Cikkek
 

BALSZEMMEL

 

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak
a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy,
balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen
esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

KINEK JÓ, KINEK NEM JÓ

Jó döntést hozott Gyurcsány Ferenc. Nagyon jót! Mindenekelőtt jó neki. Úgy vonul vissza, hogy benne marad a partiban. Még az sem kizárt, hogy neki ajánlják ismét a koronát, mondván: Feri, te vagy a legjobb, a legszebb! Jó az SZDSZ-nek, és az általuk megtestesített hazai és külföldi nagytőkének. Megint ők választhatják a miniszterelnököt, ami nem rossz egy kiesésre ítélt párt esetében. Most komolyan elővehetik a Reformszövetség terveit, azaz a nép becstelen és mocskos kizsákmányolásának tudományosra festett programját. Jó az MSZP-nek, mert a hatalmukat meghosszabbítják pár hónapra. Bizony ezek a fiúk és lányok tudják, hogy egy előrehozott választáson a Fidesz akár kétharmadot is kaphatna. És akkor bizony nem csak Hunwald polgármester urat vinnék el bilincsben. Jó az MDF-nek. Dávid Ibolya túljátszotta magát az EP-listával, túlontúl az MSZP oldalára állt, most újra eljátszhatja a jobboldali pártot.
  Na jó, pár embernek nem jó! Mondjuk kilenc milliónak! Nem jó azoknak, akik svájci frankban meg euróban vettek fel lakáshitelt, mert nem tudnak fizetni, s a kormány ezután sem segít. Nem jó a hétszázezer magyar mikro-, kis- és középvállalkozónak, mert se ez a kormány, se az új nem áll melléjük. Nem jó sok millió bérből és fizetésből élőnek, mert az ÁFA-emelés az ő pénzüket kurtítja meg. Választanának ők új kormányt, de azt az MSZP nem engedi. De igazán nem kell kicsinyeskedni. Mindenkinek úgysem lehet jó. Legalább Gyurcsánynak és milliárdos társainak legyen jó!

NEM SZERETNÉK MSZP-TAG LENNI

Éjjel felriadtam, úristen, MSZP-tag vagyok! ’89-ben beléptem, mert – igaz, hogy kimaradt a munkás szó – de a szocialista olyan közel állt a szívemhez. Egyébként sem szívleltem Antallt, Horthyt, a grófokat, meg a többieket. Horn Gyuszinak örültem. Ha valaki visszahozza a Kádár-rendszert, hát ez visszahozza. Nem hozta! Eladta az áramszolgáltatást a külföldnek, de behozta a jó kis plázákat, ahol a gyerek egész nap elvan. Az Orbánt már akkor megutáltam, amikor a Hősök terén a kommunistákat szidta, de, hogy a szegény Gyulát is kigolyózta, az már sok. Azóta nem birok ránézni. Nem mondom, a Bokrost már nehéz volt lenyelni, de hát végre valaki cselekedett. A Medgyessyt is kedveltem, tudod, olyan úriember típus. Az ember ilyennek szeretné látni a gyerekét. A Gyurcsány meg megmentette a pártot. Te, ha nincs a Feri nagy esze, 2006-ban az Orbán agyagba döngöl bennünket. Nem mondom, örültem volna, ha a Szili Kati lesz a köztársasági elnök és nem az akadékoskodó Sólyom, de a Feri biztos jobban tudja, miért nem jó neki a Kati.
  Hát, igaz, ami igaz, most egy kicsit nehéz megélni. De hát mindenkinek nehéz, még a Ferinek is. Egyébként is, ha az Orbán ilyen nagy okos, miért nem mondja meg, hogy mit kell tenni? Mit mondasz, hogy lopnak, csalnak a szocialista polgármesterek? Szemen szedett hazugság! A Feri jól megmondta a kongresszuson, hogy a „döntéshozók egy része olybá tűnik, hogy a Fideszhez kötődik, s részrehajlóan eljárás alá vonják a Fidesz ellenfelének vélt embereket”. Disznóság! A Feritől rendes, hogy lemond. Miért nem mond le az Orbán? Persze, neki csak a hatalom kell! Mi van? Hogy a fiamnak nem lesz állása? Persze, nem jó, de meg kell tanulni, milyen az élet! Nem voltam ott a kongresszuson, de két kézzel szavazok a Ferire… Ekkor már izzadtam, de szerencsére felriadtam. Nem, ez nem én vagyok! Én nem szeretnék MSZP-tag lenni. Ugye, most már Te sem?

FELOLDOZÁS

Nem tudom, hogy mi bajod Gyurcsánnyal? Manapság ilyen emberek kellenek. Ő már az átkos végén is tudta, hogy be kell lépni a KISZ-be, és egy életre össze kell fogni a haverokkal. Hova lépett volna? A bélyeggyűjtőkhöz? Ott nem volt pénz, a KISZ-ben meg annyi mindent lehetett privatizálni, hogy két nemzedéknek is elég. Remekül vette az akadályt a rendszerváltás után is. Ügyes üzleteket kötött, élt a lehetőséggel. Kész, ennyi! Miért kéne kiakadnom azon, hogy ott hagyta a családját az Apró-unokáért, a Kláráért? Manapság annyi válás van, de ő legalább másodszor jól nősült. Van, akinek háromszor se sikerül. Oda állt Medgyessy mellé, sportminiszter lett, aztán mesteri húzással ő lett a miniszterelnök. Gondolj bele, mennyi ész kell ahhoz, hogy egyik percről a másikra maga mellé állítsa az MSZP-aktivistákat. Kemény fiú. Múltkor a választási vitában Orbán azt várta, hogy két úriember programokról fog beszélgetni, aztán győzzön a jobbik! Nem, barátom, győzzön az erősebb! Ez az idők szava. Most is megmutatta, hogy hol az ész. Már mindenki fente a kését rá, de ő előállt egy államférfiúhoz méltó javaslattal. Nem mondott le, de jelezte: ha akarnak, válasszanak új miniszterelnököt. Ő nem fogja a jót, mármint a reformot elrontani. Tudta, hogy az MSZP-aktivisták imádják az önkritikát. Tudod, ez olyan, mint a gyónás. Utána jön a feloldozás. Gyurcsányt feloldozták. Most már nem számít, hogy eladta az országot, nyomorba döntötte az embereket, lezüllesztette a közrendet, a közigazgatást, a közerkölcsöt. Ő lett az elnök. Tényleg nem számít?

THÜRMER GYULA