életútjával.

– Sokan divatból hordják az arcképével díszített pólókat, hallgatják a forradalmi zenéket. Engem kíváncsivá tett. Ki volt valójában a hős gerilla? Kutatni kezdtem, filmeket és könyveket szereztem be róla, és végül a történelem szak befejezésénél nem volt kérdés, hogy mi lesz a szakdolgozatom témája. Sokan kérdezték, hogy miért pont a fiatal korával kezdtem el foglalkozni. Rá akartam mutatni, hogy ugyanonnan indult, mint mi: az egyetemi előadóteremből, ahol még nem volt kiforrott ideológiája, sem fegyvere későbbi harcához. Elindult és eljutott oda, hogy ma felnézhetünk rá. A szakdolgozat azt mutatja be, hogyan vezetett útja az egyetemtől az imperializmus-ellenes fegyveres harcig. Mi is képesek lehetünk rá, mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis Che Guevara, csak az eszméket cselekvésre kell váltani.

– Miket szoktál olvasni?

– Szeretem a kalandregényeket, de főleg a naplókat. Egyik alapmű számomra Che Guevara – A motoros naplója. Legalább harmincszor olvastam el. Londonban már megjelent a második latin-amerikai utazásáról szóló mű is. Várom, hogy nálunk is olvasható legyen. Jelenleg Károlyi Mihály I. világháborús naplóját és Szepsi Csombor Márton Változatos Európa című útinaplóját olvasom. A filmeket nem nagyon kedvelem, de természetesen van néhány, amit szívesen nézek. Ilyen a Motoros naplója, Fidel és a Dr. No, valamint a Duna Televízió által vetített skandináv és ausztrál filmek. Ezek teljesen más műfajt képviselnek, mint a Hollywoodban eladott filmek. Nem is lehet őket ott eladni. Nekem viszont ezek tetszenek.

– Mivel töltöd a szabadidőd?

– Három szenvedélyem van: a zene, a történelem és a Forma-1. Leginkább a kommunista mozgalomhoz kötődő témákat szeretem. Érdekelnek az afrikai, latin-amerikai mozgalmak, az 1968-as diáklázadások, a RAF. Kedvtelésből gitározni is szoktam.

– Pályakezdőként milyen állapotokkal szembesülsz?

– A helyzet finoman szólva rémes. Történelem szakos tanári diplomával nagyon nehéz állást találni. Legtöbben ismerősök útján tudnak elhelyezkedni. Protekció nélkül nem sokra megy az ember, hacsak nincs Oxfordban szerzett atomfizikusi diplomája. Sokáig nem értettem, miért mennek az emberek külföldre egyetem után, nem a képesítésüknek megfelelő munkát végezni. Most már értem. Nekem nem szerepel külföld a terveim között. Ez az otthonom, itt kell harcolni. Számomra különösen fontos a hajléktalanok kérdése, tudom, hogy ők a kapitalizmus áldozatai, itthon akarok tenni értük.