NEKEM A KOMMUNISTA
MOZGALOM
A LÉTFORMÁM
BESZÉLGETÉS
SIPŐCZ
SÁNDORRAL, GYŐR-MOSON-SOPRON
MEGYE
ELNÖKÉVEL
|
Sipőcz
Sándor
1939-ben
született
Kapuváron.
Szülei cselédek
voltak
Eszterházy
herceg birtokain.
Felsőfokú
tanulmányait munka
mellett
végezte.
Szakmája üzemgazdász.
1972-ig
műszaki
területen dolgozott,
később
a
kapuvári Szakmunkásképző
Iskola
igazgatója lett,
és
az
is
maradt
a
rendszerváltásig. Három
gyermeke
és
két
unokája
van.
Tíz
éve
megyei
elnök,
a
Központi
Bizottság
tagja.
|
Sipőcz
Sándor
évtizedek
óta
aktív
kommunista,
a kapuvári
társadalmi
élet
megbecsült
tagja. Hangsúlyozza:
a folyamatos
tájékozódás
elengedhetetlen
feltétele
a felkészült
harcnak.
Az aktuális
politikai-szakmai
irodalmon
kívül
a marxizmus-leninizmus
klasszikusait
is rendszeresen
forgatja.
Fontosnak
tartja,
hogy a fiatalok
is megismerjék
ezeket a
tanításokat,
hogy „ne
csak szívvel,
hanem ésszel
is kötődjenek
a mozgalomhoz”.
Tapasztalta:
aki alaposan
ismeri a
marxista
tanokat,
nem lehet
becsapni,
és
vitákban
is megállja
a helyét.
–
Hogyan kerültél
a mozgalomba?
–
Mondhatom,
hogy beleszülettem
a kommunistaságba,
a szó
szoros értelmében.
Anyai nagyapám
‘19-es vöröskatona,
majd a felszabadulás
után
első elnöke
a kommunista
pártnak
Kapuváron.
Apám
lelkes,
fiatal cselédember
volt, s
már
1945-ben
kiemelte
a párt,
hogy politikai
területen
dolgozzon.
Én
természetesen
voltam úttörő,
sőt mi több,
még
csapattanács
elnök
is! Az ellenforradalom
után
a Győri
Gépipari
Technikumban
én
alakítottam
meg a KISZ-szervezetet. A
katonaságnál
vettek fel
párttagnak.
26 évesen
a kapuvári
pártbizottság
első titkára
voltam,
majd a várossá
alakult
Kapuvárnak
a PB-titkára.
A rendszerváltásig
24 éven
át,
megszakítás
nélkül
a városi
pártszervezet
végrehajtó
bizottságának
voltam a
tagja, majd
a megyei
PB tagja.
–
Nevedhez
kapcsolódik
a helyi
felnőttképzés...
–
A rendszerváltásig
voltam a
Szakmunkásképző
Iskola igazgatója.
Új
iskolát
és
tanüzemet
építettünk,
megvalósítottuk
a felnőttképzést
is.
–
Úgy
tudom, sok
mindennel
foglalkozol.
–
Amennyire
erőm engedi.
Alapítója
vagyok a
ma is működő
kapuvári
Városszépítő
Egyesületnek,
jelenleg
is irányítom
a kapuvári
TIT tevékenységét.
–
Mivel töltöd
a szabadidőd?
–
Nekem a
kommunista
mozgalom
a létformám.
Olyan szerencsésnek
mondhatom
magam, hogy
azzal foglalkozom,
ami a hobbim
és
„káros
szenvedélyem”
is egyben.
A Munkáspártnak
több
cikluson
keresztül
voltam képviselőjelöltje.
Aztán
fiatalításba
kezdtünk,
mert a lüktetést,
a dinamizmust
a fiatalok
tudják
igazán
a mozgalomba
hozni. A
régiós
szervezés
következtében
Vas és
Zala megye
is „kénytelen
eltűrni”
elnökének.
Most már
elmondhatom,
hogy a jövő
évben
létrehozhatjuk
az önálló
Vas megyei
elnökséget.
–
A fiatalításról
mik a tapasztalataid?
–
Az elmúlt
néhány
évben
súlyozottan
erre a kérdésre
próbáltam
ráirányítani
az elvtársaim
figyelmét.
Az öreg
harcosok
mindig okítani-nevelni
akarják
az ifjúságot.
Ők meg úgy
érzik,
hogy be
akarják
törni
őket, mint
a fiatal
csikókat...
Türelemmel
és
odafigyeléssel
kezelendők,
mert konfliktusok
forrása
lehet. Persze
generációs
problémák
az élet
minden területén
jelentkezhetnek,
de a politikában
kerülni
kell az
éles
konfliktusokat.
Nekünk
itt a pártban
kölcsönösen
tanulnunk
kell egymástól.
–
Úgy
ismerünk,
mint szerető
nagypapát.
–
A két
unokám
jelent számomra
mindent.
Mikor nincs
KB-ülés
és
pártmunka,
az unokáké
vagyok.
Főzök,
mosok, takarítok,
politikai
munkát
végzek.
Segítek
90 éves
édesanyámnak
a mindennapokban.
Kiterjedt
rokonságom,
beleértve
nevelt gyermekeimet,
baloldali
gondolkodásúak.
Ismerik
a tevékenységemet
és
büszkék
rám.
Egyik unokám
elkísért
a KB legutóbbi
ülésére
is.
–
Olvasásra
marad időd?
–
Nagyon szeretek
olvasni.
Mindent
elolvasok,
de a történelmi
és
önéletrajzi
regények
érdekelnek
leginkább.
Jelenlegi
tevékenységem
különösen
igényli,
hogy tájékozott
legyek.
Persze üzemgazdaság-témában
is karbantartom
az elmém.
Rendszeresen
olvasok
szakirodalmat,
cikkeket,
elemzéseket.
A Szabadságot
és
a marxizmus-leninizmus
klasszikusait
rendszeresen
forgatom.
Fontos,
hogy a fiatalok
is megismerjék
ezeket a
tanításokat,
és
ne csak
szívvel,
hanem ésszel
is kötődjenek
a mozgalomhoz.
Arra különös
figyelmet
kell fordítani,
hogy a tanultak
ne váljanak
demagógiává.
A gazdasági
és
társadalmi
folyamatokat
csak a szakirodalom
megismerése
útján
lehet megérteni.
Aki alaposan
ismeri a
marxista
tanokat,
nem lehet
becsapni,
és
vitákban
is megállja
a helyét.
A munkásosztály
teljesen
átstrukturálódott,
ez különböző
folyamatokat
indított
el Magyarországon
és
Európában.
Ide járnak
a szlovákok
dolgozni,
érdemes
tőlük
tanulni,
más
helyzeteket
megismerni,
és
fordítva
is. Az internacionalizmus
ne csak
a szavak
szintjén
létezzen!
Külföldön
is érdemes
megnézni,
hogyan harcol
a munkásság
az érdekeiért.
–
Internetes
újságokat
olvasol?
–
Nem vagyok
számítógép-virtuóz,
de unokáim
segítségével
egyre inkább
elmélyülök
a témában.
Fontos,
hogy az
ember minden
fronton
otthon legyen.
A fiatal
tagok gyakran
felhívják
a figyelmemet
egy-egy
írásra,
ami hasznos
információ.
A számítógépen
való
tájékozódás
érdekes,
mindenkinek
szívesen
ajánlom,
ráadásul
ma már
nem nélkülözhető
a politikai
munkában
sem.
|