Cikkek
 

Beszélgetés Kozák Andrással, Budapest 1. választókerületének KB-képviselőjével
"Csak annak jusson fény és szabadság, ki mindennap maga küzdi ki!"

Pártélet

Kozák András kollégái körében

Mostani számunktól kezdve bemutatjuk a Központi Bizottság egy-egy képviselőjét. Ezúttal Kozák Andrással, Budapest 1. választókerületének KB-képviselőjével ismerkedhetünk meg.

- A kezdő idézetünk Goethétől származik és a Te internetes iwiw-oldaladon találtam. Mi hozott, mi tart a pártban?

- Gyermekkori történet. Boldog gyermekkorom volt. Akkor a szülők még becsületes munkával biztosították a jólétet a családnak. A közösségi értékek tiszteletére neveltek, tisztességre, emberségre. Tizenhárom éves korom óta ismerkedem a politikával saját elhatározásból, érdeklődésből, szorgalomból. A történelem és az irodalom szeretete vezetett ide. Első nagy „kalandom“ Engels Anti-Dühringje volt. Bevallom, akkor még nem értettem mindent. Később többször újraolvastam.

- Mivel töltöd a szabadidőd?

- Mi, tanárok aszkéta-rabszolgák vagyunk. Ha marad idő, digitális médiával, olvasással, zenehallgatással foglalkozom. Magyarnóta szövegeket írok, néhány versemet megzenésítették. Alapító tagja vagyok a Dohnányi Ernő Fúvószenekarnak. Szívesen járnék többet operába. A Borisz Godunov megtekintése rövid távú célom. Az igazság az, hogy az ilyen feltöltődésekhez ma már sem idő, se pénz nincs.

- Mi a személyes tapasztalatod az elmúlt idők változásaival kapcsolatban?

- Bérből és fizetésből élő emberként - értelmiségi proletárként - benne élek a tőkés kizsákmányolás által uralt társadalomban, amelyet a multinacionális nagytőke irányít.

Az életünk szinte valamennyi szegmensében jelen van a kizsákmányolás, az anyagiasság, és ennek rendelődik alá a becsületes emberek léte. Pedagógusként azt tapasztalom, hogy a létfenntartásért küzdő emberek az erkölcsi-anyagi elnyomorodás, a szellemi mélypont felé sodródnak. A halmozottan hátrányos helyzetű családokban született gyermekek tudása egyre kisebb súllyal jelenik meg a ma értékrendjében. Hiányzik a biztos, nyugodt családi háttér. Nagyon nehéz ma 8-14 évesnek lenni. A szülők kenyérért futkosnak, és alig van idejük a gyerekeikkel foglalkozni.

- Ezek után nagyon nehéz azt kérdezni, hogy mi a legfontosabb érték a Te életben?

- Kommunistaként az elnyomottak biztatását, az utat mutató harcot a közösségi értékekért tartom a leglényegesebbnek. Azt a harcot, amelynek eredménye az emberközpontú társadalom. Emberként pedig a tisztességes helytállást, becsületet, és más pozitív értékek képviseletét a munkában és a magánéletben. Pedagógusként jövőt adni, élhető jövőképet nyújtani a felnövekvő generációnak, élni a legszebb hivatásért, az emberré nevelésért.

- Mit szól a családod a pártmunkához?

- Családom elfogadja, és tiszteletben tartja a meggyőződésemet. Otthon semmiféle politikai konfliktushelyzet nem alakul ki. A családom tagjai nincsenek velem egy platformon. Tiszteljük egymás meggyőződését.

- Ha találkoznál az aranyhallal, mi lenne a három kívánságod?

- Marxistaként számomra a gondolkodás materialista alapú, nem hiszek a csodákban. Persze jó eljátszani a gondolattal. Elsőként: legyen igazságosabb a világ. Az igazság kerüljön előbbre az értékek sorában, mint a pénz.
Másodikként: az ember legyen valóban ember, s ne mások rabszolgája. Harmadikként: legyen általános béke. Amíg nincs aranyhal, ezekért a célokért küzdeni nemes küldetés.

- Mit olvastál mostanában? Mit néztél televízióban, moziban, színházban legutóbb?

- Az olvasmány, a művészet nem utolsó sorban érzelmi motiváció a harcban. Majakovszkijt a világirodalom legnagyobb költőjének tartom, és naponta olvasom. Szívesen olvasom Thomas Manntól a Varázshegyet, Móricz történelmi regényeit. A 20. századi drámákat és regényeket nagyon kedvelem. Újságot főleg on-line formában olvasok, tájékozódom a polgári sajtó rengetegében, de az egyetlen objektív valóságot tükröző újságnak A Szabadságot tartom.

- Van vörös inged?

- Természetesen, az elsők között vettem át. Kovács István, a fő szervező személyesen keresett meg, és nagyon tetszett az ötlet. A vörös ing csak azokon áll jól, akiknek a gondolkodása is vörös. József Attila írta le: „Az én vezérem bensőmből vezérel.“

- Kiderült a beszélgetésből, hogy mivel foglalkozol. Hol szolgálod a nemzetet?

- A budapesti Tímár utcai általános iskola igazgatóhelyettese vagyok, magyar-könyvtár szakos tanár, ezen kívül egy pedagógiai szolgáltató intézmény külső integrációs szakértőjeként dolgozom. Eredeti foglalkozásom vegyész. Erre különösen büszke vagyok!

Fogarasi Zsuzsanna

Kozák András 1975-ben született. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara magyar-könyvtár szakát, BME Közoktatási Vezető szakát végezte el. Van zeneiskolai végzettsége is. Pedagógus. Budapest III. kerületében a Tímár utcai általános iskola igazgató-helyettese. A Független Pedagógiai Intézet külső munkatársaként IPR-tréningeket tart és mentorál. Nyaranta táborvezetői megbízást teljesít. A Munkáspárt ismert személyisége. Korábban tagja volt az országos elnökségnek, jelenleg a tágabb vezetésben, a Központi Bizottságban tevékenykedik. Számos magas szintű előadást tartott elméleti kérdésekről.