Cikkek
 

A Munkáspárt segít a váci munkásoknak

Hírek

Tüntetés a General Elektric váci üzeme előtt az elbocsátások ellen

Tavaly év végén több forrásból is arról értesültünk, hogy a General Elektric váci izzó gyárban nagy arányú létszámleépítés várható.

Az egykori Tungsram gyár szakszervezete a cég központi irodájánál tiltakozó demonstrációt tartott, illetve figyelmeztető munkabeszüntetést tartott a gyártósorok elvitele miatt.

A Magyar Kommunista Munkáspárt szívén viseli a magyar dolgozók harcát. A párt mindent megtesz, hogy segítsen azon szakszervezeteknek, amelyek valóban képviselni akarják a magyar munkást. Tavaly Dunaújvárosban a Hankook, Esztergomban a Suzuki szakszervezeti aktivistáival találkoztunk, idén január végén a GE váci gyárába mentünk el. Nagy István, a helyi szakszervezet, a TDFSZ vezetője érdeklődéssel fogadta képviselőinket.

A gyors ismerkedés után a közepébe vágtunk: mondja el, hogy mi a helyzet, miben segíthetünk. Nagy István nem kérette magát, mosolygott, látja , hogy olyanokkal van dolga, akik már láttak belül is munkahelyet.

Ahhoz hogy megértsük a jelenlegi váci állapotokat, vissza kell menni az időben a rendszerváltásig. A nagy hagyományú, ráadásul nyereséges Tungsramot először egy osztrák cég vette meg, melynek részvényei a Generál Elektric tulajdonába vándoroltak. A privatizációs trükkre elsősorban azért volt szüksége az amerikai multinak, hogy minél több magyar állami támogatást vehessen fel. A privatizációs szerződésben a termelés modernizációjára is kötelezettséget vállaltak, azonban az ígéret csak ígéret maradt.

Az ígéretek, az új modern gyártósorok ígéretek maradtak. Hoztak ugyan új gyártósorokat a bezárt angliai üzemből, de a több mint harmincéves korú gépeket jóindulattal még újszerűnek sem lehetett nevezni. Ezeken a lestrapált gépeken követelik most is a minőségi munkát. Sőt, most ezeket akarják elvinni tovább Nagykanizsára mivel ott olcsóbb a munkaerő Magyarországon. A következő állomás várhatóan a Távol-Kelet lesz.

Egyelőre azonban a váci üzemért küzdenek. A GE itt is „trükkösen“ cselekszik, nem egyszerre, hanem havonta, kisebb csoportokban bocsát el munkásokat, így fittyet hányva a kollektív szerződésre, a magyar törvényekre. Hiába, ha a multi valamit fel akar számolni akkor azt fel is számolja - mondta a szakszervezeti vezető.

Ráadásul az MSZP-SZDSZ-kormány által folyamatosan meghozott energiaáremelések is megtették a hatásukat. Nagy István szerint a régi szakmailag hozzáértő gyári és kereskedelmi szakembereket elküldték a cégtől, és fiatal, hozzá nem értő, a munkást sokszor emberszámba sem vevő vezetést neveztek ki. A cég piaci részesedése Európában így több mint a felére csökkent, mint amennyi a szocializmus éveiben volt.

Megdőlni látszik, amit folyton-folyvást hangoztatnak a neoliberális urak! Az, hogy az állam rossz gazda és a magánkézben van jó helyen egy cég, itt megdőlt az állítás! Állami kézben a vállalat piaci részesedése Tungsram néven Európában több mint 12%-os volt, az USA-ban saját gyárai voltak. Ma a külföldi piaci részesedés alig éri el az USA-val együtt a 6%-ot. Más kérdés, hogy ezen mit keres maga a multi, hiszen a haszonkulcsa nem csökkent, hanem tovább nőtt az elmúlt években. Aminek persze a kevesebb munkahely, vagy adott esetben a gyengébb minőség az ára.

Ezek után nyilvánvaló, hogy a rendszerváltó magyar urak, semmit nem hajlandók tenni a cég megmentésének érdekében. A „nem szólhatunk bele a piacgazdasági folyamatokba“ kijelentéssel elintézik az ügyet.

A megbeszélések végén megállapíthattuk: hasonlóan látjuk a világot. A szakszervezeti vezető megígérte, hogy értesíti a Munkáspártot a fejleményekről, akkor eldöntjük, miképp cselekedhetünk közösen. Mi megígértük, mindenképpen ott leszünk, nem hagyjuk magára a váci munkást!