Bányászból lett ferences rendi szerzetes. Barátságos, rendkívül egyszerű ember, aki életét az emberekért, a gyerekekért áldozza. Nem fintorog, nem zárkózik a tömjénfüstös templomok békés csendjébe. Mindig megjelenik, mikor nagyon nagy a baj, mikor a gazdagok megrántják a vállukat, mikor nem látják a nagyon is láthatót: az elképesztő, penészes, ablaktalan, sötét szegénységet, a poklot, amit ártatlan embereknek kell naponta megélni a multinacionális tőke könyörtelen világában, ahol csakis a pénz számít.
  1993-ban leverte a rozsdás lakatot a dévai ferences kolostorról, és éhes, piszkos, kukákban turkáló gyerekeket vitt fedél alá. Dacolt a hatalommal. Ideges, törvényre hivatkozó polgármesterrel vívott harcában a humanizmus győzött. „A polgármester bácsi jó ember, majd enni ad nektek” – mondta a gyerekeknek, mire a jóltáplált bürokrata hagyta az egészet Csaba testvérre.
  Ma már számtalan gyermekvédelmi központot, kollégiumot, anya­otthont üzemeltet. A Csaba atya szárnyai alatt felnőtt hátrányos helyzetű gyerekek hasznos tagjai lesznek a társadalomnak. Nem bűnözők, nem drogosok. Ha ő nincs, azzá válnak, vagy korán meghalnak, vagy ki tudja...
  Meg sem lehet számolni, hányan tanultak és tanulnak tovább felsőoktatási intézményekben és mennek vissza tanárnak, szociális munkásnak egykori otthonukba, továbbvinni az emberséget.
  Itt nem számít a bőrszín, az esetleges fogyatékosság. Egyetlen dolog fontos: a rászorultság.
  „Olyan magatartásformákat is felvállalnak politikusok, emberek, amelyek a szabadrablás határát súrolják” – mondja a szerzetes. Persze vannak jóindulatú emberek, vállalkozók. Egyik szalámit, másik mosóport, harmadik önkéntes munkát ad. Egy utcalány ötezer eurót adott az otthonnak. Az intézményeket adományokból és az adó egy százalékából tartják fenn, de előfordul, hogy a dévai Polgármesteri Hivatal is besegít. Ezeken a helyeken nincs helye a cinizmusnak, a gúnynak, a lenézésnek.
  Itt mindenkinek egyforma darab kenyér jut. Nincsenek gazdagok és szegények, nincsenek előjogok, nincs semmilyen megkülönböztetés, mert minden ember egyenlő.
  Böjte Csaba komolyan veszi hivatását, amely az emberségen túl életet biztosít azoknak, akiket leírtak, akiket kitaszítottak.

KOSZORÚZÁS BARTÓK HÁZNÁL

Pásztory Ditta zongoraművésznő, Bartók Béla özvegyének budai, XII. kerületi otthonát, a Krisztina körút 17. számú házban emléktábla jelzi, a Liszt Ferenc Alapítvány és az önkormányzat jóvoltából.

Az emléktábla alatt koszorú.

„Az emlékezés hódolatával” szöveg olvasható a nemzeti színű szalagon. A vörös szalag – a Magyar Kommunista Munkáspárt nevével – jelzi, hogy a XII. kerületi pártszervezet rótta le kegyeletét Pásztory Ditta elhunytának évfordulóján.