Három hete gyűjtjük az aláírásokat az Örs vezér téren. Két órakor már várnak
minket. Hoznak vissza aláírásokkal teli íveket. Integetnek, ránk mosolyognak,
„már aláírtunk“ - mondják, s érdeklődnek, gyűlik-e elég.
Nagyon jól esik a biztatás, köszönik a munkánkat, köszönik, hogy a Munkáspárt is
nap - mint nap kint van, s dolgozik értük is.
Legalább hárman mindig ott vagyunk a hatfős brigádból, így az arra járók
találkoznak hús-vér párttagokkal, s akarva-akaratlan forog a fejük a Munkáspárt
emblémájának láttán. Beszélgetni is meg-megállnak. Vitatkoznak, s tetszést
aratnak nyugodt hangvételben kifejtett érveink a kormány törvényével, a
több-pénztárral szemben.
Értik, hogy itt a tőke akarja rátenni a kezét a még állami kézben lévő, egyik
utolsó közös tulajdonra, a 10 milliós nép egészségbiztosítási pénztárára. Értik,
hogy a tőkés kezében lévő pénz nem a biztosítottnak fog fialni.
