HARC AZ EMBEREK AGYÁÉRT

Húsz esztendővel ezelőtt, 1988 végén a politikai harcok fontos területe lett a nyilvánosság, a sajtó ügye. A kérdés az volt, hogy ki és milyen módon tudja az osztályharc döntő szakaszában az emberek agyát befolyásolni.

A KÁDÁR-RENDSZER SAJTÓVILÁGA

A sajtó, a média birtoklása minden politikai rendszer egyik alapkérdése. A média az adott társadalom politikai felépítményének része. Jellegét, működését azok a társadalmi erők határozzák meg, amelyek kezében a tulajdon, a termelőeszközök vannak. A termelőeszközöket birtokló és következésképpen hatalmon lévő erők érdeke az, hogy a tömegek hangulatát, gondolkodását a maguk javára befolyásolják, meggyőzzék őket politikájuk helyességéről, vagy legalábbis többségükkel elfogadtassák.
  A sajtószabadság a polgári rendszerek jelszava, amely akkor született, amikor a polgárság küzdött a feudális uralkodó osztályok ellen, és meg akarta törni azok tájékoztatási monopóliumát. A mai polgári rendszerekben, így Magyarországon is, a sajtószabadság azt jelenti, hogy a tőkésosztály különböző rétegei az egymás ellen folytatott harcban saját maguknak akarnak nagyobb uralmat, befolyást a média felett. A médiatörvény nem más, mint a hatalmon lévő tőkésosztály különböző rétegeinek megegyezése a média elosztásáról. Ez azonban azt is jelenti, hogy a tőkés rendszerrel szemben álló erőket, például a Munkáspártot, közösen szorítják ki a médiából.
  A kádári korszak magyar média-világa elég fejlett volt, még a polgári világ mércéjével mérve is. Létezett a Magyar Televízió, amely hosszú ideig az egyetlen televíziós csatorna volt. Lehetett volna több is, de ez igen költséges volt. Idővel létrejött a második csatorna, és megalakult a Duna TV is. Az írott sajtóban a Népszabadság, a kormányzó MSZMP lapja számított nemzeti intézménynek, de számos más lap is létezik. Népszerűek az olyan kevésbé politikus lapok, mint a Nők Lapja. A média a hatalmon lévő munkásosztály és más dolgozó rétegek érdekeit szolgálta. Ennek következtében nem engedte be a médiába a hazai vagy külföldi tőkés erők nézeteit. A sajtóirányítás a kormány Tájékoztatási Hivatalának feladata volt. Az MSZMP agitációs és propaganda osztálya minden héten eligazította a lapok és más médiaorgánumok főszerkesztőit.
  Az 1988-89-as tőkés ellenforradalom előkészítése során – az állambiztonsági szervek és a hadsereg semlegesítése, a Munkásőrség leszerelése és a munkahelyi pártszervezet felszámolása mellett – az egyik alapkérdés volt, hogy a tőkés ellenzéki erőknek sikerül-e elvenni a médiát az MSZMP-től és befolyásuk alá vonni az embereket.

NYILVÁNOSSÁG KLUB

1988. október 29-én megalakul a Nyilvánosság Klub. A szervezet 450 újságíró és más értelmiségi szüleménye. A Kádár-rendszer olyan ismert újságírói vannak közöttük, mint az akkor 40 éves Bossányi Katalin, a Népszabadság munkatársa, aki később az MSZP országgyűlési képviselője lesz. Apja egyébként 1989-ben a Munkáspárthoz csatlakozik. Ott van a jogász Bihari Mihály, később az Alkotmánybíróság elnöke, Bika Julianna, a Pallas Kiadótól, ma a Nap TV munkatársa. Közöttük találjuk Franka Tibort is, akit később szélsőséges antikommunizmusáról ismerünk meg. Vannak sokan mások, köztük Hegyi Gyula, ma az MSZP európai parlamenti képviselője, Kéri László politológus, vagy éppenséggel Sólyom László, az ország mai köztársasági elnöke.
  Meghirdetett céljuk: „tágítani (…) a nyilvánosság mai kereteit, hozzájárulva az állampolgárok tájékozódásának és tájékoztatásának kiszélesítéséhez; együttes fellépéssel elejét kívánja venni a társadalmi nyilvánosságot csorbító módszereknek, eljárásoknak, illetve orvosolni kívánja az ilyen eljárásokból származó sérelmeket”.

AZ MSZMP-VEZETÉS FELELŐSÉGE

A harc kimenetele szempontjából döntő, hogy milyen álláspontot foglal el az MSZMP. 1988 májusa, Kádár János távozása után leváltják a sajtóirányítás olyan felső vezetőit, mint Lakatos Ernő, aki évekig volt az MTI vezérigazgatója, majd a KB agitációs és propaganda főnöke. A csúcsirányítás azonban az 58 éves Berecz János kezében marad, aki az MSZMP egyik meghatározó személyisége. Az ő irányítása alatt van az Andics Jenő vezette agitációs és propaganda, később társadalompolitikai osztály. Grósz Károly főtitkárként 1988 novembere után megkísérli Berecz hatalmát korlátozni. Megszületik a Grószra oly’ jellemző felemás megoldás: a sajtó általában Berecz irányítása alatt marad, de a pártvezetéssel kapcsolatos sajtómunka irányításával a KB Iroda vezetőjét, a 44 éves Major Lászlót bízza meg. Major borsodi, újságíró, dolgozott a Magyar Hírlapnál, majd a pártközpontban, ekkoriban Grósz bizalmasa.

