Mi
a
bal
szemünkkel
nézünk
a
világra.
Így
sok
mindent
észreveszünk,
amit
csak
a
jobb
szemünkkel
nem
látnánk.
Másként
is
látjuk
a
világot,
mondjuk
úgy,
balszemmel.
Ezután
minden
számunkban
elmondjuk,
miként
is
látjuk
az
éppen
esedékes
eseményeket
a
saját
politikai
értékítéletünk
alapján,
balszemmel.
|
IZRAEL
IGAZSÁGOS
HÁBORÚJA?
Azt
mondja a
rádió,
hogy Izrael
háborúja
a palesztinok
ellen, igazságos.
Melyik rádió?
Melyik,
melyik?
Nálunk
speciel
majdnem
mindegyik
ezt mondja.
Nem
mondom,
igazságos
háborúk
persze vannak.
Amikor az
amerikai
néppé
formálódó
egykori
telepesek
kivívták
függetlenségüket
Angliával
szemben,
igazságos
háborút
vívtak.
Az angolok
meg igazságtalant.
Amikor ugyanez
a telepes
népség
nekiesett
az őslakos
indiánoknak,
az igazság
már
az indiánok
oldalán
volt. És
tudod, az
ő igazságukon
jottányit
sem változtat
az, hogy
hány
nyílvesszőt
lőttek az
amerikai
katonákra,
sőt még
az sem,
hogy azok
a civilizálatlan
indiánok
bizony meg-megskalpolták
a fehéreket.
Mondhatnánk,
és
biztos vannak,
akik mondják
is, hogy
a telepesek
csak önvédelemből
mészárolták
az indiánokat.
Bizonyára
voltak telepesek,
akik tényleg
önmagukat
védték,
de az összes
telepesek
együttvéve
már
életteret
kerestek
maguknak,
és
ennek az
indiánok
voltak útjában.
Hidd
el, hogy
a mostani
izraeli-palesztin
konfliktus
esetében
sincs ez
másként.
A palesztinok
mostanság
valóban
lőnek ki
rakétákat,
ami mindenből
kiragadva
nem túl
szép
dolog. Csakhogy
ezek a palesztinok,
akár
radikálisok,
akár
békülékeny
természetűek,
otthon vannak.
Érted?
Otthon.
Az izraeliek
úgy
gondolják,
hogy ők
vannak otthon,
csakhogy
ez nem igaz.
Még
akkor sem
igaz, ha
azt gondolják,
hogy voltaképpen
az egész
világ
az övéké.
Szerencsétlen
palesztinokat
annak idején
elkergették
szülőföldjükről,
és
évtizedek
óta
igyekeznek
megkapaszkodni.
Izrael,
az USA,
de voltaképpen
Európa
is igyekszik
megfojtani
őket. Izraelben
a hírek
szerint
négy
izraeli
halt meg
a palesztin
rakéták
miatt. Izrael
válaszul
majd ötszáz
arabot ölt
meg. Szépen,
módszeresen,
kulturáltan,
bombákkal
és
rakétákkal.
Nos, szerinted
ez az igazságos
háború?
HAMIS
A VÖRÖS
ZÁSZLÓ!
A
munkáspártok
tavalyi
nemzetközi
találkozóján
állt
fel az egyik
orosz küldött,
és
sokakat
meghökkentett
azzal, amit
mondott.
„A válság
olyan mély,
hogy a tőkések
a kapitalizmus
védelmében
semmitől
sem riadnak
majd vissza.
Jönnek
majd az
álkommunisták,
sőt a tőkések
s vörös
zászlóval
a kézben
fogják
védeni
a kapitalizmust.”
Néztem
a magyar
állami
televízió,
értsd:
kormány-televízió
szilveszteri
műsorát.
Nos, itt
vannak!
Mármint
az álkommunisták,
a vörös
zászlós
tőkések.
Te is láttad?
Volt itt
minden,
ami jót
a szocialista
korszak
televíziójában
megcsináltak.
