Valamelyik választás utáni megyei elnöki értekezleten - amikor „ernyedten“
ültünk - azt mondta a párt elnöke, hogy (nem idézet) nem szabad önsajnálkozásba
és a választási munka utáni „semmittevésbe roskadni“. A párt is olyan, mint a
hadsereg. Ha a katona nem kap feladatot, magától biztosan nem tesz semmit, és
ezt hamar meg lehet szokni. Feladatot kell adni, állandó munkával kell, illetve
kellene mozgásban tartani a pártot, hogy éljen.
Miért mondom el ezt? Most folyik a népszavazásra az aláírásgyűjtés. Azt
gondolhatnánk, mindenki érti, hogy miről van szó, hiszen 2004-ben mi, egyedül -
minden külső segítség nélkül - gyűjtöttük össze a 300 ezer aláírást a kórházak
eladása elleni népszavazásra. Most ugyan nem mi kezdeményeztük ezt az
aláírásgyűjtést, de a mi eredeti elképzelésünk részét képezi ez is.
Gondolhatnánk, hogy magától értetődően támogatjuk. Gondolhatnánk, mondom én.
Sajnos, nem így van! Párttagjaink - tisztelet a kivételnek - nemcsak, hogy nem
gyűjtenek, de olyanok is vannak, akik alá sem írják. Azt mondják, a Fidesz-t nem
támogatják. Sokan nem is értik, miről is van szó. Nem értik, hogy nem pártot,
nem szervezetet támogatunk, hanem ügyet, jó ügyet. A Munkáspárt minden jó ügyet
támogat, bárki is kezdeményezi azt. Hiába bizonygatjuk, magyarázzuk, jobb
esetben elhallgatnak, de érezhető, hogy nem teszik magukévá érveinket.
Folytathatnám, gondolom máshol is vannak ehhez hasonló gondok.
Sokat gondolkodtam az utóbbi időben azon, hogy merre, hogyan tovább?
Megöregedtünk, elfáradt ez a tisztességes, becsületes kommunista gárda.
Pártelnökünk intelme igaz. Új feladatot kell adni, mozgásban kell tartani a
pártot! Igen! Feladatot még csak-csak lehet adni, de a mozgósítás egyre
nehezebb. Az elmúlt évek elnöki látogatásai már érzékeltették ezt a problémát,
amikor is az elnökkel történő találkozókra egyre gyérebben érkeztek elvtársaink.
És nem azért, mert nem akartak találkozni a párt elnökével, hanem már nehézzé
vált a mozgás, és a feledékenység is szerepet kap.
Sokat beszélgetek idős elvtársainkkal, és tapasztalataim innen származnak.
Mindannyiunknak keresni kell a tespedtségből kivezető utakat. Erre az írásra az
motivált, hogy próbálkozzunk meg egy „vitaoldal“ indításával az újságunkban. Ezt
vitaindítónak szánnám. Sok tapasztalt, bölcs elvtársunk van, akik sok mindent
megéltek az életben. Írjanak, javasoljanak, adjanak ötleteket, írják meg, ha
sikereik vannak, írják meg azt is, ha elrontottak valamit, mert ha merik
vállalni a rossz kivitelezés beismerését, az is tapasztalat másnak.
Szóval indítsunk egy vitát. Merre, hogyan tovább?
Én is úgy látom, egyetértve a KB álláspontjával, hogy meg kell újítani a megyei
vezetéseket. Fiatalítani kell olyanokkal, akik fel tudnak pörögni; van új
elképzelésük, lendületük; értik a kialakult társadalmi és politikai viszonyokat,
azokat tudják kezelni. Szükség van ránk, öregekre is, úgy gondolom, de már nem
az első sorban! Fogyunk létszámban, és egyben öregedünk. Meg kell találni a
megoldást a pártépítésre, és ezzel együtt a „területfoglalást“ is.
Ez utóbbi alatt értem a „szűz-területek“ minél nagyobb csökkentését, szervezetek
létrehozását.
Nálunk, Győr megyében vannak fiatalok. Közénk kerülésük után - bennük látva a
perspektívát - gyorsan pozíciókba kerültek. Ők is akarták, mi is megoldhatónak
láttuk. Nagyvárosi pártvezetők, országgyűlési képviselőjelöltek lettek egyik
napról a másikra. Nem az elképzeléseik szerint alakultak a dolgok, lassan-lassan
visszahúzódtak. Mára nagyfokú passzivitás tapasztalható részükről. A helyzetet
nekünk kell kezelni, egyénenkénti elemzésre, a miértek keresésére van szükség,
hogy felerősödjön ez a már meglévő fiatal mag.
Az utóbbi időkben Sopronban van remény taglétszám növelésére. A csírái
mutatkoznak Győrben egy új alapszervezet megalakításának. Ez utóbbi lehetőség
éppen az utcai aláírásgyűjtés folyamán került látókörbe. Vas megyében is
körvonalazódik bizonyos előrelépés. Zala megye funkcionál is, meg nem is.
Keszthelyi szervezetünket egy fiatal párttagunk tartja életben, nagykanizsai
elvtársaink a régió létrehozása óta „csendbe zárkóztak“. Látjuk úgy-ahogy a
kibontakozási lehetőségeket, és tudjuk, hogy ezeket nem megtalálni kell, hanem
kihasználni.
A módszertani variánsokat kell keresnünk, és nem kevésbé fontos, hogy a személyi
feltétel is meglegyen a kivitelezéshez.
A harmadik fontos feladat a párt derékhadát alkotó öreg gárda tagjainak
kezelése, ápolása, mert rájuk nagy szüksége van a Munkáspártnak. Ők a mi
gyökereink. Nélkülük nincs Munkáspárt.
