BARANYÁBAN
NEM
PIHENNEK
A
BABÉROKON
|
Az
év
utolsó
pártelnöki
látogatása
Pécsre
vezetett.
Gelb
Zoltán
megyei
elnök
és
kis
csapata
lelkesen
készült
az
eseményre.
A
piaclátogatás
Pécsett
is
bejött,
igazi
siker
volt.
Az
emberek
örültek,
hogy
elmondhatták
gondjaikat.
Thürmer
Gyula
figyelmesen
nézte
az
árakat.
A
fenyőfa
például
pontosan
felébe
került
annak,
amit
Budapesten
elkértek
karácsony
előtt.
Sok
minden
más
olcsóbb,
mint
a
fővárosban,
az
élet
azonban
így
sem
egyszerű.
A
pécsiek
szívesen
fogadták
A
Szabadság
újságot
és
a
Balszemmel-kötetért
is
sorba
álltak.
Thürmer
interjút
adott
a
városi
televíziónak
is.
Hangsúlyozta,
hogy
a
Munkáspárt
határozott
intézkedéseket
vár
a
kormánytól
annak
érdekében,
hogy
a
válság
következményei
ne
csak
a
dolgozókat
érintsék. A
délutáni
órákban
Mohácson
megyei
aktívaértekezlettel
folytatódott
a
munka.
Már
nem
elég
arra
büszkének
lennünk,
hogy
Baranyában
újjászerveztük
a
pártot
–
hangsúlyozták
többen
is
a
felszólalók
közül.
Nehéz
feladat
lesz
megyei
listát
állítani,
de
meg
kell
oldani.
Már
most
tudni
kell,
hogy
kikre
számíthat
a
megyei
vezetés,
és
el
kell
osztani
az
erőket.
Még
jobban
be
kell
kapcsolódni
a
helyi
politikába.
Többen
hangsúlyozták,
hogy
gyorsított
ütemben
kell
foglalkozni
a
megyei
vezetés
megfiatalításával,
új
erőket
kell
találni
és
felkészíteni
őket
a
munkára.
A
napi
programban
két
fiatal
is
részt
vett,
Pálinkás
Ferenc
és
Mészáros
Csaba.
Mindketten
a
nem
túl
távoli
múltban
kerültek
a
párt
közelébe,
és
megtalálták
helyüket.
Az
aktívaértekezleten
új
tagokkal
bővítették
a
megyei
elnökséget,
melybe
többek
között
bekerült
Mészáros
Csaba
is.
DEBRECENBEN
MUNKÁVAL
ÜNNEPELTEK
|
|
Az
ünnepi
időszak
és
a nagy hideg
ellenére
a debreceni
alapszervezet
tagjai és
szimpatizánsai
újra
az utcán
dolgoztak:
szórólapokat
osztottak
és
plakátokat
ragasztottak.
Tudják:
a Munkáspárt
szava csak
így
kerülhet
a figyelem
középpontjába.
A
lakosság
ismét
pozitívan
fogadta
az akciót,
negatív
megnyilvánulást
egyáltalán
nem tapasztaltak.
A támogató
szavak viszont
eljutottak
az aktivistákhoz,
melyek további
lendületet
adnak a
kitartó
és
nehéz
munkához.
A Munkáspártnak
nincsenek
milliárdjai,
hogy a médián
keresztül
tájékoztassa
a lakosságot
programjáról,
ezért
kell most
is kimenni
az emberek
közé,
dacolva
a mínuszokkal! A
Dobozi-lakótelepen
a munkáspártiak
több
ezer szórólapot
helyeztek
el postaládákban
és
adtak az
érdeklődők
kezébe.
A párt
programját
hirdető
plakátokat
is ragasztottak,
hogy az
emberek
figyelmét
felhívják
céljainkra,
jelenlétünkre. Az
aktivisták
nem véletlenül
választották
ezt a környéket.
A város
ezen részére
nem jut
el az önkormányzat
által
agyonreklámozott
„nagy fejlődés”.
Itt mintha
semmi sem
épülne,
csak pusztulna.
A Fényesudvar
környékét
nem szereti
a fideszes
önkormányzat.
Itt túl
sok a szegény
ember, és
sok a hajléktalan.
Itt a helyünk,
velük
is meg kell
értetnünk:
van más
választás,
van, aki
a szegényekért
tesz. Itt
is dolgozik
a Munkáspárt.
|