MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel
Rombolásért nem fizetés jár
A magyar miniszterelnök jövedelmét minden évben nyilvánosságra hozzák. Dühöngünk
egy sort, aztán megint napirendre térünk felette. Pedig nem kellene. Gyurcsány
Ferenc 96,4 millió forintot keresett tavaly. Mondanom sem kell, hogy nettóban.
Ez sok, nagyon sok.
De miért vagyok felháborodva? Azért, mert a magyar miniszterelnöknek illene
átéreznie, hogy hogyan nyomorog a többség. A miniszterelnök ezt nem tudja, nem
érzi, ezért a döntései még akkor sem lehetnének szociálisan érzékenyek, ha
véletlenül személy szerint az lenne. De nem az.
De van itt más is. Nem sajnálnám a pénzt, ha megdolgozna érte, ha havi
illetménye mögött országépítő munka, alkotás, teremtés állna. De nem áll! Amit
Gyurcsány tesz, az rombolás, mások munkájának és életének tönkretétele. A
rombolásáért az én értékítéletem szerint nem 96 millió járna, hanem valami
egészen más.
A várólista nem büszkeség, hanem szégyen
A kórházi várólista a késői magyar kapitalizmus terméke. A szocializmusban
bementél a kórházba, és elláttak, megoperáltak, gyógyítottak.
De így volt ez még a magyar kapitalizmus Gyurcsány előtti érájában is. A mostani
kórházi várólista mesterségesen létrehozott szörnyszülemény.
Csökkentették a kórházi ágyakat, megváltoztatták az egészségügy finanszírozását,
szétverték a betegszállítást, és már állhatsz is sorba. Horváth Ágnes nem, hogy
nem szégyelli, de egyenes büszke is a várólistára. Jobb, ha mindenki tudja: a
kórházi várólista nem a korszerű magyar egészségügy vívmánya, hanem egy
emberellenes, csak a piaccal, a pénzzel törődő tehetségtelen egészségügyi
vezetés szégyene. Ideje változtatni!
Misebor
Napok óta izgulok szegény öreg atyusok miatt, akik a paphiány miatt az egyik
templomból rohannak a másikba, és még ki vannak téve annak a veszélynek is, hogy
a rendőr elveszi tőlük a jogosítványt.
A misebort ugye csak meg kell inni, és sok kevés misebor is sokra megy. Vagy
mehet. Megmondom őszintén, nem tudom, hogy a magyar társadalom hány tagját
foglalkoztatja ez a probléma. Azt sem tudom, hogy eddig hogy volt. Hányszor
büntetett meg rendőr egy papot? Valahogy nem hiszem el, hogy a magyar társadalom
számára ez a lenne a legaggasztóbb kérdés. Azt sem hiszem el, hogy a magyar
katolikus papok tömegével sértenék meg a törvényt. Akkor meg miért nem kezelik
az egész ügyet életszerűbben? A mai magyar életben nem a törvények és a
szabályok vannak többségben, hanem a hatalom által kreált kivételek, felmentő
engedmények. Utálom, amikor gazdagok, tolvajok, milliárdos bűnözök menekülnek
ezeken a kiskapukon. A papokkal én kivételt tennék. Megérdemlik, többet tesznek
ők a társadalomért annál, hogy két deci miseborért rendőrkézre kerüljenek.
Adj, király katonát!
Gyermekkoromban játszottuk ezt a játékot. Ha jól emlékszem, apám vitt ki
Hűvösvölgybe, a félosztálynyira való gyereket. Valaki játszotta a király
szerepét, aki igyekezett minél több gyereket a maga oldalára áthúzni.
Nos, a „király“ megint katonát kér. Az USA azt várja, hogy a NATO-szövetségesek
nagyobb afganisztáni katonai szerepet vállaljanak. Kitől több katonát, kitől
több pénzt vár.
A vonakodóktól meg azt, hogy ne csak csendes őrző-védő feladatokra
vállalkozzanak, hanem mondjuk harcoljanak is. Az amerikai vezetés a saját
katonáit is ki akarja váltani, mert azért Afganisztán nem egy leányálom.
Az USA arra számít, hogy a február 6-7-ei vilniusi NATO-tanácskozáson a védelmi
miniszterek érdemben nyilatkoznak a segítségről. Kíváncsi vagyok, mire készül
Szekeres miniszter úr? Ad-e újabb katonát Gyurcsány úr az amerikaiaknak. Én az ő
helyükben nemet mondanék.
A vasutasokkal vagyunk
Tetszik, amit a vasutasok tettek. Nem aprózták el a sztrájkköveteléseiket.
Túlmentek az eddig szokásos munkahelyi követeléseken.
Persze kértek a 2008. évi bérfejlesztésen felül 10 százalékos alapbéremelést,
azt is 2007. július elsejéig visszamenőlegesen. Ez is rendben van, de ettől még
nem kellene velük foglalkozni.
De a másik követelés a magyar kapitalizmus alapkérdéseit illeti. Miről is van
szó? Arról, barátaim, hogy valamikor közösen, sok százezren felépítettünk egy
állami vasutat, a MÁV-ot.
Joga van-e ezt a közös vagyont az érintettek egy részének, a menedzsereknek, az
állami bürokráciának eladnai, ráadásul úgy, hogy a vasutasokat kisemmizik. A
többség még hallgat, de a vasutasok nemet mondtak. Ők nem fogadják el, hogy a
MÁV Cargo privatizációs bevételéből nekik semmi sem jut. Ezért nagyszerű a
követelésük: egyszeri alkalommal nettó 250 ezer forint kifizetése minden vasutas
számára. Talán a vasutasok után a többiek sem fognak hallgatni!
