A KÖZTÁRSASÁG
KIRÁLYI CÍMERE

Húsz éve, első pillantásra jelentéktelen, de mégis csak jelképes jelentőségű eseményre került sor. 1989. január 12-én 25 alternatív szervezet közös nyilatkozatot ad ki, melyben követelik a Kossuth-címer visszaállítását. Elkezdődik a politikai huzavona az ország új jelképe körül.

KOSSUTHTÓL ANTALIG

A címer minden korban és minden országban az adott állam, a nép hagyományait, és a pillanatnyi politikai rendszer sajátosságait kifejező fontos szimbólum. Így volt ez a magyar történelem nagy változásaikor is. 1849. április 14-én a magyar országgyűlés kimondta, hogy a Habsburgok többé nem uralkodnak Magyarországon. Ez óriási lépés volt. A legnagyobb magyar, Széchenyi István mindig kész volt a társadalmi haladásra, de nem volt kész szakítani a feudális uralmat, végső soron az ő uralmát is biztosító Habsburgok trónfosztására. Aki Bécsben jár, és látja a császári palotától alig néhány száz méterre lévő Széchenyi-ház épületét, ahol a fiatal gróf meglátta a napvilágot, megérti őt. Kossuth Lajos, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc vezetője, aki nem kötődött a feudális arisztokráciához, ezt a gordiuszi csomót vágja át, és fosztja meg a császári házat a magyar királyi tróntól. Ezt a mély változást fejezte ki a Kossuth-címer, amelyen nem szerepel a királyi ko­rona. Ekkortól alkal­mazzák ezt a honvéd hadsereg zászlóin, fölé a korona helyett babérkoszorúban kardot hímezve.
  Ez a fajta Kossuth-címer minden későbbi magyar politikai változásnál is jól jött. Károlyi Mihály 1918 októberében kikiáltott népköztársasága is ezt a címert vallja magáénak. Kun Béla Tanácsköztársasága is megbékélt vele, igaz, ideje se nagyon volt új címert alkotni. Hort­hy Miklós viszont visszahozza a királyságot, királyi címerrel, igaz, király nélkül. 1945, a felszabadulás után is sokáig a Kossuth-címer jelenti a legkisebb közös nevezőt, azaz azt, amivel nagyjából mindenki egyetért. Rákosi Mátyás és rendszere semmiben sem akar a múlthoz kötődni, ezért az 1949-es alkotmánnyal voltaképpen szükségtelenül változtatják meg a címert, de megteszik ezt a lépést. A Kos­suth-címer eltűnik, s éppen ezért hozhatják vissza azt az 1956-os események. A címer 1956 egyik jelképe lesz, és bár semmi egyéb gond nem lenne vele, ezen egyszerű ok miatt a Kádár-rendszer nem vállalja. Megszületik 1957-ben a szép, és némileg még a hagyományokra is utaló szocialista címer. 1989 után ez is maradhatna, de a vörös csillag elfogadhatatlan az ország új urainak.
  Az új címer igénylése a rendszerváltás, a tőkés ellenforradalom emblematikus eseménye. Az ellenzéki erők igénye, hogy takarítsák el a szocialista kor címerét, és hozzanak helyére mást. Németh Miklós kormánya, amely, mint tudjuk, azt vállalta, hogy átadja a munkás-paraszt hatalmat a tőkés erőknek, ebben a kérdésben is engedékenynek bizonyult. Az 1989. március 15-i ünnepségek előtt két héttel minisztertanácsi rendelet jelent meg arról, hogy ezentúl rendelet nem korlátozza a „Kossuth-címernek és más, államiságunkkal, nemzeti történelmi múltunkkal kapcsolatos jelképnek a nemze­ti ünnepek és az ezekhez kapcsolódó [...] más megemlékezések alkalmával történő használatát”.

KORONÁS CÍMER KÖZTÁRSASÁGBAN?

A tőkés Magyarország új államformáját illetően nem volt vita. A hatalomra törő tőkés erők egyetértettek abban, hogy a népköztársaságot, ami egyet jelentett a munkás-paraszt hatalommal, meg kell szüntetni. Helyébe a köztársaság lépett, minden jelző nélkül. A monarchia iránti vágyódás Magyarországon nem terjedt túl azon, hogy a Habsburg családot hivatalosan is visszafogadták, s az öreg Ottót lépten-nyomon díszpolgárrá választották, gyerekeik pedig magyar diplomáciai útlevelet és mindenfajta tisztséget kaptak. A Munkáspárt nyílt levélben tiltakozott az akkori köztársasági elnöknél, Göncz Árpádnál Habsburg György nagyköveti kinevezése ellen, utalva arra, hogy Göncz irodáját Kossuth képe díszítette. Mindhiába! Szó sem volt ugyanakkor a királyi család politikai szerepvállalásáról, mint Bulgáriában, vagy akárcsak a paloták és társadalmi tisztségek visszaadásáról, mint a szomszédos Szerbiában. A múlthoz kapcsolódó politikai degeneráltság kimerült a címer-vitában. Szerencsére!
  A kérdés a rendszerváltás előtt nem dőlt el. A munkás-paraszt hatalom ellen fellépő erőknek végül is nem a jelkép volt a fontos, hanem a lényeg, azaz a hatalom megszerzése. Ezt követően azonban volt idő és mód kibontakoztatni a nem túl gyümölcsöző vitákat. Az új magyar politikai elit mentségére legyen mondva, hasonló hülyeséget szinte minden volt szocialista ország elkövetett. Az orosz Kremlt a cári sas díszíti, sőt a hadsereg sapkáit is, jelezve a mai vágyat az egykori cári Oroszország nagyságára. A monarchiához nyúltak vissza az egyébként republikánus Csehországban is, nem beszélve Horvátországról, Montenegróról, Szlovákiáról és a többi – mai lényét kereső, csak nem mindig találó – kelet-európai hatalomról.
  A parlament 1990. július 3-án tárgyalta a Magyar Köztársaság új címerének kérdését. Abban az országgyűlés egyetértett, hogy az új címer feltétlenül kiscímer legyen – tehát Magyarország a heraldika nyelvén lemondott a trianoni diktátum során elcsatolt területekről. A vita az Antall-kormány és az ellenzék között arról folyt, hogy a Kossuth-címer vagy a koronás kiscímer legyen újra bevezetve. A Kossuth-címer mellett érvelők – többek között az SZDSZ és a FIDESZ – 1848-49, 1918 és 1956 hagyományaira hivatkoztak, valamint arra, hogy köztársaság címerében anakronisztikus a koronaábrázolás. A koronás címert pártolók – az MDF és a többi kormánypárt – az évszázados hagyományok és a Szent Korona tan miatt érvelt a korona mellett, másrészt pedig a Magyar Szent Korona – ha indirekt módon is, de – szimbolizálja a Magyar Királyság, tehát a történelmi Nagy-Magyarország területi egységét. Végül – köszönhetően az akkor ellenzéki FIDESZ-frakcióból történő átszavazásoknak – a kormánypárti javaslat győzött. 1990. július 19-től az 1915-ben bevezetett, a Magyar Szent Koronával ékesített kiscímer lett hivatalosan a Magyar Köztársaság Államcímere. Köztársaság királyi koronával!