„Otelló
Gyulaházán”
Básti
Lajossal,
Törőcsik
Marival,
és
gyermekkorom
nagy szerelmével,
Domján
Edittel.
Volt Bodrogi
is, és
persze Hofi
Géza
minden mennyiségben.
Eddig a
pontig még
nem is gyanakodtam.
Lehet, hogy
kevés
a pénz,
ezért
hozzák
elő a régieket.
De egyszer
csak Kálmán
György
hangját
hallom:
„Hanyas
vagy? ‘28-as?
Mi félszavakból
megértjük
egymást.”
Megálltam,
már
én
sem emlékeztem
Szilágyi
György
költeményére.
Megvallom
őszintén,
hogy meghatódtam.
„Mi érkeztünk
a fényes
szelek hátán!
Megforgattuk
a világot.
És
a világ
forgott
velünk!
Éheztünk,
fáztunk
és
új
indulókat
tanultunk.
Megtanultuk
mi már
ezt a harcot…”
Mi
ez? Kommunista
propaganda
a magyar
állami
televízióban
2008 szilveszterén?
Új
rendszerváltás
persze nem
volt, mert
a szocialista
filmek közé
szépen
odacsempészték
a rendszerváltás
pillanatait.
Legyen világos,
hogy ki
az úr
a háznál.
De mégis!
A Szilágyi-vers
nagyszerűen
megfilmesített
változatának
felvillantása
valami másról
szólt.
Arról,
hogy a magyar
kapitalizmus
nagy bajban
van. Arról,
hogy megint
nem a gazdagokkal
fizettetik
meg a válságkezelést,
hanem velünk.
Arról,
hogy például
Pécsen
6,4 százalékkal
több
lakbért
kell fizetniük
a pécsi
önkormányzati
lakások
lakóinak.
Arról,
hogy Budapesten
14,1 százalékkal
fizetünk
többet
a szemételtakarításért
annak ellenére,
hogy az
üzemanyag,
vagyis a
szállítási
díj
jövőre
várhatóan
olcsóbb
lesz. Arról,
hogy átlagosan
7,9 százalékkal
emelkednek
a BKV jegy-
és
bérletárai.
Arról
szól
mindez,
hogy Téged,
kedves olvasó,
szépen
álomba
akarnak
ringatni.
Gondold
azt, hogy
szocializmus
van, Hofival
és
Szilágyi
Györggyel!
Gondold
azt, hogy
ez a társadalom
Rólad
szól,
ezért
jogos, hogy
a terheiben
Neked kell
a nagyobb
részt
vállalni.
Ne lázongj,
ne tüntess,
ne sztrájkolj,
mert ez
az ország
a Tied!
Arról
szól,
hogy éket
akarnak
a nemzedékek
közé
verni. Te,
fiatalabbként,
aki naponta
bejársz
a munkahelyedre,
és
szembesülsz
a magyar
kapitalizmus
minden szemetével,
Te már
tudod, hogy
ez a társadalom
nem a Tiéd.
Ezért
kezdesz
sztrájkolni,
mozgolódni,
tenni valamit.
Az idősebbeket
akarják
becsapni,
azokat,
akik megkapják
a nyugdíjat,
bármilyen
kicsit is,
de mégis
biztos havi
jövedelmet.
A szüleidet,
a nagyszüleidet
akarják
becsapni,
a ’28-asokat,
meg a többieket.
Ők már
idősek,
már
nem dolgoznak,
de szavaznak,
hatnak Rád
és
egymásra.
Hála
Istennek,
még
sokan élnek
közülük
és
fognak is
szavazni.
Ne engedd,
hogy becsapják
a Te szüleidet!
Ne engedd,
hogy vörös
zászlóval
a kezükben
a szocializmusról
papoljanak
nekik, és
a kapitalizmust
adják
el Neked,
nekünk,
mindenkinek.
Ne engedd,
ez a zászló
hamis!
THÜRMER
GYULA
|