Cikkek
 

A Fratanolo-Vajnai párt az MSZP mellett, a nép ellen

Vélemény

A 2006-os párt megint kitett magáért. Közzétették álláspontjukat a március 9-ei népszavazásról. Jelest érdemelnek az MSZP, és persze vele együtt a nagytőke támogatásából.

Mit is mondanak ugyanis egykori párttársaink? A 2006-os párt bátran kijelenti, hogy „ellenzi a privatizációt a közszolgáltatások területén“. Ok! Ez egy szép baloldali követelés. Nem túl radikális, nem túl eredeti, de elmegy.
A kérdés az, hogy miként lehet elérni akkor, amikor az MSZP-SZDSZ-kormány pontosan ezt csinálja, azaz privatizálja a közszolgáltatásokat. Őket nem hatotta meg sem az, hogy a köztársasági elnök visszaküldte a törvényt, sem az, hogy sztrájkol a LIGA, sem az, hogy tüntetnek a szakszervezetek.

A 2006-os párt a népszavazás ellen, az MSZP mellett

Nos, egy út most kínálkozik, a népszavazás útja. Nem lehetünk naivak, nem hihetjük, hogy a kapitalizmust meg lehet népszavazáson változtatni. De van néhány dolog, amire még a mostani magyar viszonyok között is jó. Jó arra, hogy alkotmányos keretek között némi cselekvési lehetőséget adjon sok millió elégedetlen embernek.

Jó arra, hogy ráébressze az MSZP egy részét, természetesen nem Gyurcsányt és elvakult környezetét, hanem a gondolkodó részt, hogy az embereknek már nagyon elegük van belőlük. A 2006-os párt azonban nemet mond a március 9-ei népszavazásra, nem támogatja. Annak ellenére fellépnek ellene, hogy ez emberek ezt akarják, s azért akarják, mert pontosan értik, hogy véglegesen tönkremennek, ha magánkézbe kerül az egészségbiztosítás, és megvalósul mindaz, amit a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj jelképez.

Nincs antikapitalista kapitalizmus

Mit javasol ehelyett a 2006-os párt? Előállnak a nagy trükkel. A társadalombiztosítás legyen társadalmi ellenőrzés alatt! „A korábban megszüntetett Társadalombiztosítási Önkormányzat visszaállítását és vagyonhoz juttatását követeljük. Az Önkormányzatban az illetékes állami szervek, a szakmai szervezetek, a szakszervezetek és a civilszervezetek egyaránt 1/4-es arányban kapjanak képviseletet.“- olvashatjuk a nyilatkozatukban,

Látszólag az ötlet kiváló. De csak látszólag. Szegény Marx és Engels ilyenkor forognak a sírjukban. Hiába írtak ugyanis oldalakat erről a Kommunista Kiáltványban, a 2006-os pártban ezt nagyívben elfelejtik. A tőkés rendszer - ahogyan a nevében is van - rendszert alkot, egymással logikailag összefüggő elemek rendszerét. A kapitalizmusban nem lehet a kapitalista rendszertől idegen rendszereket alkalmazni.

A társadalmi ellenőrzés idegen a tőke lényegétől. A 2006-os párt és az egész szocialista értelmiségi kör a társadalmi ellenőrzés szép eszméjével pontosan azt a látszatot akarják kelteni, hogy a tőkés viszonyok között szebbé, jobbá, társadalmibbá lehet tenni a kapitalizmust. Más szóval, ne vegyük észre, hogy az MSZP korlátlanul kiszolgálja a multikat! Ne vegyük észre, hogy azért ragaszkodnak foggal-körömmel az egészségügy eladásához, mert megígérték a külföldi tőkének! Ne vegyünk észre semmit, csak ringassuk el magunkat a tőkés szocializmus illúziójában.

A Fratanolo-Vajnai-párt - revizionista párt a tőke szolgálatában

A 2006-os párt revizionista párt. A revízió azt jelenti: felülvizsgálni valamit. A revizionizmus a marxizmus tételeinek felülvizsgálatát jelenti. A marxizmus arra tanít, hogy a kapitalizmust kell megdönteni ahhoz, hogy a nép alapvető érdekei érvényesüljenek.

A Fratanolo-Vajnai-féle párt azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy nem kell semmit sem csinálni, nem kell sztrájkolni a kormány ellen, nem kell elmenni a népszavazásra, csak várni kell, amíg majd a kormány elkezdi a társadalmi párbeszédet, és önként és dalolva nem a külföldi tőkéseknek adja az egészségügyet, hanem a magyar társadalomnak.

Ezért revizionista az ő pártjuk.Mi, a Munkáspárt ennek az ellenkezőjét mondjuk. Menj ki az utcára, gyűjts az aláírásokat, találj új embereket, új kádereket, dolgozz, harcolj! A mi utunk a kapitalizmus elleni harc. Ahogyan Marx és Engels is harcról beszélnek, mi is harcról beszélünk. A tőkét ugyanis nem lehet harc nélkül megdönteni.

Az osztályok és az osztályharc nem szűnik meg a mai Magyarországon sem. Aki ennek az ellenkezőjét mondja, az nem marxista, nem kommunista.

A Fratanolo-Vajnai-féle párt ezúttal nagy szolgálatot tesz az MSZP-nek, és rajtuk keresztül a tőkéseknek. Az MSZP-nek ma baloldalon nincs baloldali pártszövetségese. Aki lehetne, azokat már régen lenyelték. A Fratanolo-Vajnai-féle 2006-os párt balról bírálja az MSZP-t, de úgy, hogy egyúttal támogatja is. Vajnaiék azzal, hogy nem hirdetnek könyörtelen harcot a kormány ellen, lényegében hitelesíthetik azt, ami nincs, azaz az MSZP nem létező baloldaliságát.

Lényegében ugyanazt a szerepet játsszák el balról, mint amit Dávid Ibolya jobbról. Hitelesítik az MSZP-t, és igyekeznek a saját szavazótábort becsapni, félrevezetni. Az MDF a Fideszt támadja és igyekszik szavazókat átvinni a Fidesztől. Nem az MSZP-be, mert az nem menne, hanem az MDF-hez, ami mostanság ugyanaz.

A Vajnai-féle társaság a Munkáspártot támadja, és igyekszik magához vonzani azokat az MSZP-szavazókat, akiknek már borzalmasan elegük van Gyurcsányból, Horváth Ágnesből, az egész - liberális és tőkés érdekeket kiszolgáló - MSZP-garnitúrából.

A Munkáspárt ellenben március 9-én igent mond a népszavazás kérdéseire. A tandíj, a kórházi napidíj és a vizitdíj ugyanannak a felfogásnak három eleme. Ez a felfogás a szocialisták, a liberálisok felfogása: döntsön a piac, még akkor is, ha a nép beledöglik!

Mi ezt a felfogást nem fogadjuk el, és harcolunk ellene minden eszközzel. Ezért megyünk el március 9-én a népszavazásra, és ezért mondunk igent a kérdésekre.

Ezért gyűjtöttünk össze már eddig 30 ezer aláírást az egészségbiztosítás privatizálása elleni népszavazásra, és ezért folytatjuk a gyűjtést.