Nem születünk katonának. - írta Konsztantyin Szimonov. Mi hozzátehetjük:
osztályharcosnak sem születünk. Az osztályharcot meg kell tanulnunk. Hozzá kell
formálódnunk. Marx és Engels a Kiáltvány első fejezetében ezt az utat írják le,
a tulajdon nélküli dolgozó fejlődését a tudatlan, becsapott munkástól az edzett
osztályharcos emberig. Ez az a munka, amit mi, a Munkáspárt végzünk.
„A proletariátus különböző fejlődési fokokon megy át. Harca a burzsoázia ellen
létezésével kezdődik.“ - olvashatjuk a Kiáltványban. Mindjárt tegyük is hozzá:
akkor ér véget, amikor már nem lesz burzsoázia. Ezt az igazságot elfelejtették
elődeink a szocializmusban, és ezért drága ajándékkal fizettünk, a munkás és a
nép hatalmával.
A marxi-engelsi ismertetés azért is izgalmas, mert szinte a mát, napjainkat
látjuk magunk előtt. Változtak az elnevezések, egyes fogalmak, de a lényeg
maradt. Figyeljük csak! „Eleinte az egyes munkások, azután egy gyár munkásai,
majd egy munkaág egy helységben dolgozó munkásai harcolnak az ellen az egyes
burzsoá ellen, aki közvetlenül kizsákmányolja őket.“
Nos, nem így kezdődik nálunk is? Nem a konkrét cég konkrét tulajdonosa,
menedzsmentje ellen tiltakozunk? De, bizony igen! De ne becsüljük le, hiszen
valahol el kell kezdeni.
160 év alatt azért tanultunk valamit. Ma már nem törik össze a gépeket. Egykor a
munkás a gépben látta az ellenséget, és csak később jött rá, hogy a tőkés a
hibás. Úgyhogy, ha kevés a fizetésünk, ne a számítógépet törjük össze, hanem a
tőke ellen fogjunk össze. Jobban járunk.
160 év alatt megváltozott az is, hogy ma már nem kell küzdenünk a feudális urak
ellen. A feudalizmus hercegestől és báróstól mára megszűnt. A mai kapitalista
Magyarországon nem kell a földesurak ellen küzdeni, az egyházi nagybirtok ellen
sem, mert ez már a múlté. Ha szabad azt mondani, könnyebb, mert tisztán a
kapitalisták, s tőkések ellen kell harcolni.
Egyesüléseket a tőkések ellen
A kapitalizmus azonban nem egy leányálom. A sok százezer vállalkozásból, ami
elindult húsz éve Magyarországon, a többség eltűnt. Felfalták a multik, vagy
lenyelték a nagy magyar cégek, vagy egyszerűen tönkrementek. A munkás bére
bizonytalanná vált. Nézd meg, hogy hány embert foglalkoztatnak ma is feketén,
hány embert nem jelentenek be a munkaadók! Mi is kezdünk rájönni, hogy a
szabályok nagyjából mindenütt azonosak. Hiába mégy el az egyik kft-től a
másikba. Az egyik tőkés is kizsákmányol, meg a másik is. Ráadásul még a
tőkésállam is vesz el a pénzedből az adókkal. Mit lehet tenni?
A Kiáltványban ezt olvashatjuk: „Az egyes munkás és az egyes burzsoá közti
összeütközés mindinkább két osztály összeütközésének jellegét ölti. A munkások
elkezdenek egyesüléseket alakítani a burzsoák ellen; tömörülnek munkabérük
megvédelmezésére. Sőt állandó szövetségeket is alapítanak, hogy ezen alkalmi
zendülések esetére gondoskodjanak a maguk ellátásáról.“ Ez a folyamat zajlik
nálunk is. Nem elég gyorsan talán, de zajlik. Például a postai kézbesítőknek
korábban nem volt saját szakszervezetük. Az elmúlt években rájöttek, hogy
szükségük van rá és megszervezték, és tavaly már komoly akciókat hajtottak végre
a munkahelyük és a bérük érdekében.
Itt jön Marx és Engels nagyon fontos és időszerű megjegyzése. „Egyszer-másszor
győznek a munkások, de csak ideig-óráig. Harcaik tulajdonképpeni eredménye nem a
közvetlen siker, hanem a munkások egyre szélesebben terjedő egyesülése.“
Fordítsuk le a mai feladatok nyelvére. Ha nem sikerül az egészségbiztosítás
magánosítása elleni népszavazás, feltétlenül vereségként kell megélnünk? Persze,
ha nem sikerül, nem győztünk. De összefogtuk a dolgozó emberek egy részét egy
konkrét kérdésben. Olyat tettünk, amire korábban nem volt mód. A népszavazást és
minden más akciót nem csak a közvetlen célért folytatjuk, hanem a benne rejlő
szélesebb lehetőségért is. Mindig erre gondoljunk!
A kapitalizmus ellen a kapitalizmus eszközeivel
Marx és Engels azt is felismerte, hogy a tőkés rendszer fejlődése megteremti a
munkásosztály harci eszközeit is. 160 éve azt írták, hogy az osztályharcot
„előmozdítják a nagyipar által létrehozott egyre növekvő közlekedési eszközök,
amelyek a különböző helységek munkásai között kapcsolatot teremtenek. Márpedig
csak erre a kapcsolatra van szükség, hogy a sok, mindenütt azonos jellegű helyi
harc nemzeti méretű harccá, osztályharccá központosuljon.“ Akkoriban a vasút, a
távíró jelentette a gyorsaságot. A marxi kor munkáserői ki is használták
mindkettőt.
Angliában a különböző városok munkásait például úgy tudták összehozni, hogy
vasárnap különvonatot béreltek, és azzal vitték egy helyre őket. Ráadásul a
vasút engedményt adott, mert sok embert utaztattak.
Gondolj bele a mai lehetőségeinkbe! Manapság mobiltelefonon azonnal bárkit
bárhol el lehet érni. Az Interneten sok ezer emberhez lehet pillanatok alatt
eljutni.
Ilyen lehetőségek nem, hogy Marx idején nem voltak meg, de még húsz éve sem. Ma
már nem stencilezünk, nem használunk írógépet sem, hanem számítógépen dolgozunk.
Gyorsabban, olcsóbban, hatékonyabban. Ez jelenti azt, hogy a tőkések ellen a
saját maguk által feltalált eszközökkel küzdünk.
Ezekkel az eszközökkel azonban valóban élnünk kell. Ezért tettük a Munkáspárt
Központi Bizottságában alapkövetelménnyé, hogy minden KB-tagnak legyen
mobiltelefonja és e-mail-összeköttetése. Ezért szeretnénk, ha minden megyében
felállnának a munkáspárti hírközpontok. A 21. században nem lehetünk meg e
nélkül.
