Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

KISBÉRI FÁK

A fákról beszélgettünk minap Kisbér polgármester asszonyával. Udvardi Erzsébet orvos, lehet, hogy ezért is érzi át az ügy fontosságát. A közeli bakonyi erdőkből viszik a fát, mondja. Viszik hivatalosan az erőműbe, viszik nem hivatalosan a lakásokba. Az államot nem hatja megy, hogy kopár hegyhátak maradnak a nagyüzemi tarvágás nyomán. Az sem, hogy sok ember már csak úgy tud fűteni, hogy ellopja a fát.
  Miért nem lehet összhangot teremteni? Miért nem lehet érvényt szerezni a köz érdekének a vállalat érdekével szemben? Miért nem lehet kiszámítani, hogy mivel jár, ha felemelem a gáz árát? Megannyi megválaszolatlan kérdés. A kisbéri polgármester nem ültet fákat a Bakonyba. Nem tud. Ültet oda, ahova tud. A polgármesteri hivatal előtt tizennégy fácska hirdeti az aradi vértanú tábornokok és az első független magyar kormány miniszterelnökének emlékét. A neveket odaírták minden fácskához. Egy név íratlanul van ott, de arra is emlékezni fognak a helyiek: a polgármesteré, aki képes volt tenni történelmi emlékezetünk és emberi környezetünk megőrzéséért.

VOLT EGYSZER EGY HÁBORÚ

Volt egyszer háború, nem az Óperenciás tengeren túl, hanem itt, a közvetlen közelünkben, Jugoszláviában. Tíz esztendeje annak, hogy a NATO 19 tagországa, köztük Magyarország háborút indított a Jugoszlávia ellen. A jugoszláv vezetést azzal vádolták, hogy tömeggyilkosságokat követtek el Koszovóban, meggyalázták az albán kisebbséget. A vádakról idővel kiderült, hogy körülbelül annyira igazak, mint az Irak ellen felhozott vádak. Irakban nem találtak tömegpusztító fegyvereket, pedig nagyon keresték az amerikaiak is, az angolok is. Koszovóban meg nem találtak tömegsírokat, pedig nem kevesebb intenzitással kutatták.
  De, hát nem is ez volt a lényeg. Jugoszlávia az utolsó láncszem volt a nyugati világ rendszerváltó terveiben. Magyarország, Csehország, Lengyelország húsz esztendeje gyorsan megadta magát, nagyobb bonyodalom nélkül megdöntötték a szocializmust. Jugoszláviát szétszedték, egymás után választották le a tagországokat, ami nem volt különösebben nehéz, hiszen történelmi léptékkel mérve nagyon keveset éltek együtt. Szerbia azonban nem adta meg magát. Szerbia, amely talán az egyetlen ország a világon, amelynek területe folyamatosan változott a történelem során. Hol itt volt, hol ott volt, de akárhol is volt, a szerb nép hazájaként védte. Milosevic elnököt sokan nem szerették a szerbek közül, talán a szocializmust sem, de a függetlenséget igen. Nem adták meg magukat a töröknek, nem tértek át a muzulmán hitre. Nem adták meg magukat az Osztrák-Magyar Monarchiának, pedig a monarchia legtávolabbi városa Zemun volt, a mai Belgrád elővárosa. Nem lettek katolikusok. Nem adták meg magukat Hitlernek sem, pedig iszonyatosan sok vérbe került. Nem feküdtek le Sztálinnak sem, vállalták a kiátkozást a szocialista világból. Nem adták magukat a globalizáció zászlajával hódító amerikaiaknak sem.
  A nagy Amerika ezért indított háborút, Európában először a második világháború után. A modern technika minden eszközét bevetették a szerb nép ellen. Nem a katonákat kellett megsemmisíteni, a szerb nép ellenállását kellett megtörni. A szerb nép ezúttal sem engedett, de gyengék, megvásárolhatóak a legelszántabb népben is vannak. A német-barát miniszterelnök Djindjics kiadta a tőkés világnak a legendás elnököt, Slobodan Milosevicset. Ahogy mondani szokás, Isten nem ver bottal: a miniszterelnököt Belgrádban, a nyílt utcán agyonlőtték. Milosevic elnökkel Hágában végeztek fogva tartói. Nem engedhették meg maguknak a bírósági tárgyalást, mert kiderült volna az igazság, Milosevic igazsága, a szerb nép igazsága. Koszovót, az ősi szerb földet azóta kitépték Szerbiából. A katolikus Horvátországot és a muzulmán Albániát most veszik fel a NATO-ba.
  A NATO a közeli Pápára telepíti hadászati légi szállító eszközeit. Jó, ha a közelben vannak, és gyorsan és sok katonát, fegyvert képesek szállítani az új hadszínterekre. Magyarország két héttel a NATO-agresszió kezdete előtt lépett a NATO-ba. Világos volt, hogy területünk kell. A magyar politikai elit súlyos döntést hozott, amelyhez hasonlót egyszer-kétszer kell meghozni egy évszázadban. A döntés tragikus következményekkel járt. Magyarország a 20. században másodszor is részese lett egy olyan háborúnak, amelybe soha sem lenne szabad belépni: a szomszédok elleni háborúba. A magyar kormányok besöpörték a nyugati világ bókjait, és még szorosabban a NATO-hoz, az USA-hoz, a nyugati tőkéhez kötötték Magyarország sorsát. A magyar tőkésosztály uralkodni akart a balkáni térségben, még a háborút is vállalta. De nem nyert, hanem veszített. Trianont nem tették jóvá, a magyar nemzeti törekvések – eltérően a cseh, lengyel, horvát, román és más törekvésektől – nem valósultak meg. Volt egyszer egy háború, volt egyszer egy történelmi helyzet, amelyben a tőkés Magyarország új elitje leszerepelt.

THÜRMER GYULA