December 17-én és 19-én tíz, mindenre elszánt bolsevik „megrohamozta” az esztergomi Suzuki gyárat, és kétszer félórás munkával közel kétezer munkáshoz juttatták el a párt üzenetét.
Mi történt? Mit csináltunk és hogyan? Ezekre kíván választ adni az alábbi írás.

Kevés információval indultunk. Tudtuk, hogy a gyár tulajdonosa 1600 dolgozónak akar felmondani, és a leépítést már az év végén megkezdik. Tudtuk, hogy ez ellen tennünk kell. Tudtuk, hogy a helyi pártszervezetünk segítségével hónapok óta bejut a gyárba A Szabadság. Tudtuk, hogy tagunk és szimpatizánsunk is van a dolgozók között.
  Az előkészületek alapos munkát igényeltek.
  Gyári kapcsolataink révén konkrét tényeket kaptunk az ottani munkások problémáival kapcsolatban, aminek segítségével elkészíthettük a szórólapjainkat.
  Megtudtuk a műszakváltások pontos forgatókönyvét és időpontját, és azt is, hogy a gyár területén belül kell dolgoznunk, ha eredményeket akarunk elérni. A munkásokat ugyanis a gyár területén teszik le – veszik fel a buszok.
  Ez új helyzetet teremtett. Ezek után sajtót nem hívhattunk, és a rendőrségi bejelentéstől is eltekintettük.
  Egyik közelben élő elvtársunk kocsijával körbejárta a gyárat, feltérképezte a helyi viszonyokat, fényképeket és alapos leírást készített.
  A budapesti és helyi önkéntesekből álló csapat végül a december 17-i, reggel 6 órakor történő műszakváltást találta a legalkalmasabbnak. Az akció mintaszerűen zajlott. Elvtársaink szétszóródva a gyár parkolójának területén 20 perc alatt 1200 szórólapot adtak a munkások kezébe. Jutott röplap a munkásbuszokkal érkezők, a gyalogosan, és az autóval közlekedők kezébe is. A dolgozók jól fogadták elvtársainkat. Mi ez? A Kommunista Kiáltvány? Ilyen, és ehhez hasonló megjegyzéseket lehetett hallani több irányból. A párt anyaga olyan gyorsan körbejárt a dolgozók között, hogy az éjszakai műszakból kifelé érkezők már ismerték a tartalmát.
  A biztonsági szolgálat egyes tagjai először távolról figyeltek minket, majd rövidesen odajöttek.
  Ismerték az újságunkat, és nehezményezték, hogy az őrző-védő szektorban dolgozó többszázezer ember gondjaival nem foglalkozunk.
  Egyöntetűen fogalmazódott meg a gondolat mindenkiben: Itt van keresnivalónk! Ide vissza kell jönnünk!
  A folytatásra mindössze két napot vártunk.
  A péntek hajnali műszakváltásra elvtársaink ismét a gyárnál voltak. A második akció még harcosabbra sikerült, mint az előző. A gyár vezetése felkészült arra, hogy ismét megjelenhetünk. Fél tucat biztonsági őr akart kitessékelni minket a kapun túlra. Elvtársaink erre is felkészültek. Egyikünk szóval tartotta a biztonságiakat, míg a többiek a gyár területén, a munkásbuszok között elvegyülve folytatták a munkát. Nem volt veszélytelen vállalkozás, hiszen a biztonsági szolgálat vezetője elvtársunkhoz még a rendőrséget is kihívta.
  Ennek ellenére ismét több száz szórólapot sikerült a munkásokhoz eljuttatnunk.
  Összegzésként elmondhatjuk, hogy mindkét akciónap eredményesen zárult, rengeteg új tapasztalattal gyarapodva tervezzük a folytatást, hiszen nem csak ezen a két reggelen kell a munkások mellé állnunk, hanem folyamatos, élő kapcsolatban kell állnunk velük. Csakis így fejezhetjük ki szolidaritásunkat!
  A gazdasági válság erre új lehetőségeket ad pártunknak.
  A nagyszámú leépítések elsősorban a vidéki munkásokat, a kétkezi dolgozókat érinti. Meg kell jelennünk minden gyár és üzem előtt. Tiltakoznunk, agitálnunk, szerveznünk kell a munkások között, meg kell értetnünk velük, hogy mi – és jelenleg csak mi – akarunk és tudunk tenni értük. Megyei szervezeteink kezében a recept, csak meg kell találniuk azt a helyet, ahol alkalmazni tudják.

GILICZE ATTILA