Az MSZMP vezetése – más kérdésekhez hasonlóan – ebben a témában sem tudja, illetve nem akarja eldönteni, hogy meddig terjed a szocializmus reformja, és hol kezdődik az ellenforradalom.
  A vezetés nem egységes. A párt vezetői profik, akik látják, hogy a média kicsúszik a kezükből. Ebben az időben nő a Magyar Nemzet és a Heti Világgazdaság példányszáma. Az emberek kíváncsiságát ezek jobban kielégítik, mint a szokványos nyelven íródó pártlapok. A rádióban egyre népszerűbbé válnak olyan műsorok, mint a 168 óra, a Gondolat-jel, vagy éppenséggel a Vasárnapi Újság. A Központi Bizottság 1988. novemberi határozata kimondja: „Politikai életünk zavaró jelensége a sajtónyilvánosság bizonyos mértékű torzulása. Szűkebb körök saját nézeteiket igyekeznek ráerőltetni a társadalomra. Ezt a nagy hatású tömegtájékoztatási eszközök is közvetítik. Ezzel megzavarják a közvéleményt, veszélyeztetik a reformfolyamatot, mert növelik a megalapozatlan politikai türelmetlenséget.”
  A politikai vezetés, mint sok más kérdés esetében, most is azt gondolja, hogy új törvényekkel az ügy elrendezhető, és igyekszik a politikai harcot a törvény-előkészítés folyamatába belevinni. November 15-én a Politikai Bizottság tárgyalja a tájékoztatási törvény tervezetét. Nyers Rezső, aki néhány nap múlva államminiszter lesz Németh Miklós kormányában, azt javasolja, hogy a párt vegye át az ellenzék minden követelését. Pozsgay Imre valamilyen elvont állampolgári elvekre hivatkozva ellenzi, hogy a sajtóirányítás, mint fogalom belekerüljön a törvénybe. Magyarul ez azt jelenti, hogy a hatalom akkori birtokosa, az MSZMP lemond az újságok, a televízió, a rádió befolyásolásáról és visszavonul a Népszabadság, a Pártélet és egyéb pártújságok körébe.

Szabó István, akit Grósz hoz a Politikai Bizottságba, a nádudvari termelőszövetkezet legendás elnöke. Józan paraszti ésszel gondolkozik, átlátja Pozsgay és Nyers törekvését. Megakadályozásukhoz azonban nincs ereje. Berecz János, a KB média-ügyekért felelős titkára egyszerre akar mindkét oldal felé lépni. Elfogadja Pozsgay elveit, de hangoztatja, hogy a pártnak a párton kívül eső lapok vezetőivel is kapcsolatot kell tartania, azaz orientálni kell őket. Grósz előtt is az amerikai példa lebeg, ahol a Fehér Ház többek között azzal befolyásolja az újságírókat, hogy többletinformációkat ad azoknak, akik hűségesek hozzá. Mindenki technikai kérdésként fogja fel, és nem veszik észre, vagy nem akarják észrevenni, hogy a szocializmus idején kinevelt értelmiségi-újságírói réteg kimondva-kimondatlanul átáll a tőkés rendszerváltás, az ellenforradalom oldalára.

AZ ÚJSÁGÍRÓ-ÉRTELMISÉG ÁTÁLLÁSA

A szocializmus négy évtizede alatt felnő a magyar újságírók új nemzedéke. Ekkoriban már nem aktívak olyan ismert újságírók, mint Pálfy József, a Magyarország egykori főszerkesztője, Darvasi István, a Magyar Hírlap első embere. A Népszabadság élére a 42 éves Eötvös Pál újságíró kerül. 1989 októberében ő veteti majd le a „Világ proletárjai, egyesüljetek” jelszót a lap tetejéről, és jelenti be, hogy a lap már nem az MSZMP központi lapja. Az MTV elnöke 1987-89 között az 53 éves Bereczky Gyula. Az ő idején vezetik be a hétfői műsort is, mivel korábban hétfőn nem volt TV-adás. Ő engedélyezi a Nap TV sugárzását is, igaz, akkor az MTV2 csatornán. Elkezdik közvetíteni a parlamenti üléseket és vallási műsorokat.
  A szocializmus éveiben új média-sztárok születnek. A szocialista Magyar Rádióból indul Forró Tamás és Havas Henrik, akik az első perctől kezdve a tőkés média meghatározó figurái. Harmincas éveik végén járnak. Kondor Katalin, aki a Fidesz-érában a Magyar Rádió elnöke lesz, ugyancsak ekkoriban lesz ünnepelt riporter. Az akkor 44 éves Aczél Endre a szocialista televíziózás vezető alakja, a Híradó, majd A Hét vezetését bízzák rá. Vannak, akik nem tudnak megkapaszkodni a tőkés médiában, de minden eszközzel segítik az átállást. Köztük Sugár András, aki 1987-89-ben A Hét főszerkesztője, aki Kádárral is készít interjúkat. Pintér Dezső, a TV2 későbbi elnöke, a 80-as évek végén Grósz Károly egyik kedvenc újságírója és protezsáltja.
  A szocialista rendszert kiszolgáló és a szocialista rendszerben az átlagosnál jobban élő neves és kevésbé ismert újságírók hirtelen támadt kommunista-ellenességükkel igyekezték magukat tisztára mosni az új rendszer előtt, gyakorta pápábbnak lenni a pápánál. A tőkés rendszer pedig még sokáig igényli szolgálataikat.