A
Magyar
Kommunista
Munkáspárt
az
utcán
kampányol
A
média
helyett
az
utcára
helyezi
európai
parlamenti
választási
kampánya
súlypontját
a
Magyar
Kommunista
Munkáspárt
–
nyilatkozta
a
Magyar
Távirati
Irodának
Thürmer
Gyula.
„A
polgári
demokratikus
média
elzár
bennünket
a
nyilvánosságtól”
–
említette
az
egyik
okot,
hozzátéve,
hirdetésekre
pedig
nincsen
pénzük;
a
korteskedést
is
minimális
összegből
oldják
meg,
erejüket
amúgy
is
a
2010-es
parlamenti
választásokra
összpontosítják.
Mint
mondta,
az
utcán,
a
piacokon,
a
kocsmákban
folytatott
kampányuk
intenzitását
előre
jelezheti,
hogy
ő
maga
az
elmúlt
egy
évben
220
hazai
települést
keresett
fel.
Thürmer
szerint
a
párt
központi
bizottsága
várhatóan
februárban
dönt
az
EP-lista
összetételéről,
az
élen
feltehetőleg
ő
áll
majd,
mint
a
párt
legismertebb
személyisége,
de
a
listán
helyet
kap
számos
fiatal,
munkás
és
vállalkozó
is.
„Nem
vagyunk
mi
az
Európai
Unió
ellen,
csak
más
EU-t
akarunk:
a
brüsszeli
bürokraták
és
a
milliárdosok
intézménye
helyett
a
népek,
a
nemzetek
Európáját”
–
hangsúlyozta
a
Munkáspárt
elnöke,
hozzátéve,
hogy
ennek
szellemében
célkitűzéseik
egyike
a
lisszaboni
szerződés
felülvizsgálata.
|