Hideg, sötét decemberi hajnal. Hideg, sötét világ Magyarországon. A válság ezrével löki utcára a dolgozókat. Van egy párt, amely nem nyugszik bele az igazságtalanságba – a Munkáspárt. Meddig tűrjük, hogy a dolgozókkal fizettessék meg a multinacionális tőke kapzsiságát, mohóságát, ostoba dölyfét? Mi tegnap kezdtük a harcot és még ma folytatjuk...

Többezer röpcédulával felfegyverkezve, tíz lelkes kommunista kora reggel öt órakor terepszemlét tart az esztergomi Suzuki körül. Kik vagyunk? Munkások, egyetemi hallgatók, vállalkozók. Bevetésre készen. Illegalitásban. Orrunkban érezzük a rendőrségi fogda dohos szagát. Tíz elszánt harcos a Magyar Köztársaság területén, ahol ideiglenesen Suzuki és bandája uralkodik. Ezt a földdarabot a magáénak vallja. Elzavarhat, rendőrt hívhat, bármit megtehet, mert itt ő az úr és nem a magyar emberek. Hála a magyar kormánynak és a kizsákmányolókat szolgáló törvényeknek…
  Érkeznek a buszok, a szomszédos Szlovákiából is. Oszolj! – suttogó parancs hallatszik a sötétben. Rohanás a buszokhoz. Fáradt munkások nyúlnak a vörös vagy fehér szórólapokért. Úgy veszik el, mintha minden reggel ezt tennék. Természetes, hogy egyetlen darab sem kerül földre vagy szemétkosárba. Egyikőjük kér még egyet. „Az elvtársamnak, ahogy ti mondjátok, de már én is így mondom” – morogja bizakodással felénk. Az öntudatra ébredés percei. Zsebbe kerülnek a papírok. Mire a kapuhoz érnek, már semmi sincs náluk. Némán dolgozik a kis csapat.
  Elfogy az utolsó darab is. Sikerült! A munkások kezébe került. Ez volt a cél most, nem a sajtószereplés.
  Pénteken visszajövünk – egyszerre gondoljuk ugyanazt, és némán várjuk a váltást. Mindent pontosan tudni akarunk. Egy biztonsági ember nyújt kezet, olvassa A Szabadságot. Hatalmas tömeg zúdul ki a gyárkapun. Mintha háborúba indulna hatvan busz. Nem mímeljük a némaságot – a döbbenet csendje tartja fogságban lélegzetünket.
  Nyolc helyett tizenegy óra munka után a Munkáspártról, a sztrájkról, a proletársorsról beszélgetnek a munkások. Futótűzként terjedt a gyárban a hír. A kommunisták velünk vannak! Mély fájdalom, komorság, düh látszik az arcokon. Ki lesz a következő, akit utcára tesznek? Bár soha ne jöttek volna ide a multik! Ugyanakkor fáradtan mosolygó szemek keresik a tekintetünket.
  Pénteken hajnalban már várnak bennünket: a bizakodó munkások és a „megbízható” biztonsági őrök. Nem kertelnek: a gyárba tilos a bemenet. A buszokhoz nem engednek közel. Egyik elvtársunk odamegy, vitába száll, az egyik őr meglöki. Mégsem tágít.
  Míg ő lefoglalja az őröket, a többiek dolgoznak. Szó szerint beosonnak, a buszokon és takarásukban osztják a szórólapot. Hamarosan megérkezik a rendőrségi autó. Birtokháborítást, rendbontást, mindenfélét emlegetnek. Hiába mondjuk: ez a Magyar Köztársaság területe.
  Mindkét reggel sikerrel zárult. A megfáradt munkások arcán némi reményt látni. Mindenképp megérte. Továbbra is tennünk kell! Furcsa, múltat idéző feladat ez. Ma újratanuljuk az illegális munkát, a konspirációt, azt, hogy miként játsszuk ki az őrök figyelmét, hogyan szólítsuk meg az embereket. Ez a harc régi-új formája! Ez a harc lesz a végső?

F.ZS.