Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

A CSENGERI MUNKÁSOK
NEM LÁTHATJÁK THÜRMERT

A szabolcsi munkáspárti szervezet mindent megtesz azért, hogy a Munkáspárt jól szerepeljen a megyében is az európai parlamenti választásokon. A megyei elnök, Tóth András kiváló segítőkre talált a porcs­almai pártszervezetben, amelyet Pasku Károly, a Központi Bizottság tagja vezet. A párt nem erős a térségben, de mindenki ismer valakit, vannak rokonok, barátok, és ha összedugják a fejüket, sok minden kijöhet belőle. A múlt héten Fehérgyarmaton és Csenger városában szerveztek programot a Munkáspárt elnöke számára. A reggel Tilki Attila országgyűlési képviselőnél, Fehérgyarmat polgármesterénél kezdődött. Ezúttal is sikeres volt a piaclátogatás Csenger városában, ahonnan nem akarták elengedni a pártelnököt. Azonban furcsa fogadtatásban részesült a munkáspárti csapat a csengeri Szamos Cipőipari és Kereskedelmi Kft-nél. A cég vezetése, úgy látszik, nem hallott arról, hogy náluknál jóval nagyobb és nevesebb cégek sem zárkóztak el attól, hogy a Munkáspárt elnökét körbevigyék az üzemben. Juhász János igazgató úr és résztulajdonos irodájában találkozott a munkáspárti vendégekkel, de kategorikusan elzárkózott attól, hogy az üzem dolgozói legalább láthassák Thürmer Gyulát. Kitől, mitől félnek a Szamos Kft-ben?

 

NŐNAP ÚJ FORMÁBAN

Köszönjük, hogy a Munkáspárt Fejér megyei szervezete felkarolta a nőnapi megemlékezések hagyományát, és kívánjuk, hogy legyen erejük és kedvük folytatni! – mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke a székesfehérvári nőnapi megemlékezésen. A párt elnöke köszönetet mondott a párttagok feleségeinek, a női párttagoknak és barátoknak szeretetükért és támogatásukért.
  Az ünnepi megemlékezés előtt a párt elnöke és Espár István megyei elnök felkereste dr. Balogh Ibolyát, a Fejér megyei Közgyűlés elnökét. A kormány fel akarja számolni a magyar közigazgatás sok évszázados intézményét, a megyerendszert. A Munkáspárt ellenzi, hogy a magyar hagyományoktól idegen közigazgatási formákat vezessenek be! – emelte ki a Thürmer Gyula a székesfehérvári sajtóértekezleten.
  A sajtókonferenciát a Fejér megyei Szent György Kórház meglátogatása követte, ahol a pártelnök találkozott a kórház vezetőivel. Szabó László főigazgató elmondta, hogy a kórház lényegében az egész megyét ellátja. Mégis, jövője attól függ, hogy elnyerik-e azt a pályázatot, amely mintegy 10 milliárd forint forrást biztosítana a betegek ellátására. A kórház dolgozói értetlenül fogadták, hogy a bíráló bizottság forráshiányra hivatkozva tartaléklistára helyezte az ország legnagyobb területi kórházát. A kórház megmentése minden ember érdeke – hangsúlyozta a Munkáspárt elnöke –, s ehhez mi is segítséget adunk!