Cikkek
 

BALSZEMMEL

 

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak
a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy,
balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen
esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

VEGYÜK KOMOLYAN
ORBÁN VIKTÓR BESZÉDÉT!

Vegyük komolyan Orbán Viktor beszédét! Annak ellenére, hogy a Népszabadság, az MTV, az ATV, a Klub Rádió, meg minden egyéb szocliberál média óva int bennünket. Sőt, annak ellenére, hogy rendes baloldali emberektől is jönnek ilyesfajta aggodalmak. A Fidesz elnökének ezúttal szerintem tökéletesen igaza van. A mostani válságot nem lehet a régi gyógyszerekkel kezelni, mert ez más, mint minden eddigi. Hiába kezeled az idei influenzát a tavalyi gyógyszerekkel, nem segítenek, sőt a beteg bele is halhat.
  Ne rettenjen meg senki, se jobboldalon, se baloldalon! Biztosíthatok mindenkit, hogy Orbán elnök úr nem lépett át a Munkáspártba. Csak gondolkodik. “A válság csak a felszíne annak a mély változásnak, amellyel a világtörténelem 80 éves korszaka lezárult” - fogalmazott. Így van! S ebből következik az is, amivel folytatja: nem a részleteken, hanem az egészen kell változtatni, alapvetően új megoldásokra van szükség. A helyzet értékelésében egyetértünk, de a kiváltó okokról vitatkoznék, nem is kicsit. A Fidesz elnöke úgy gondolja, hogy “konkrét emberek okozták a válságot, nem a rendszerek”. Én úgy gondolom, hogy maga a tőkés rendszer idézte elő a válságot, a buta politikusok csak tetézik a hibát. Ebből én szerintem az is következik, hogy nem elég egyik vagy másik kormányt lecserélni, más politikára van szükség. Igaz, Orbán Viktor is kimondja, hogy ez a válság nem azért jött létre, mert túl sokat termel a világ árukból, hanem azért, mert túl sok a pénz, a spekulatív pénz, a virtuális pénz, ami mögött nem áll termelés. Orbán Viktortól nem várhatjuk el, hogy a kapitalista rendszert bírálja. Ma az is elég, ha látja azt, hogy az eddigi módon nem lehet folytatni.
  A szocliberál média lefumigálta a beszédet, mondván, hogy a Fidesz elnöke semmit sem mondott. Hát igen, olyat valóban nem mondott, ami az MSZP-nek tetszene. Erősíteni kell a rendet! Ezzel olyannyira egyetértek, hogy korábban a Munkáspárt is beírta a programjába. Meg kell erősíteni az államot, állami bankra van szükség, államosítani kell a stratégiai ágazatokat, nemzeti ellenőrzés alá kell venni a hazai pénzpiacot. Egyetértek vele, mi is ezt valljuk régen, s nem véletlenül: a válság leküzdésének az az útja, amely a nemzeti tőkére, az önállóbb magyar gazdaságra épül, jobb, mint a multinacionális tőkével szembeni kiszolgáltatottságunk további növelése, ami ugye a Gyurcsány-kormány választása. Én még valamit hozzátennék ehhez. Egy új politikához az is kell, hogy több jusson annak a kilencmillió embernek, aki elszenvedte a rendszerváltást, az EU-csatlakozást, a kapitalista Magyarország húsz évét.

GYURCSÁNY FORRADALMA

Gyurcsány folyamatosan arról beszél, hogy a centrumban áll, de saját táborának baloldali jelszavakkal akar hitet adni. Aki csak egy kicsit is a valóságban él, és mondjuk, megkapta a decemberi gázszámlát, az nem veheti komolyan Gyurcsány mostani nagy ívű ötleteit. Ezért kell a baloldali máz. Gyurcsány baloldali jelszavai azonban nem igaziak. Hamisítások, ráadásul a legrosszabb fajtából. A február 28-án megjelent Népszabadságinterjújában példának okáért a következőket mondja a miniszterelnök: „Bizonyos értelemben most szembesül az ország azzal, hogy mit is jelent a szociális piacgazdaság. Ami most történik, azt nem írhatjuk a rendszerváltás számlájára. Ez csendes társadalmi-gazdaságpolitikai forradalom”. Majd így folytatja: „A rendszerváltás közép-európai forgatókönyve alapvetően a liberális társadalmi és gazdaságpolitikai modellre épült. Másként ez nem is történhetett volna. Most mindez változik: erősebb és hatékonyabb állam”.
  Érted Te ezt? Forradalom? De vegyük szépen sorba! Ad egy, nincs és nem is volt szociális piacgazdaság a rendszerváltás óta. Magyarországon kezdettől fogva a kapitalizmus durva formája valósul meg, aminek következménye az, hogy egy millió ember él jól, a többi kilenc millió meg rosszul, illetve nagyon rosszul. Ad kettő, a neoliberális politika nem volt kötelező forgatókönyv. Vagy legalábbis, azt is lehetett másként csinálni. Szlovákiában, Szlovéniában, Csehországban is alapvetően neoliberális kapitalizmus van, mégsem adták el az országot a külföldnek. Ad három, az ilyen forgatókönyveket nem a gólya hozza, hanem az ország vezetői fogadják el. Magyarország elmúlt 20 éves történelmében négy év a Horn-kormány bűne, és immáron hét év a Medgyessy- Gyurcsány-kormány felelőssége. Ad négy, Gyurcsány úr tudhatná, hogy a forradalom olyan változást jelent, amikor egy társadalmi formáció felvált egy másikat. 1989-ben Magyarországon ellenforradalom volt, mert a szocializmust lecserélték kapitalizmusra. Most azonban a kapitalizmuson belüli átalakulások, kínlódások mennek végbe. Ennek semmi köze a forradalomhoz. Az ÁFA-emelés, a GYES megadóztatása, meg a Gyurcsány-kormány többi „forradalmi” ötlete, nem forradalom, hanem rossz, buta politika. De azért mondanék valamit: a forradalom, az igazi forradalom bekövetkezhet, ha így megyünk tovább!

THÜRMER GYULA