Amerikai bábállam a Balkánon

Külföld

Százezrek tüntetnek Belgrád utcáin

Koszovó függetlenségének kikiáltása nem a nemzeti önrendelkezés diadala, mindössze egy kétmilliós amerikai támaszpont jön létre a Balkánon. Ráadásul a pristinai döntés nem teremt precedenst, inkább csak megnehezíti a kisebbségben élők sorsát.

Utoljára Jugoszlávia bombázása idején vonultak utcára ilyen egységben Szerbia lakosai, mint az elmúlt héten. Sok év után most először tűntek fel ezerszámra a Szlobodan Milosevics egykori szerb elnököt ábrázoló plakátok is. Valószínűleg az a vasárnapi pillanat, amikor Pristinában kikiáltották Koszovó függetlenségét, volt az a perc, amikor Szerbia-szerte mindenki számára világossá vált: Jugoszlávia 1999-es bombázásának semmi köze sem volt a koszovói albánokhoz vagy szerbekhez, egyedül Washington balkáni törekvései miatt kellett ezreknek meghalniuk, százezreknek elhagyniuk otthonaikat. Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek be kellett fejezniük Jugoszlávia szétzúzását, ebben a tervben Koszovó függetlensége volt az utolsó lépés.

Persze látszat-függetlenség ez: Hasim Thaci, a CIA által felfegyverzett albán gerillaszervezet vezéréből lett miniszterelnöknek csak az lesz a dolga, hogy belföldön rendet tartson. Sőt, még ehhez is kap NATO-katonákat és rendőröket. Minden mást tengerentúli mentorai intéznek el helyette. Neki csak alá kell írnia néhány katonai és gazdasági megállapodást, melyek következtében évtizedekre amerikai bázisok, s reményeik szerint örök időkre(!) amerikai befektetések létesülnek. Thaci mára kiismerhette gazdáit, alighanem megérzi majd, mikor kell majd újra Belgrádot provokálni, mikor kell a környező országokban lakó albánokat feltüzelnie, mikor kell pogromot intéznie a koszovói szerbek ellen. Ha meg nem, megmondják, s ha abból sem ért, majd lesz új Hasim Thaci.

A koszovói albánok többsége persze alighanem ezen az áron is örül a Szerbiától való elszakadásnak - a több évtizedes kölcsönös politikai manipuláció, a külföldről jött ösztönzés, s a mindennek talajt adó rettenetes szegénység megtette a hatását.

Felvetődik az is, miért ne lehetne Koszovó független, ha az ott élő albán többség azt szeretné? S egyáltalán, ha egy népcsoport külön akar boldogulni a többségi nemzettől, miért ne tehetné? Magyarként lehetetlen, hogy ne jusson eszünkbe azonnal Erdély, s a többi határon túlra szorult honfitársunk. Koszovóval itt a példa, újra lehet módosítani a határokat, diadalmaskodhat a népek önrendelkezésének joga, amit az első világháború után nem csak a tehetetlen amerikai Wilson elnök, hanem Vlagyimir Iljics Lenin is hirdetett.

Nem lehet! S valószínűleg ez az egész történet lényege: Koszovó függetlensége nem teremt precedenst! Koszovó függetlenségét az Amerikai Egyesült Államok erőszakolta ki, az Egyesült Nemzetek Szövetsége nem hagyta jóvá. Nem is fogja, mint ahogy Bush elnök is tökéletesen nyilvánvalóvá tette: Koszovó elszakadhat Szerbiától, mert mi ezt akarjuk, innentől azonban „coki, te!“.

Nem lesz független a Koszovó északi részén élő szerb többség, nem dönthetnek önállóan a Boszniai Szerb Köztársaság lakosai sem. De nem kapnak függetlenséget a kaukázusi amerikai bábállamtól, Grúziától elszakadni akaró területek, s ez lesz a sorsa a szintén egy közösségben élő spanyolországi baszkoknak is. Ha Koszovó precedens lenne, lehetne végre kurd állam is. Ez viszont felborítaná Amerika iraki terveit, s ami talán még ennél is fontosabb, Törökország megorrolna Washingtonra. Európa pillanatnyilag legnagyobb létszámú hadserege a török, az ország tele amerikai katonai bázissal, ezt nem lehet kockáztatni pár tízmillió ember jogaiért.

Göncz Kinga, a magyar kormány tökéletesen dilettáns külügyminisztere javasolja, hogy mi is ismerjük el Koszovó függetlenségét. Ha azt hinnénk, hogy nem amerikai parancsra, hanem valamilyen nála nehezen értelmezhető hazafiasság alapján cselekszik, gondolhatnánk, a határon túl élő magyarok sorsa izgatja. Most egyszerűen: egy túrót!

Ha a Magyar Köztársaság ma elismeri Koszovó függetlenségét, legfeljebb arra kap lehetőséget, hogy újabb katonákat küldjön Afganisztánba. A Szerbiával való gazdasági kapcsolatok tönkremennek, újabb érveket adunk a helyi nacionalizmusnak a Vajdaságban, Szlovákiában és Romániában.

Az ő önrendelkezésük ugyanis nagyjából annyira érdekli a Nyugatot, mint anno az indiánok jogai. Rezervátumokat csak célszerűségből hoznak létre. Egy, ami fontos: hódolj, vásárolj, termelj!