Mi lesz veled Szerbia? Egy belgrádi választási helyiség
100 ezer szavazat-különbséggel nyerte meg Boris Tadic a szerbiai
elnökválasztást. Január 20-án az első fordulóban kilenc elnök-jelölt vett részt.
Nikolic ekkor 1,6 millió szavazatot kapott, többet, mint Tadic. Azért kellett a
kilenc jelölt, hogy megosszák a szavazatokat, ne engedjék a radikálisokat az
első körben nyerni, s utána összeálljanak Tadic támogatására.
Lehet-e Európában Brüsszel és Washington akarata ellen menni? A vasárnapi
szerbiai választások újra bebizonyították: ahol a NATO érdekeit veszélyeztető
politikus kerül tűzközelbe, nem hagyják győzni.
Fejlődés vagy az elmaradottság, Európai Unió vagy Oroszország - a nyugati
kommentárok szerint ez volt a szerbiai elnökválasztás tétje. Boris Tadic eddigi
elnök, a Demokrata Párt vezetője képviselte e forgatókönyv szerint az első
lehetőséget, Tomislav Nikolic, a Radikális Párt első embere a másodikat. A
vasárnapi választásokat pár tízezer szavazat előnnyel Tadic nyerte. Innentől
tehát töretlen gazdagodás és uniós tagság várna a dél-szláv ország sokat
szenvedett lakóira?
Egy fenét! Az első felvetéssel a rendszerváltás utáni volt szocialista országok
életét ismerve foglalkozni is kár, de hasonló mézesmadzag a második is. Belgrád
nem került közelebb az uniós tagsággal Tadic győzelmével sem, mint ahogy nem
lettek volna orosz katonai bázisok Szerbiában, ha Nikolic győz. Miről van tehát
szó?
Jugoszlávia szétverése, Slobodan Milosevic megbuktatása után a NATO stabil és
biztos szövetségesre remélt lelni Szerbiában. Az "istenverte" szerbek azonban
még demokrata vezetőik alatt sem teljesítették mindenben a Nyugat akaratát:
elsősorban nem adtak át mindent a multinacionális tőkének.
Nem mintha Tadicék erre nem lettek volna készek, egyszerűen az ország belső
erőviszonyai miatt erre nem voltak képesek. A Radikális Párt nem baloldali párt,
pláne nem kommunista. A privatizáció ellen semmi kifogásuk, ám nem engedték,
hogy a nyugati tőke kerüljön túlsúlyba. Ebben nem csak a Szerb Szocialista Párt,
de a „demokrata tábor“ más pártjai is támogatták őket. A brüsszeli zsarolás,
miszerint, ha nem adják ki a háborús bűnösnek kikiáltott Ratko Mladicot és
Radovan Karadzicot, nincs együttműködés, csak olaj volt a tűzre.
Mit lehetett tenni? Ha Szerbia nem lehet teljesen a miénk, inkább pusztuljon,
vagy legalábbis vegetáljon - döntöttek Washingtonban és Brüsszelben, és újra
elővették a koszovói kártyát.
A koszovói albánok Belgrád elleni kijátszásával már sikerült egyszer háborút
provokálni, NATO-protektorátust csinálni az egykori jugoszláv tartományból.
Most úgy határoztak, legyen Koszovó teljesen független. Mármint Belgrádtól
független, merthogy a Washingtonhoz és Brüsszelhez innentől a létező
legszorosabb szálak fűzik majd. Egy független Koszovó létrehozása sérti a
nemzetközi jogot, és a környező volt jugoszláv tagállamokban élő albánok miatt
újra meggyújtja a kanócot a balkáni puskaporos hordón.
A NATO központjában azonban úgy érzik, ők ellenőrizni tudják, hogy "meddig ég a
kanóc", mi több ezzel zsarolhatják, és sakkban tarthatják a balkáni országokat.
Ha Szerbiában most Nikolic győz, Koszovó ugyanúgy független lesz, azonban a
Nyugat szerbiai pozíciói számottevően meggyengülnek. Tadic újbóli elnöksége
biztosítja, hogy a már megszerzettet - vállalatokat, gyárakat, üzletláncokat,
koncessziókat - megtarthassák, s a jövőben valamikor tovább növelhessék. Ezért
vetett be a Nyugat mindent Tadic győzelme érdekében. Amerikai
kampánytanácsadókon keresztül a dollár és euró százmilliókon és felelőtlen
ígéreteken át - az uniós tagságot még csak nem is fontolgatják Brüsszelben - a
különböző népcsoportok legaljasabb manipulálásáig.
Még a korábban egymással hadakozó magyar pártocskákat is kibékítették Tadic
győzelme érdekében - a támogatási pénzek megvonásának ígérete gyors egyezségre
késztetett. Az "orosz veszély" kártyájának kijátszásával párhuzamosan a Nyugat
még Moszkvával is kompromisszumot kötött: Szerbia energiaiparáért cserébe
Oroszország semleges maradt.
Az orosz tőke érdekei Putyin szemében is fontosabbnak bizonyultak a nemzeti
érdekeknél. Ezen a választáson a szerbeket leszámítva szinte mindenki nyert
valamit.
